A debreceni 36-os jelzésű autóbusz a Segner tér és az Alsójózsai utca között közlekedik. Útvonala során érinti a Helyközi autóbusz-állomást, Segner teret, Diószegi Sámuel Közép- és Szakképző iskolát, Agrár Tudományi Centrumot és az Árpád Vezér Általános Iskolát. Jelenlegi menetrendje 2017. december 18-tól érvényes.

Története 1985-ig Józsát, csak helyközi busszal lehetett elérni. Ez változott meg 1985-ben amikor kísérleti jelleggel helyi járatot indítottak Józsára napi pár alkalommal. A járatok annyira beváltak, hogy elindultak a Felsőjózsát kiszolgáló 34-es és 35-ös valamint az Alsójózsát kiszolgáló 36-os járatok. A járatok a Segner térről indultak majd a Vendég/Csap utcákon keresztül érték el a Böszörményi utat, a Böszörményi úton a trafóállomásnál pedig elhagyták Debrecen-t. Az útvonaluk Józsai része már az elindulás óta változatlan. Ez alól a 34-es busz a kivétel, mely 2002-ig a Bondorhát utca felé az Alkotás utcán, vissza pedig a Deák Ferenc utcán haladt, valamint 2009-ben meghosszabbították a mai végállomásig. 1991-ben indították el betétjáratát a 36A-t, mely csak a Doberdó utcáig közlekedett. A józsai járatok egészen 2009-ig szakaszhatárosak voltak, így a Böszörményi úti iskola (mai Árpád Vezér Általános Iskola) megállóhelyről csak összvonalas bérlettel, vagy újabb vonaljegy lyukasztásával lehetett tovább utazni. A 2009. július 1-jei szolgáltatóváltáskor a Józsai járatokat összevonták a 28-as busszal. Innentől kezdve a belső végállomás a Dobozi lakótelep lett. A végállomás annyira zsúfolt lett, hogy július 20-ától egy új megállóhelyet helyeztek üzembe. Sok panasz érte ekkoriban a józsai járatokra mivel a Dobozi lakótelep megállóhelyen le kellett szállni, és a következő két megállóhely mellett lévő iskolába csak egy másik buszra való felszállással lehetett eljutni. 2010. július 12-től a légszennyezésre hivatkozva a Segner térig rövidítették. A Segner tértől a Dobozi lakótelepre a 2D, 3E és 4-es trolibusszal lehetett eljutni. A józsaiak így már nem tudták közvetlenül elérni a belvárost, így a járat meghosszabbítottását kérték a DKV-tól. Egy hónap múlva augusztus 16-án a járatot meghosszabbították, viszont a Dobozi lakótelep helyett már a Nagyállomásig közlekedett csak hétköznap csúcsidőben. Csúcsodőn kívül és hétvégén az A jelzésű betétjáratok közlekedtek a Segner térig. A 2-es villamos 2014-es elindulásával az összes járat csak a Segner térig közlekedik. Ettől kezdve van egy kis is hurok a vonalban. Ennek az volt a célja, hogy a Távolsági buszpályaudvart is elérhessék az utasok átszállás nélkül. Ezzel egyidejűleg a betétjáratok megszűntek a 36Y kivételével.

Járművek A viszonylaton Alfa Cívis 18 típusú csuklós és Alfa Cívis 12 szóló buszok közlekednek.

