Szalay Csongor (Budapest, 1985. július 16. –) magyar szinkronszínész és szinkronrendező, a The Grenma együttes énekese és gitárosa.

Pályafutása Ötévesen kezdett szinkronizálni, miután szomszédjuk, Tomasevics Zorka szinkronrendező megkérte az édesanyját, hogy vigye el a közeli Pannónia Filmstúdióba az Ovizsaru gyerekszerepeinek válogatására. Négyéves korára már megtanult olvasni, ezért hamarosan rendszeresen kapott stúdiómunkát. Hetedik osztályos korától az érettségiig a tanulmányai miatt kevesebbet dolgozott. Óvodásként zongorázni és énekelni is tanult.

Szinkronrendezői munkássága Első rendezői megbízása a Friday Night Lights – Tiszta szívvel foci harmadik, negyedik és ötödik évadának magyar változata volt, amelyet Balog Gábor biztatására vett át a Balog Mix Stúdióban. Első teljesen önálló rendezése a Gázos páros volt. Később a Direct Dub Studioshoz került; ott többek között A két pápa című film és az Átkozott című sorozat magyar változatát rendezte.

Zenei pályafutása 2004-ben Arany Dórával és Botlik Mátyással megalapította a The Grenma punktriót, amelynek énekese és gitárosa lett. A zenekarnak 2014-ig öt kiadványa jelent meg. A Talán nincsen minden rendben című lemezük 2009-ben elnyerte a magyar BRAVO OTTO „Az év albuma” díját. 2022-ben, közel kilenc évvel az előző új dalaik után jelentették meg az Álljunk meg egy pillanatra című számot.

Szinkronszerepei Munkásságának részletesebb adatbázisát az Internetes Szinkron Adatbázis közli.

