Thomas Lüthi (Oberdiessbach, Bern kanton, 1986. szeptember 6. –) svájci motorversenyző.

Egyszeres világbajnok, 2005-ben a nyolcadliteres géposztályban tudott győzni Mika Kallio előtt.

Karrierje Kezdetek A legtöbb profi motoroshoz hasonlóan Lüthi is minimotorokon kezdett versenyezni kilencéves korában. Ebben a kategóriában 1999-ben és 2000-ben svájci bajnoki címet szerzett. 2001-ben második lett az európai 125, és harmadik a német 125-ös bajnokságban.

MotoGP A MotoGP nyolcadliteres kategóriájában 2002-ben mutatkozhatott be. Ekkor hét futamon vett részt, melyek közül egyen, a portugálon tudott pontszerzőként célba érni. Az Estorilban szerzett kilencedik helye és az ezért járó hét pont a huszonhetedik helyhez volt elegendő év végén. 2003-ban, első teljes szezonjában megszerezte első dobogós helyezését is a katalán futamon. Év végén hatvannyolc pontjával tizenötödikként zárt.

2004 az addigi évekhez képest visszaesést hozott. Az első négy versenyt feladni kényszerült, majd a katalán, holland és a brazil nagydíjakon nem indulhatott sérülés miatt. Visszatérése után is nehezen lendült formába, ugyanis a következő négy futamon, igaz, célba ért, de mindannyiszor a tizenötödiknél rosszabb helyen, ezért pedig nem járt pont. Első pontjait mindössze a tizenkettedik, japán futamon tudta megszerezni. Mivel a szezon zárásáig csak tizennégy egység szerepelt a neve mellett, ez csak a csalódást keltő huszonötödik helyhez volt elegendő.

Lüthi számára a 2005-ös szezon hozta meg az áttörést. Le Mans-ban megszerezte pályafutása első győzelmét, amihez később még hármat tudott hozzátenni, és végül öt ponttal előzte meg a finn Mika Kalliót. Érdekesség, hogy Lüthi világbajnoki címéhez nagyban hozzájárult Talmácsi Gábor is, aki akkor Kallio csapattársa volt. Katarban Kallio és Talmácsi haladtak az első két helyen, azonban Talmácsi a csapatutasítás ellenére megelőzte Kalliót, ezzel pedig pontosan annyival szerzett a finn kevesebb pontot, amennyivel Lüthi végül megnyerte előtte a világbajnokságot. 2006-ban is maradt a nyolcadliteresek között, azonban ebben az évadban mindössze egyetlen győzelmet szerzett, ismét Franciaországban.

A 2007-es szezont már a negyedliteresek között kezdte meg. Első szezonja újonchoz mérten nem sikerült rosszul, mert bár dobogót nem szerzett, több vastag pontszerzést is felmutathatott, ennek köszönhetően pedig nyolcadik helyen végzett. 2008-ban bár kétszer is felállhatott a dobogóra, két versenyt is ki kellett hagynia, ezen kívül pedig háromszor kiesett, emiatt év végén csak tizenegyedik lett. Legjobb 250-es szezonja a 2009-es volt, amikor ismét nem állhatott dobogóra, azonban a korábbi éveknél konstansabb teljesítményt tudott nyújtani, aminek egy hetedik hely lett a jutalma.

