Kalmár Jenő (Mocsolád, 1908. március 21. (örökbefogadták)Születése bejegyezve a mocsoládi állami születési akv. 23/1908. folyószám alatt. – Málaga, 1990. január 13.) magyar labdarúgó, fedezet, edző.
Pályafutása Klubcsapatban Minden idők egyik legjobban fejelő labdarúgója hadilábon állt a szerencsével. Pályafutásából mindent egybevéve 4 év maradt ki egy súlyos lábtörés, és 3 év operációt igénylő térdszalagszakadás miatt. Súlyos sérülései ellenére is az Excelsior Roubaix (1933–1936) vezéregyénisége tudott lenni.
A válogatottban Peches volt a kezdet is: első válogatott mérkőzésén a sógorok alaposan feltüzelve aprították a magyarokat, és a sérülések miatt szétesett a játékunk (5:1 az osztrákoknak 1928. október 7-én). Első gólja is viharos mérkőzésen született, amin volt verekedés, kiállítás, sőt a nézők is bementek a pályára (1929. szeptember 8-án, Prágában 1:1) A gól viszont emlékezetes volt:
Aztán hozzátette:
A pálya területén minden poszton képes volt magas színvonalú játékra. Többször leírták kortársai, hogy világklasszis futballista.
Edzőként Összesen 258 magyar bajnoki mérkőzésen ült a kispadon. Az 1950-es évek Budapest Honvédjának (1952–1956) edzőjeként is beírta a nevét a futballtörténelembe: három bajnokságot nyert Puskásékkal, a világ valaha volt egyik legjobb klubcsapatával. 1956-ban emigrált, majd 6 spanyol klub mellett edzett osztrák, svéd, portugál és izraeli csapatokat is.
Sikerei, díjai Játékosként Magyar bajnokság bajnok: 1928–29 2.: 1930–31, 1932–33 3.: 1929–30, 1931–32
Edzőként Magyar bajnokság bajnok: 1947–48, 1952, 1954, 1955 2.: 1953 Izraeli kupa győztes: 1960 Magyar Népköztársasági Sportérdemérem ezüst fokozat (1951)
Statisztika Mérkőzései a válogatottban
Jegyzetek
Források
Hegyi Tamás: A magyar futball legjobb 50 labdarúgója (Aréna 2000, Budapest, 2008) Dénes Tamás-Dlusztus Imre: Meggypiros mezben. A magyar válogatott játékosai 1902-2019. Nemzeti Értékek Könyvkiadó, 2019. Kalmár Jenő a Nemzeti Labdarúgó Archívumban
Kategória:1908-ban született személyek Kategória:1990-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Az MTK labdarúgói Kategória:A Stade de Reims labdarúgói Kategória:A Kistext labdarúgói Kategória:Magyar labdarúgóedzők Kategória:A Vasas vezetőedzői Kategória:A Dorogi FC vezetőedzői Kategória:Az 1956-os forradalom leverése miatt emigrált személyek Kategória:Magyar emigránsok Spanyolországban Kategória:Magyar bajnok labdarúgók Kategória:A La Liga edzői Kategória:A Budapest Honvéd vezetőedzői