Filmek Film Szereplő SzínészTiszta égboltSzerjozskaOleg TabakovA keselyűk karmaibanTovábbi magyar hangA keresztapaTovábbi magyar hangDillingerKisfiú a pisztollyalFehér AgyarMitsahMissalePiedone, a zsaruSalvatoreSzámláljátok meg a vadnyulakat!Barna pulóveres kisfiúVakáció a buszonKicsi ArthurAdam RhodesHarmadik típusú találkozásokToby NearyJustin DreyfussEzüstnyeregifj. Thomas BarrettSven ValsecchiPiedone Afrikában (Piedone 3.)BodoBaldwyn DakilePiedone Egyiptomban (Piedone 4.)BodoBaldwyn DakileBlues Brothers – A Blues-fivérekTovábbi magyar hangPorontyjáratTovábbi magyar hangSzerző, szerző!További magyar hangA kívülállókSodapop CurtisRob LoweCsobbanásTovábbi magyar hangA kukorica gyermekeiJobRobby KigerLegjobb védekezésMorgan Cooper, Wylie fiaMichael ScaleraDelta kommandóTovábbi magyar hangA Moszkitó-partJerry FoxJadrien SteeleBerlin felett az égTovábbi magyar hangHalálos fegyverAlfredDonald Gooden (2. és 3. hang)Kettős ügynökRuss StarbinderChristopher BurtonA magányos zsaruChristianFrank AyasSátáni megszállottságAndrew TippettsWhit HertfordTamás bátya kunyhójaJimmyWilliam RamseyAz utolsó császárPu Csie (7 évesen)Henry KyiCsak a testemen keresztülRounderJoseph Gordon-LevittA legutolsó cserkészRichard fiatalonJoshua HorowitzAmerikai nindzsa 3. – Véres vadászatTovábbi magyar hangSzemet szemértEddieRichard HabershamJasper, a dögDanteDante BascoNagymenőkMichael fiatalonAnthony ValentinOvizsaruJosephMiko HughesRagadozó 2.BrianBrian LevisonA repülő tornacipőPiros pulcsis fiúSiker teszi az embertDenny WebbDaniel FeketeStephen King: AzGeorge „Georgie” Elmer DenbroughTony DakotaA VillámShawn AllenJustin BurnetteA fiú és a csavargóJamesJeremy RadickAz örömapaMatty BanksKieran CulkinTestvérharcTad LincolnAndrew WintonDanielle Steel: ÉkszerekXavier 7 évesenJustin RidgewellDilis bagázsKevinKevin ChaliaDrágám, a kölyök marha nagy lett!Adam SzalinskiJoshua és Daniel ShalikarLorenzo olajaLorenzoZack O’Malley GreenburgDanielle Steel: SztárZebJordan MastersonDennis, a komiszDennis MitchellMason GambleExtralarge II. – A Nap uraKicsi TysonGeorgie CranfordExtralarge II. – A nindzsa árnyékaKicsi TysonGeorgie CranfordExtralarge II. – Gonzales bosszújaKicsi TysonGeorgie CranfordExtralarge II. – GyémántokKicsi TysonGeorgie CranfordExtralarge II. – IndiánokKicsi TysonGeorgie CranfordLángra lobbant szerelemWallace fiatalonLance Lee BaxleyMindent a győzelemért!Mark (7 évesen)Christopher ErwinNicsak, ki beszél most!Mikey UbriaccoDavid GallagherA rémkoppantókHilly BrownLeon WoodsÚton hazafelé – Egy hihetetlen utazásJamie SeaverKevin ChevaliaAnyja fiaTovábbi magyar hangDzsungelháborúTovábbi magyar hangA Flintstone családBamm-BammHlynur és Marinó SigurdssonForrest GumpForrest JuniorHaley Joel OsmentIdőzsaru – TimecopWalker fiaCole BradsenA pénz boldogítDanny fiatalon/Kis Joe McTeauge(6 évesen)Beau Byron/Eric LloydRendőrviccBilly RobbersonMiko HughesSzenvedélyek viharábanTovábbi magyar hangTélapuCharlie CalvinEric LloydVilággá mentemAdamJussie SmollettApolló 13Jeffrey LovellMiko HughesBabeBabe, a malac (hangja)Christine CavanaughBaby Face NelsonBaby Face fiatalonMichael MalotaDie Hard – Az élet mindig drágaRaymondAldis HodgeBilly Madison – A dilidiákErnieJared CookElátkozottak falujaDavid McGowanThomas DekkerErnest nagy dobásaQuincy Worth, Barry fiaAaron JosephHalloween 6. – Az átok beteljesülDanny StrodeDevin GardnerIndián a szekrénybenOmriHal ScardinoKeleti harcEric GrantAndrew J. FerchlandKemény leckeBilly RankinAdam WylieKi az úr a háznál?Norman Bronski (Sötét Sas)Zachary BrowneKutyavilágFluke kölyökkéntSam GifaldiMintamókusTovábbi magyar hangNégy szobaJuan (A kis csibészek)Danny VerduzcoOroszlánütésTovábbi magyar hangShop-showTovábbi magyar hangSzédült hétvégeWalter Wedman, Jr.Zack DuhameTalpig zűrben 3.Junior HealyJustin ChapmanA vadon mélyén – Sárga kutya kalandjaiSilas McCormickJoel PalmerCsillagot az égrőlJake „J.J.” WarrenJake LloydA csodabogárAl PennaminDavid GallagherFlipperMarvinJason FuchsA függetlenség napjaDylan DubrowRoss BagleyA gyanú árnyékaTovábbi magyar hangA holló 2. – Az angyalok városaTovábbi magyar hangHull a