2010 óta a negyedliteres géposztály helyébe lépő Moto2-ben szerepelt. Első szezonjában ötször állhatott fel a dobogóra, ennek köszönhetően év végén negyedik helyen zárt összetettben. Volt olyan időszak, amikor Lüthi sérült kulcscsonttal versenyzett, azonban szerencséjére egy versenyt sem kellett kihagynia. 2011-ben megszerezte első Moto2-es győzelmét Malajziában, ezzel 2006 után először állhatott a dobogó legfelső fokára. 2012-ben ismét szerzett egy győzelmet, majd a futamgyőzelem nélküli 2013 után 2014-ben négyszer állhatott pódiumra, kétszer a legfelső fokára. Világbajnoki éve óta először tudott egynél több futamot megnyerni, ez Japánban és Valenciában sikerült. 2016-ban négy futamgyőzelmet aratott, ez a bravúr 2005-ös bajnoki éve után jött össze ismét. A jó eredményeinek köszönhetően a szezont a 2. pozícióban zárta Johann Zarco mögött. Egy évre rá megismételte eredményét úgy, hogy csak kettő futamot nyert és az utolsó hétvégét ki is kellett hagynia, helyét Ricard Cardús vette át a szezonzáróra. Erre az eredményére felfigyelt a EG 0,0 Marc VDS és 2017. augusztus 24-én bejelentették, hogy a királykategóriában fog szerepeli 2018-ban. Az első MotoGP-s esztendője azonban botrányosan rosszul alakult. 19 hétvége során egyetlen világbajnoki pontot sem tudott szerezni és mivel csapata is kiszállt a szériából visszatért a Moto2-be, ahol ismét magára talált és a 3. helyen végzett az év végi összetett bajnokságban.

Eredményei A MotoGP.com alapján.

Statisztika ÉvGéposztályMotorTípusVersenyekGyőzelemDobogóPoleLeggyorsabbkörPontHelyezés 2002 125 cm³ Honda Honda RS125R 7 0 0 0 0 7 27. 2003 125 cm³ Honda Honda RS125R 15 0 1 0 0 68 15. 2004 125 cm³ Honda Honda RS125R 13 0 0 0 0 14 25. 2005 125 cm³ Honda Honda RS125R 16 4 8 5 1 242 1. 2006 125 cm³ Honda Honda RS125R 16 1 1 0 0 113 8. 2007 250 cm³ Aprilia Aprilia RSA 250 17 0 0 0 0 133 8. 2008 250 cm³ Aprilia Aprilia RSA 250 14 0 2 0 0 108 11. 2009 250 cm³ Aprilia Aprilia RSA 250 16 0 0 0 0 120 7. 2010 Moto2 Moriwaki Moriwaki MD600 17 0 5 0 2 156 4. 2011 Moto2 Suter Suter MMX2 17 1 4 1 0 151 5. 2012 Moto2 Suter Suter MMX2 17 1 6 1 3 191 4. 2013 Moto2 Suter Suter MMX2 15 0 6 0 1 155 6. 2014 Moto2 Suter Suter MMX2 18 2 4 0 2 194 4. 2015 Moto2 Kalex Kalex Moto2 2014 18 1 4 1 3 179 5. 2016 Moto2 Kalex Kalex Moto2 17 4 6 3 2 234 2. 2017 Moto2 Kalex Kalex Moto2 16 2 10 1 1 243 2. 2018 MotoGP Honda Honda RC213V 18 0 0 0 0 0 HN 2019 Moto2 Kalex Kalex Moto2 19 1 8 0 4 250 3. 2020 Moto2 Kalex Kalex Moto2 15 0 0 0 0 72 11. 2021 Moto2 Kalex Kalex Moto2 17 0 0 0 0 27 22. Összesen: 317 17 65 12 19 2657

