bélyegkép|jobbra|262px|1970-ben a Nyugati pályaudvar várótermében

Schiffer Pál (Budapest, 1939. június 14. – Budapest, 2001. október 3.) Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, producer, forgatókönyvíró.

Életpályája Apja Schiffer Pál (1911–2001), szociáldemokrata politikus, újságíró, nagykövet, országgyűlési képviselő, anyja, Szakasits Klára (1918–2001) volt. Anyai nagyapja Szakasits Árpád köztársasági elnök.https://www.youtube.com/watch?v=y0ys4ZfANn4 A vészkorszak idején Zsindelyné Tüdős Klára a svéd misszióval együttműködve számos üldözöttnek adott menedéket, így ő bújtatta Szakasits Klárát is fiaival.

1963-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1964–1976 között a Mafilm Hiradó- és Dokumentumfilm Stúdió munkatársa volt. A Balázs Béla Stúdió kísérleti dokumentumfilmes műhelyének tagja volt. Itt készült első jelentős dokumentumfilmje, a Fekete vonat. A cigány kisebbség sorsát több filmjében és első dokumentum-játékfilmjében, a Cséplő Gyuriban is bemutatta. A paraszti életet dokumentáló, majd múltfeltáró filmek után nagyívű sorozatban dolgozta fel a Videoton gyár és munkásai rendszerváltozás utáni történetét.

1986-tól a Magyar Filmklubok Szövetségének alapító alelnöke, 1993-tól elnöke volt. 1993–1994-ben a Nyilvánosság Klub ügyvivője volt. 1992–1998 között a Magyar Történelmi Filmalapítvány kurátora volt. 1994–2001 között a Hunnia Filmstúdióban producerként is dolgozott.

Filmjei jobbra|bélyegkép|265px|1974-ben 1961: Színes kavicsok (rendező) 1966: Ilyen ez a háború? 1967: Kései rekviem 1968: Tiszazug 1968: Bors (színész) 1968: Hibás kör 1969: Ellenérvek 1970: Stációk 1970: Fekete vonat (rendező) 1971: Levelek az öttalálatoshoz 1972: Faluszéli házak 1973: Bemutatjuk a magyar divatot 1973: Mit csinálnak a cigánygyerekek? 1974: Várjuk Erikát 1978: Cséplő Gyuri (rendező, forgatókönyvíró) 1981: A pártfogolt (rendező, forgatókönyvíró) 1981: Fazekak (rendező) 1982: Nyugodjak békében 1983: Földi paradicsom 1985: Kovbojok I–II. 1986: Dávid család I–IV. 1987: A Dunánál (Magyar Bálinttal) (rendező, forgatókönyvíró) 1987: Az ibafai kovboj 1989: Engesztelő (rendező) 1991: Találkozás Vénusszal (színész) 1991: Ledöntött útjelzők I–II. 1992: Kép a képben 1993: 20 perc 1993: A Videoton-sztori I–III. 1995: Elektra, avagy bevezetés a kapitalizmus politikai gazdaságtanába (rendező, forgatókönyvíró) 1996: Rothschild hegedűje (producer) 1996: À propos Fábri (producer) 1996: Wesselényi utca 13. (producer) 1996: Emlékszem egy városra (producer) 1996: Gyufaember – Az én Kurtágom (producer) 1996: Rutinműtét 1997: Városlakók (producer) 1997: Mari – Fejezetek egy széki család életéből (producer) 1998: A hetedik ajtó - Eötvös Péter-portréfilm 1998: Törésvonalak I–III. (rendező, forgatókönyvíró) 2000: Vityebszk felett – Chagall álmai (producer) 2000: Apaképek (rendező, producer) 2000: Jonuc és a koldusmaffia (producer) 2001: Magyar útlevél (producer)

Családja bélyegkép|jobbra|262px|Schiffer Pál és szüleinek sírja Budapesten. Farkasréti temető: 60/1-főút-16. Unokaöccse Schiffer András.

Díjai, elismerései Balázs Béla-díj (1971) SZOT-díj (1979) Érdemes művész (1987) Magyar Művészetért díj (1998) Joseph Pulitzer-emlékdíj (1999)

Jegyzetek

Források Filmunió

További információk Schiffer Pál sírja HMDB

Kategória:1939-ben született személyek Kategória:2001-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar filmrendezők Kategória:Magyar filmproducerek Kategória:Magyar forgatókönyvírók Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Balázs Béla-díjasok Kategória:Joseph Pulitzer-emlékdíjasok Kategória:SZOT-díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:A holokauszt magyar túlélői