250px|right|thumb|Római katolikus templom Bársonyos község Komárom-Esztergom vármegyében, a Kisbéri járásban.
Fekvése A település Komárom-Esztergom vármegye nyugati szélén fekszik, közigazgatási területe közvetlenül határos Győr-Moson-Sopron vármegyével. Főutcája a Bakonycsernye és Mezőörs külterülete között húzódó 8208-as út. Bársonyos a legészakibb fekvésű olyan település, amelyen ez a mellékút keresztülhalad; nem sokkal elhagyása után beletorkollik a 81-es főútba.
Legegyszerűbb megközelítési útvonala a környék nagyobb városai, Győr vagy Székesfehérvár felől a 81-es főút, amelyről Mezőörs déli külterületén a 8208-as útra vagy Keréktelekinél a 8221-esre kell letérni. Távolsága a 81-estől a 8208-ason 6 kilométer, a 8221-esen pedig 3 kilométer. Sűrűn érintik a Kisbér-Győr között közlekedő és más távolsági autóbuszjáratok is.
Története Bársonyos története a kezdetektől 1678-ig
Bársonyos környékén már az őskorban is laktak emberek. Ennek bizonyítékai azok a neolitikum idejéből származó kőszerszámok, amelyek Keréktelekin kerültek elő. Azonban az itt élők kultúrájának szintje nem érte el a velük nyugatról szomszédos keltákénak a fejlettségét. Bársonyos térségében a kelták közül a boiok telepedett meg. A faluban és környékén előkerült több régészeti lelet is bizonyítja jelenlétüket. Találtak kelta fibulatöredéket Bársonyos területén, és Tápszentmiklóson is előkerült jó néhány kelta lelet. A győri Xántus János Múzeumban jelenleg is láthatók az itteni kelta civilizáció emlékei. A felvirágzó kelta kultúrára nagy csapást mért a kimberek és a teutonok vándorlása. A következő megpróbáltatás a dákokkal vívott háború volt Kr. e. 45 körül. A kelták túlélték ugyan ezeket a háborúkat, de annyira meggyengültek, hogy a római hódítás már nem ütközött különösebb akadályba.
A római uralom a térségben
„A pannóniai törzseket, amelyeket az én principátusom előtt a római nép sohasem közelítette meg, Tiberius… révén, aki mostohafiam és legátusom volt, legyőztem, és a római nép hatalma alá vettem…” írja Augustus császár (Kr. e. 21-Kr. u. 14) önéletrajzában.
Ezzel kezdetét vette Pannonia tartományban a római kor. A jelenlegi Bársonyos környékén egykor áthaladó római hadi utak kereszteződésénél a római itineriáriumok egy Crispiána nevű települést jelölnek. Ennek pontos helyét a kutatók még nem határozták meg, régészeti feltárása várat magára. A faluban és környékén sűrűn előkerült római leletek: „Cassius” bélyegű téglák, sírkövek töredékei, egy Bacchus-szobor stb. mindenesetre bizonyítják a római civilizáció hajdani jelenlétét a térségben. Sok római pénz, érme is van a leletek között: a provincia megszervezése körüli korszakból Caligula érméje, a késő római korszakból pedig számos éremlelet: Constantinus császár pénzei, Valens veretei valamint Juliánus apostata bikás érméje. A népvándorlás során a hunok hatalmába került a terület. 453-ban Attila halála után a leigázott germán népek fellázadtak a hun uralom ellen. 454-ben a Nadeo folyó mellett vívott csatában a hunok vereséget szenvedtek, s Pannónia és vele Bársonyos térsége is a gótok birtokába került. Amikor a gótok elhagyták Pannóniát, helyükre egy másik germán nép, a longobárdok költöztek. A longobárdokat a Kárpát-medencébe kagánjuk, Baján vezetésével 576-ban behatolt lovas nomád avarok űzték el 578-ban. Bársonyos térségében az avarok letelepedésének több tárgyi bizonyítékát is megtalálták a régészek, Tápszentmiklóson, a Borba-dűlőben pedig egy késő avar kori temetőt, több mint száz avar kori sírt tártak fel.
Az avarok hatalmát a Dunántúlon a frankok törték meg. Nagy Károly (768–814) frank uralkodó 796-ban és 803-ban vezetett két hadjárata meghódolásra bírta az avarokat. A terület előbb a tudun majd a frankoknak meghódoló kagán vezetése alatt a Frank birodalom avar hűbéres fejedelemsége lett, majd frank őrgrófsággá alakult. A területet ekkor avarok és szlávok lakták. A szlávokat, akik a mai szlovének elődei voltak, az avarok telepítették erre a vidékre.