Teljes MotoGP-eredménylistája Év Géposztály Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 Helyezés Pont 2002 125 cm³ Honda JPN RSA SPA FRA ITA CAT NED GBR GER 26 CZE 19 POR 9 BRA 24 PAC MAL 21 AUS Ki VAL 24   27. 7 2003 125 cm³ Honda JPN 9 RSA 17 SPA 12 FRA 9 ITA 15 CAT 2 NED 7 GBR 22 GER Ki CZE Ki POR Ki BRA 15 PAC 10 MAL 4 AUS 16 VAL Ni   15. 68 2004 125 cm³ Honda RSA Ki SPA Ki FRA Ki ITA Ki CAT Sér NED BRA GER 18 GBR 18 CZE 18 POR 16 JPN 12 QAT 13 MAL 11 AUS 19 VAL 14   25. 14 2005 125 cm³ Honda SPA Ki POR 3 CHN 4 FRA 1 ITA 2 CAT 7 NED 10 GBR 6 GER 2 CZE 1 JPN 2 MAL 1 QAT 6 AUS 1 TUR 5 VAL 9   1. 242 2006 125 cm³ Honda SPA Ki QAT 8 TUR 12 CHN Ki FRA 1 ITA 9 CAT 6 NED 8 GBR 8 GER 6 CZE 5 MAL 13 AUS 4 JPN Ki POR Ki VAL 10   8. 113 2007 250 cm³ Aprilia QAT 4 SPA Ki TUR 5 CHN 8 FRA Ki ITA 5 CAT 4 GBR Ki NED Ki GER 9 CZE 7 SMR 4 POR 4 JPN 10 AUS 5 MAL 5 VAL 9 8. 133 2008 250 cm³ Aprilia QAT 15 SPAKi POR 4 CHN Ki FRA 11 ITA 3 CAT 5 GBR 5 NED 2 GER 7 CZE Ki SMR 7 IND T JPN Sér AUS Sér MAL 9 VAL 10 11. 108 2009 250 cm³ Aprilia QAT 6 JPN8 SPA5 FRAKi ITA4 CAT6 NEDKi GER8 GBR9 CZEKi IND9 SMR10 POR7 AUS11 MAL4 VAL4 7. 120 2010 Moto2 Moriwaki QAT7 SPA 3 FRA 19 ITA 4 GBR2 NED 3 CAT 2 GER Ki CZE 11 IND 7 SMR 3 ARA 10 JPN 8 MAL Ki AUS 11 POR 16 VAL 4 4. 156 2011 Moto2 Suter QAT3 SPA2 PORKi FRA5 CATKi GBR15 NED8 ITA6 GER5 CZE5 IND17 RSM8 ARA7 JPN3 AUS11 MAL1 VAL17 5. 151 2012 Moto2 Suter QAT5 SPA3 POR3 FRA1 CAT2 GBR8 NEDKi GER5 ITA3 IND5 CZE2 RSM9 ARA10 JPN5 MALKi AUSKi VAL4 4. 191 2013 Moto2 Suter QAT AMENi SPA11 FRAKi ITA9 CAT3 NED8 GER6 IND13 CZE3 GBR3 RSM4 ARAKi MAL3 AUS2 JPN3 VAL7 6. 155 2014 Moto2 Suter QAT3 AME6 ARG19 SPA10 FRA8 ITAKi CAT5 NED6 GER9 INDKi CZE4 GBR5 RSM5 ARA4 JPN1 AUS2 MAL8 VAL1 4. 194 2015 Moto2 Kalex QAT3 AME12 ARG6 SPA4 FRA1 ITAKi CAT6 NED5 GER6 IND6 CZE7 GBR9 RSM10 ARA5 JPNKi AUS15 MAL2 VAL3 5. 179 2016 Moto2 Kalex QAT1 ARG7 AME7 SPA6 FRA3 ITA4 CAT5 NEDKi GERKi AUT4 CZENi GBR1 RSM6 ARA4 JPN1 AUS1 MAL6 VAL2 2. 234 2017 Moto2 Kalex QAT ARG AME SPA FRA ITA CAT NED GER CZE AUT GBR RSM ARA JPN AUSMALVAL 2. 243 2018 MotoGP Honda QAT ARG AME SPA FRA ITA CAT NED GER CZE AUT GBR RSM ARA THA JPN AUS MAL VAL HN 0 2019 Moto2 Kalex QAT ARG AME SPA FRA ITA CAT NED GER CZE AUT GBR RSM ARA THA JPN AUS MAL VAL 3. 250 2020 Moto2 Kalex QAT SPA ANC CZE AUT STY RSM EMR CAT FRA ARA TER EUR VAL POR 11. 72 2021 Moto2 Kalex QAT DOH POR SPA FRA ITA CAT GER NED STY AUT GBR ARA RSM AME EMR ALG VAL 22. 27

Jegyzetek

További információk Thomas Lüthi hivatalos honlapja Svájci rajongói oldal Német rajongói oldal

Kategória:Svájci motorversenyzők Kategória:1986-ban született személyek Kategória:A MotoGP versenyzői Kategória:Élő személyek