pelyhesJamie LangstonJake LloydA jaguár bosszújaJeremy LeighDevon MichaelJerry Maguire – A nagy hátraarcRay BoydJonathan LipnickiA kalandorBillyMatt LyonKölcsönkinyír visszajárFiatal DavidJustin Jon RossA kukorica gyermekei 4.: A gyűlésTovábbi magyar hangNesztelen halálAdamMichael GaleotaA rajongóRichie RenardAndrew J. FerchlandA rémkirályFiatal AbelCaspar SalmonRózsaágyHercegAldis HodgeSegíts, mumus!Albert FranklinHaley Joel OsmentSpace Jam – Zűr az űrbenMarcus JordanEric GordonSzép kis nap!Sammy ParkerAlex D. LinzCsenő manókBorsócskaTom FeltonDrágám, most mi mentünk össze!Adam SzalinskiBug HallEbadta delfinJordan BarnettMiko HughesFlubber – A szórakozott professzorTovábbi magyar hangHanta boyMax ReedeJustin CooperHét év TibetbenLhamo Dhondrub, a Dalai Lama(14 évesen) / (8 évesen)Jamyang Jamtsho ésSonam WangchukKundunLhamo Dhondrub, a Dalai Lama(12 évesen)Gyume TethongLesz ez még így se!Spencer ConnellyJesse JamesNekem 8JoeyMarkus T. PaulkOdüsszeusz (Odüsszeia)Fiatal TélemakhoszJosh MaguireOscar Wilde szerelmeiTovábbi magyar hangSohasem ártokRobbie ReimullerSeth AdkinsTűz az űrbőlGyerekNicole D’OrBabe 2. – Kismalac a nagyvárosbanBabe malac (hangja)Elizabeth DailyCasper és WendyCasperJeremy FoleyDennis, a komisz ismét pimaszDennis MitchellJustin CooperÉdesek és mostohákBen HarrisonLiam AikenLetaszítvaKicsi AnthonySeth AdkinsMaffia!Kicsi AnthonySeth AdkinsNyitott szemmelJoshua BealJoseph CrossA suttogóJoe BookerTy HillmanA szabadság katonáiRandyCody DorkinAngyal a lépcsőnTovábbi magyar hangTea MussolinivelLuca (gyerek)Charlie LucasFűre tépni szabadTovábbi magyar hangIsten városaGyapjasEdson OliveiraTélapu 2. – Veszélyben a karácsonyCharlie CalvinEric LloydVagány nők klubjaPete Abbott fiatalonFrederick KoehlerVeszélyes kívánságokCodyHuntley RitterApádra ütökDanny HughesJustin BerfieldBajos csajokKevin GnapoorRajiv SurendraOttalvós buliTovábbi magyar hangPillangó-hatásTommy Miller (13 évesen)Jesse JamesSzuperviharTovábbi magyar hangCry Wolf – Kiálts farkast!LewisPaul JamesEgy esküvő, nyolc gyerekRustyTyler HynesKígyóharapásRickyPawel SzajdaA bátrak hazájaBilly MarshSam Jones IIIBuliszerviz 2. – Taj előmeneteGethinAnthony CozensCserebere szerencseTovábbi magyar hangHideg prédaMorten TobiasRolf Kristian LarsenHülyék paradicsomaEnergetikai miniszterBrendan HillKőkeményMichael PolischkaDavid KrossMegetetett társadalomBrianPaul DanoÖrökké tudom, mit tettél tavaly nyáronRogerSeth PackardStephanie DaleyTovábbi magyar hangTélapu 3. – A szánbitorlóCharlie CalvinEric LloydX-Men: Az ellenállás végeTovábbi magyar hangHajrá, csajok! 4.RubenNoel AreizagaHalálos ítéletBrendan HumeStuart LaffertyLáthatatlanTovábbi magyar hangMindenki elhúz Brisbane-bőlKane/Negatív férfiChristopher SommersNem vénnek való vidékBiciklis fiúJosh BlaylockPónikalandJosh WilsonAedan TomneyRémbo fiaTovábbi magyar hangTuti lúzerekRandy RandingerMartin SpanjersA zónaAlejandroDaniel TovarA felolvasóMichael Berg fiatalonDavid KrossA hullámMarcoMax RiemeltJégtörök 2. – Az ifi bajnokságTovábbi magyar hangKarácsonyi fényekPat KinkadeAaron AshmoreMerénylet a suligóré ellenRicky DelacruzVincent PiazzaMilkCleve JonesEmile HirschMyrsky, a juhászkutyaTovábbi magyar hangQueen Sized – Tömör a gyönyörJaredTiger SheuBunkó vagyok, így hódítokDudleyAnthony GaskinsBunyóZPeter Anthony TambakisCsirke kabala módraPete IveryJason DolleyWoodstock a kertembenBillyEmile HirschBonin – Az országút gyilkosaBilly Pugh / StevenThomas Curtis / Nik TaylorKóser játszmaLeon ZommermanJason FuchsPiranha 3DJake ForesterSteven R. McQueenWilliam és Kate – Egy álom valóra váltJames MiddletonCalvin GoldspinkHoldhercegnőRobin De NoirAugustus PrewSzédületes éjszakaBryceEdwin HodgeVámpírunk, a gyerekcsőszEthan MorganMatthew KnightA 18 éves szűzMarshallJonathan Michael TrautmannBar/átokJake LoganNick RobinsonVégjátékFly MoloBrandon Soo HooVörös viharfiatal ThomasTom SchillingMadea néni, avagy a tanú védtelenJakeRomeo MillerBízz a szerelembensrác a bulinGlen PowellLOL Wen Adam G. SevaniCsak egy átlagos suliBDCAndrew HerrMásodik nekifutás James Chris Cleary Miles James kiskorában Nathan Yapp

Sorozatok