A IX. század második felében a Kisalföld a Duna túlsó partján létrejött Morva állam és a frankok közötti súlyos harcok színterévé vált. 884-ben a morvák átkeltek a Dunán, és elpusztították a teljes Rábán túli Pannóniát (884: Pannonia de Hraba flumine or. tota delenda est). A frank-morva háborút a térség történelmét több mint egy évezredre meghatározó esemény zárta le, a magyar honfoglalás.
Bársonyos és környéke a honfoglalás után
A lovas nomád magyarok törzsei a bolgárokkal vívott háború során 895-ben kezdték meg a Kárpát-medence elfoglalását. Anonymust olvasva arra következtethetünk, hogy Árpád vezér hadai Bársonyos területén is áthaladtak, amikor Pannónia elfoglalása során a mai Székesfehérvár környéki Noé hegyről indulva a Móri-árkon át a pannonhalmi hegy felé vették útjukat. A fejedelem személyesen is megcsodálta a bársonyosi dombokat, ha hihetünk Anonymusnak, aki ezt írja: „Árpád fejedelem és vitézei imígyen vonulva Szent Márton hegye mellett táboroztak le, és mind maguk, mind állataik ittak Sabaria forrásából. Amikor a hegyre felhágtak, Pannonia gyönyörűséges földje láttán nagyon megörültek.” A pannonhalmi hegyről ugyanis a bársonyosi dombok is jól láthatóak. A mai Bársonyos területén talán már a honfoglalók közül letelepedtek egyesek. Erre utal, hogy valaha létezett itt a Nyék törzs, az egyik hongfoglaló törzs nevét viselő település. Nyék a középkorban eltűnt a térképről, területén ma Bársonyos és Bakonybánk osztozik, de nevét őrzi a Bársonyos területén is átfolyó Nyéki-ér nevű patak.
Kézai Simon krónikájában III. Henrik német-római császár 1051. évi hadjáratával kapcsolatban említi Bársonyost. III. Henrik október közepén kezdte meg a visszavonulást Fehérvár alól a Móri-árkon keresztül. A visszavonulás során először Bársonyos hegyén pihent meg (in monte Barsumus) – írja Kézai Simon. Csapatai a magyarok felperzselt föld taktikájának következtében ekkor már hónapok óta éheztek. I. András király és Béla herceg csapatainak villámgyors rajtaütései pedig a végletekig elcsigázták és kimerítették a németeket. III. Henrik ezért innen, a Bársonyos-hegy alatti táborból békeajánlattal fordult András királyhoz. Erről ezt írja Kézai Simon: „A király pedig tanácsot tartva a hagyomány szerint irgalmasan megkegyelmezett neki (III. Henriknek). Ő, miután táborát útnak indította, először, mint mondják, a Bársonyos-hegyen tartott pihenőt. De mert az éhségtől és a szomjúságtól elgyötörtek voltak, a király roppant mennyiségű ételt és italt adott nekik. Ettől nagyon sokan megrészegedtek, és amikor a császár őrszemei elbizonytalanodott pillantásaikkal azt látták, hogy a magyarok ide-oda nyargalásznak, azt hitték, hogy az egyességben valami csel van, és a seregeknek ezt tudtára adva azt mondták, hogy azok az ő üldözésükre jöttek. És bár sokakat a betegségtől elcsigázva kocsikon, bársonypárnák között szállítottak, ezek a kocsikat és a bársonypárnákat odahagyva lóra kaptak, és pirkadatkor Örs faluhoz értek. Miután a várnagy, aki a kapuban volt, észrevette, hogy az országútról letérve a süppedékes és nehezen járható mocsaras területen át fegyveres had közeledik, az övéivel együtt fegyvert ragadott. S miközben az áthaladó csapatot távolról szemlélve figyelte, észrevette, hogy a betegek, akik odahagyva a kocsikat és a párnákat lovakon kaptak fel a Bársonyos-hegyre, ismét kocsira téve kelnek át a mocsáron. Ezeknek a pajzshordozói, amint megpillantották a várnagy csapatait, otthagyva a kocsikat és a kocsikon az uraikat, elmenekültek. Ezután jöttek a parasztok, hogy a kocsikat elvigyék; a kocsikon lévő urakat meggyilkolták, holttestüket a vízbe dobálták. E betegek közül, pedig egyesek közkatonák, mások grófok, sőt néhányan őrgrófok voltak. Ezért azon az átkelőhelyen, ha a víz kiszárad, mind a mai napig szoktak lószerszámokat, kardokat és több más ezekhez hasonló dolgokat találni. A hegyet azután a környék lakói az így elhagyott párnák miatt, melyek bársonyból voltak, elnevezték Bársonyosnak.” Kézai tudósításában nem említ települést a hegy közelében, s nincs is bizonyíték 11. századi falu létezésére, a „környék lakói” említése mégis erre enged következtetni.
