Jean II Makoun (Yaoundé, 1983. május 29. –) a Ligue 1-ben szereplő Olympique Lyon és a kameruni labdarúgó-válogatott játékosa. Rendszerint védekező középpályásként játszik.

Pályafutása A pályafutását hazájában kezdte. A Cotonsport Garoua-ban kezdett el futballozni, majd átigazolt a Jeunesse Star-ba egy évre. 2001-ben a Tonnerre Yaoundé-ba igazolt, ahonnan a Lille OSC vette meg. A francia csapat először a tartalékok között játszatta, majd 1 év után felkerült a felnőttek közé.

Lille A Lille-ben már a második évében alapember lett. Szinte az összes mérkőzésen pályára lépett. 157 francia bajnokin szerepelt. Továbbá pályára lépett 16 Bajnokok ligája és 3 UEFA kupa mérkőzésen. Ezeken 1 gólt szerzett. Képességeivel felhívta több klub figyelmét. Érdeklődött utána az Arsenal, a Tottenham Hotspur, a Juventus, a AS Monaco, az Olympique de Marseille és az Olympique Lyon is. Végül az utóbbiba igazolt 14 millió euróért.

Olympique Lyon A Lyonnal 4 éves szerződést kötött és a 2003-ban meghalt Marc-Vivien Foé által viselt és visszavonultatott 17-es mezszámot kapta meg. Új klubjában hamar alapember lett. Szinte az összes bajnoki mérkőzésen pályára lépett és ezeken 7 gólt szerzett, ami egy védekező középpályástól igen jó teljesítmény.

Statisztikái KlubSzezonBajnokiKupaNemzetközi mérkőz.ÖsszesenOsztályMérk.GólMérk.GólMérk.GólMérk.GólLille2002–03Ligue 110020001202003–0432111003322004–0533021604112005–0631520904252006–07331001014322007–082621000272Összesen16598225119812Lyon2008–09Ligue 135641824792009–10281001314122010–111311030171Összesen7685124310512Aston Villa2010–11Premier League9010001002011–1200100010Összesen902000110Olympiacos 2011–12Superleague Greece1924080312Stade Rennes II 2012Ligue 110000010Stade Rennes 2012–132824000322Stade Rennes2013–1430151003522014–1510000010Összesen3115100362Stade Rennes II2014–15Ligue 120000020Antalyaspor2015–16Süper Lig1326000192Összesen3442434457443532

Válogatott mérkőzések DátumHelyszínEllenfélEredményMérkőzés típusa1.2008. október 11.Yaoundé, CameroonMauritius5–02010 FIFA World Cup qualification2.2009. szeptember 9.Yaoundé, CameroonGabon2–12010 FIFA World Cup qualification3.2009. október 10.Yaoundé, CameroonTogo3–02010 FIFA World Cup qualification4.2013. november 17.Yaoundé, CameroonTunisia4–12014 FIFA World Cup qualification

Források Transfermarkt (Hozzáférés: 2020. november 7.) Adatlapja az Olympique Lyon hivatalos oldalán Angol nyelvű Wikipédia oldal

Kategória:Kameruni labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Lille OSC labdarúgói Kategória:Az Olympique Lyonnais labdarúgói Kategória:A 2014-es világbajnokság labdarúgói Kategória:1983-ban született személyek Kategória:Élő személyek