Az ördögűző (eredeti cím: The Exorcist) 1973-ban bemutatott amerikai horrorfilm William Friedkin rendezésében. A forgatókönyvet saját azonos című regényéből William Peter Blatty írta. A 15 millió dolláros költségvetésű horrorsztori összesen több mint 402 millió dollárt hozott a stúdiónak, és az év legsikeresebb filmjének számított.
A produkciót tíz Oscar-díjra jelölték, a legjobb film kategóriájában is a jelöltek között szerepelt. Hat Golden Globe-díjra, és egy BAFTA-díjra is jelölték.
Cselekmény Lankester Merrin, a veterán katolikus pap, aki az 1950-es években több ördögűzést hajtott végre, egy régészeti ásatáson vesz részt, Irakban. Egy különleges amulettet talál, mely emlékezteti őt egy ősi démonra, Pazuzura. Merrin megérzi, hogy hamarosan meg kell küzdenie vele.
Chris MacNeil színésznő, a 12 éves lányával Regan-nal, Georgetown-ban él. A kislány egy Ouija táblával szokott játszani, és elmondja anyjának, hogy valaki szokott válaszolni a kérdéseire. Nemsokára furcsa dolgok kezdődnek a házban. Regan bizton állítja, hogy az ágya remegni szokott, és furcsa hangokat is hallani vél. Chris egy rendezvényt tart a házban, Regan pedig anyja egyik űrhajós barátjának elmondja, hogy odafent fog meghalni, ezután bevizel. Később Chris is tapasztalja, hogy lánya ágya valóban remeg, ezért több orvost is felkeres. Azonban, semmi rendellenességet nem találnak Regan-nál.
Egy este Chris-nek dolga akad, és megkéri a titkárnőjét Sharon-t hogy vigyázzon a lányára. Miután a nő visszatér, megtudja hogy Sharon-nak közbejött valami, és megkérte Burke Dennings-t – Chris főnökét, és jó barátját – hogy ügyeljen a lányra. Megtudják, hogy Burke meghalt, mert kiesett Regan szobájának ablakából. Mindenki azt feltételezi hogy baleset volt mert Dennings, nem vetette meg az alkoholt. Az ügyet William Kinderman hadnagy kapja meg, aki a kislányra gyanakszik, és felkeresi Chris-t. Továbbá Damien Karras atyával is konzultál, aki nemrég vesztette el az édesanyját.
Az orvosok azt gondolják, hogy a kislány rendellenességei, pszichológia eredetűek, és ördögűzést javasolnak, azzal az érvvel, hogy Regan abban a hitben van, hogy megszállta egy természetfeletti lény. Miután súlyosbodik az állapota, és már fizikailag és bántalmazta magát, és környezetét, anyja Karras atyához fordul. Miután személyesen is találkozik a lánnyal, és az azt kínzó lénnyel, meg van győződve arról, hogy egy démon kerítette hatalmába Regan-t. Tanácskozik az egyházzal, hogy végezzék el az ördögűzést, akik Merrin atyát és Karras-t rendelik ki a feladat végrehajtására.
Az ördögűzés közben mindketten tapasztalják, hogy a démon nagyon erős, Merrin pedig rájön hogy az entitás, Pazuzu. A makacs lény, különösen Karras-t kínozza, anyja képében. A férfi elgyengül, Merrin pedig kiküldi a szobából, és egyedül folytatja a szertartást. Később, Karras visszatérvén a szobába, felfedezi hogy társa szívrohamban meghalt. Megpróbálja újraéleszteni, és szembeszáll az elégedetten nevetgélő szellemmel. Az elhagyja Regan testét, és megszállja Karras-t, aki önfeláldozóan kiugrik az ablakból, mielőtt a démon kényszerítené, a lány megölésére. A haldokló papot, baratja Dyer atya, oldozza fel vétkei alól.
Néhány nappal később, Regan már ismét önmaga, és anyjával együtt készülnek elmenni Los Angeles-be. Nem emlékszik a történtekre, de miután meglátja a búcsúzkodó Dyer atyát, hálásan megcsókolja az arcát. Kinderman hadnagy lekési a MacNeil családot, de összebarátkozik Dyer-el.
Szereplők
SzerepSzínészMagyar hang1. szereposztás (Moziváltozat) (1992 és 1995 között)2. szereposztás (Rendezői változat) (2001)Damien Karras atyaJason MillerGáti OszkárSzakácsi SándorChris MacNeilEllen BurstynGyőry FranciskaKiss MariLankester Merrin atyaMax von SydowSzabó OttóTordy GézaWilliam F. Kinderman nyomozóhadnagyLee J. CobbPerlaki IstvánKristóf TiborSharon SpencerKitty WinnHámori EszterPikali GerdaBurke DenningsJack MacGowranPetrik JózsefPálfai PéterRegan Teresa MacNeilLinda BlairVadász BeaCsuha BoriDyer atyaWilliam O’MalleyVégvári TamásSzervét Tibor
Díjak és jelölések Oscar-díj (1974) díj: legjobb hangeffektusok díj: legjobb adaptált forgatókönyv: William Peter Blatty jelölés: legjobb film: William Friedkin jelölés: legjobb rendező: William Friedkin jelölés: legjobb operatőr: Owen Roizman jelölés: legjobb férfi főszereplő: Jason Miller jelölés: legjobb női mellékszereplő: Linda Blair jelölés: legjobb női alakítás: Ellen Burstyn jelölés: legjobb látványtervezés: Bill Malley jelölés: legjobb vágás: Evan. A. Lottman, Norman Gay, Bud. S. Smith Golden Globe-díj (1974) díj: legjobb film: William Friedkin díj: legjobb rendező: William Friedkin díj: legjobb női mellékszereplő: Linda Blair díj: legjobb forgatókönyv: William Peter Blatty jelölés: legjobb színésznő (Drámai kategória): Ellen Burstyn jelölés: legjobb színész (Drámai kategória): Max Von Sydow jelölés: legígéretesebb új női szereplő: Linda Blair BAFTA-díj (1974) jelölés: legjobb filmzene jelölés
Jegyzetek
További információk
Kategória:1973 filmjei Kategória:Amerikai természetfeletti horrorfilmek Kategória:Kereszténységről szóló filmek Kategória:Amerikai írók művei alapján készült filmek Kategória:Warner Bros. Pictures-filmek Kategória:Az amerikai nemzeti filmregiszter filmjei Kategória:Irakban játszódó filmek Kategória:Ördögűzésről szóló filmek