Tomizava Sója (Csiba, 1990. december 10. – Riccione, 2010. szeptember 5.) japán motorversenyző.

2006-ban mutatkozott be a gyorsaságimotoros-világbajnokságon, azonban egészen 2008-ig csak 1-1 versenyen indult. 2009 óta rendszeres résztvevője volt a sorozatnak, előbb a 250-eseknél, majd 2010-ben az akkor létrejött Moto2-es géposztályban.

Karrierje

Tomizava komolyabb karrierje az All Japan Road Race Championship nevű japán bajnokságban kezdődött. 2006-ban második lett a 125 köbcentis géposztályban.

2006-ban, 2007-ben és 2008-ban egyaránt elindult a MotoGP japán nagydíján, szabadkártyásként. 2008-ban már a negyedliteresek között indult, ekkor a két pontot érő tizennegyedik helyen ért célba.

2009-ben szerződtették először teljes szezonra, a Technomag-CIP versenyzője volt. Többször pontot szerzett, azonban sokszor ki is esett, így mindössze 32 pontot szerzett.

2010-ben az újonnan létrejött Moto2-ben versenyzett a Suter színeiben. Mindenki legnagyobb meglepetésére a szezonnyitó katari nagydíjon ő nyerte a futamot, Alex Debón és Jules Cluzel előtt.

2010. szeptember 5-én a misanói futamon a versenyző felborult, Scott Redding és Alex de Angelis pedig áthajtottak rajta járművükkel. A japán versenyzőt kórházba szállították, ahol belehalt sérüléseibe.

Teljes MotoGP-eredménylistája

Év Géposztály Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 Poz. Pont 2006 125 cm³ Honda SPA QAT TUR CHN FRA ITA CAT NED GBR GER CZE MAL AUS JPN Ki POR VAL - 0 2007 125 cm³ Honda QAT SPA TUR CHN FRA ITA CAT GBR NED GER CZE SMR POR JPN 22 AUS MAL VAL - 0 2008 250 cm³ Honda QAT SPA POR CHN FRA ITA CAT GBR NED GER CZE SMR IND JPN 14 AUS MAL VAL 26. 2 2009 250 cm³ Honda QAT 12 JPN 10 SPA 12 FRA Ki ITA Ki CAT Ki NED Ki GER 13 GBR 15 CZE 13 IND Ni SMR 12 POR Ki AUS 15 MAL 16 VAL 10 17. 32 2010 Moto2 Suter QAT 1 SPA 2 FRA Ki ITA 6 GBR 6 NED 5 CAT Ki GER 18 CZE10 IND Ni SMR Ki ARA JPN MAL AUS POR VAL 13. 82

Jegyzetek

További információk Hivatalos weboldala Profilja a MotoGP hivatalos weboldalán

Kategória:1990-ben született személyek Kategória:2010-ben elhunyt személyek Kategória:Japán motorversenyzők Kategória:Versenybalesetben elhunyt motorversenyzők