Könyves Kálmán (1096–1116) uralkodása alatt a Szent István által nyitott zarándokút, amely nagyjából a mai 81-es főút nyomvonalán haladt, különösen mozgalmassá vált, ugyanis a II. Orbán pápa alatt meghirdetett első keresztes hadjáratra indulók 1096-ban a szárazföldi utat választották a Szentföld felé. A lovagok, kíséretük és a velük útra kelő rengeteg módos vagy szegény zarándok, koldus és mindenféle gyülevész népség népes tarka csapatokban vonult el a Bársonyos-hegy alatt. Itt vonult el szeptember végén, október elején a keresztes hadjárat tulajdonképpeni serege is Gottfried alsó-lotaringiai herceg vezetésével, de ezek a francia és német csapatok már fegyelmezetten, szervezetten vonultak.
Bársonyos a középkorban A mai Bársonyos középkori elődje több kisebb település volt a környéken. Templomuk az Antiokheiai Szent Margitnak szentelt templom volt, amely valamikor 1235 előtt épült, és az 1530-as évek közepéig használták. Romjai még az 1700-as évek közepén is álltak a Temető-hegyen. Az egyik település Szöllős volt (ma Öreghegy), a másik Bársonyos, amelynek nevét idővel a környék többi települése is átvette. Bársonyos a falu mellett magasló Bársonyos-hegyről (ma Temető-hegy és Strázsa-hegy) kapta a nevét. Ezt a falut a középkor első felében a latin nyelvű oklevelekben Catlunak esetleg Catlnak hívják (in predia Barsunus quodvocatur Catlu). Valószínűleg Catlu, Kált volt a mai Bársonyos és Bakonybánk valamint Kát közös elődje. Catlu, vagy Kált több részből állt, és igen népes település volt. A települések elkülönülése és összeolvadása úgy ment végbe, ahogy a pannonhalmi Szent Márton apátság (ma Pannonhalmi Bencés Főapátság) birtokokra és emberekre tett szert Catluban. Mivel a Catlu név a birtokos Kált személynevéből származik, az apátság birtokába került földekre és településrészekre már nem alkalmazták. Ezért vált egyre általánosabbá a Bársonyos elnevezés, amelyet egy ideig a Catlu névvel együtt használtak (Barsunus quodvocatur Catlu). Azok a birtokok, amelyek a Kált leszármazottai kezén maradtak, megőrizték eredeti nevüket. Később Bánk is kivált Catluból, és az eredeti nevet már csak Kát őrizte meg, amely legtovább maradt a Káltháziak kezén. A Szent Márton apátság fokozatosan egyre több és több földet szerzett a környéken, ezeket mind Bársonyoshoz csatolták. A legnagyobb területnövekedést a társtelepülés, Szöllős Bársonyosba olvasztása hozta valamikor az 1400-as évek második felében.
Az 1190-es évek vége, és az 1210-es évek közötti időszak a legkorábbi, amelyre az említett településekről adatokat lehet találni a fennmaradt középkori feljegyzésekben. A falvak lakói ezek szerint ekkor három testvérnek Kált, Ambrus és Opos helyi nemeseknek, a király vitézeinek szolgálatában álltak. Káltnak és két testvérének sok birtoka volt az említett falvakban, Szöllősön, Bársonyoson és Catluban, de Ölbőn, Écsen és még sok más környékbeli faluban is. Nemzetségük tagjai, rokonságuk kiterjedt az egész vidékre. A falvak lakói, mint erről az 1230-as és 1240-es évek között kelt oklevelek tanúskodnak, ekkor már fejlett gazdaságokkal rendelkeztek. A földművelésben a talajváltó rendszert alkalmazták. A falvak határát dűlőkre osztották. Az éppen művelt területen kívül a többi föld pihent, ezt a parlagot, ugart mezei föld néven emlegetik az oklevelek. A települések akkori meglétét III. Bélának (1172–1186) a falu területén előkerült érméi is tanúsítják.
A tatárjárás
1241-ben Batu kán és tatár hordái véres harcokban áttörték a Kárpátok hágóit és elözönlötték az Alföldet. IV. Béla fegyverbe hívta az ország minden fegyveresét és megpróbálta kiszorítani őket, de a muhi csatában súlyos vereséget szenvedett. A tél beálltával a tatárok (mongolok) elözönlötték a Dunántúlt is. Oros apát elrendelte, hogy a bársonyosiak, és az apátság többi birtokán lakók minden értéküket hordják az apátságba, szedjenek össze minden élelmet, hogy akár hosszú ostromot is képesek legyenek kiállni.