Útvonala ÉvVégállomásokÚtvonal odaÚtvonal vissza1985-1991Nyugati utca – Alsójózsai utcaCsap utca – Böszörményi út – – Szentgyörgyfalvi út – Bocskai István út – Tokaji utca – Templom utcaNagyszentgyörgy utca – Tokaji utca – Bocskai István út – Szentgyörgyfalvi út – – Böszörményi út – Vendég utca1991-1999Segner tér/36A: Doberdó utca – Alsójózsai utcaCsap utca – (36A: Doberdó utca) – Böszörményi út – – Szentgyörgyfalvi út – Bocskai István út – Tokaji utca – Templom utcaNagyszentgyörgy utca – Tokaji utca – Bocskai István út – Szentgyörgyfalvi út – – Böszörményi út – (36A: Doberdó utca) – Vendég utca1999-2009Segner tér/36A: Doberdó utca – Alsójózsai utcaPesti utca – (36A: Doberdó utca) – Böszörményi út – – Szentgyörgyfalvi út – Bocskai István út – Tokaji utca – Templom utcaNagyszentgyörgy utca – Tokaji utca – Bocskai István út – Szentgyörgyfalvi út – – Böszörményi út – (36A: Doberdó utca) – Pesti utca2009-2010Dobozi lakótelep – Alsójózsai utcaVíztorony utca – Ótemető utca – Rakovszky Dániel utca – Faraktár utca – Kossuth utca – Széchenyi utca – Nyugati utca – Segner tér – Pesti utca – Böszörményi út – – Szentgyörgyfalvi út – Bocskai István út – Tokaji utca – Templom utcaNagyszentgyörgy utca – Tokaji utca – Bocskai István út – Szentgyörgyfalvi út – – Böszörményi út – Pesti utca – Segner tér – Nyugati utca – Széchenyi utca – Kossuth utca – Faraktár utca – Rakovszky Dániel utca – Víztorony utca2010Segner tér – Alsójózsai utcaPesti utca – Böszörményi út – – Szentgyörgyfalvi út – Bocskai István út – Tokaji utca – Templom utcaNagyszentgyörgy utca – Tokaji utca – Bocskai István út – Szentgyörgyfalvi út – – Böszörményi út – Pesti utca2010-2014Nagyállomás – Alsójózsai utcaPiac utca – Széchenyi utca – Nyugati utca – Segner tér Pesti utca – Böszörményi út – – Szentgyörgyfalvi út – Bocskai István út – Tokaji utca – Templom utcaNagyszentgyörgy utca – Tokaji utca – Bocskai István út – Szentgyörgyfalvi út – – Böszörményi út – Pesti utca – Segner tér – Nyugati utca – Széchenyi utca – Piac utca2014-tőlSegner tér – Alsójózsai utcaHatvan utca – Tisza István utca – Széchenyi utca – Nyugati utca – Segner tér Pesti utca – Böszörményi út – – Szentgyörgyfalvi út – Bocskai István út – Tokaji utca – Templom utcaNagyszentgyörgy utca – Tokaji utca – Bocskai István út – Szentgyörgyfalvi út – – Böszörményi út – Pesti utca – Segner tér – Nyugati utca – Széchenyi utca – Tisza István utca – Hatvan utca

Megállóhelyei

! !Megállóhely ! !Átszállási kapcsolatok |- |0 |Segner térvégállomás |32 |align=left| |- |1 |Hatvan utca |31 |align=left| |- |2 |Széchenyi utca (↓)Tisza István utca (↑) |30 |align=left| |- |3 |Helyközi autóbusz-állomás |29 |align=left| |- |4 |Segner tér |27 |align=left| |- |6 |Pesti utca |25 |align=left| |- |8 |Alföldi Nyomda |∫ |align=left| |- |9 |Tűzoltóság |23 |align=left| |- |10 |Füredi út |22 |align=left| |- |11 |Kertváros |20 |align=left| |- |13 |Agrártudományi Centrum |18 |align=left| |- |15 |Békessy Béla utca |17 |align=left| |- |16 | |15 |align=left| |- |17 |Branyiszkó utca |13 |align=left| |- |18 |Lóverseny utca (↓)Úrrétje utca (↑) |12 |align=left| |- |19 |Hangyás utca |11 |align=left| |- |21 |Agrárgazdaság |9 |align=left| |- |22 |Harstein kertek |8 |align=left| |- |23 |35-ös út |7 |align=left| |- |25 |Rózsás Csárda |6 |align=left| |- |27 |Csonkatorony utca |3 |align=left| |- |28 |Józsakert utca |2 |align=left| |- |29 |Templom utca |∫ |align=left| |- |∫ |Nagyszentgyörgy utca |0 |align=left| |- |30 |Alsójózsai utcavégállomás |0 |align=left|

Rövidítés Eredetileg a 36-os járatok a Nagyállomásig közlekedtek és volt 36A jelzésű betétjárat a Segner tér és Józsa között. A 2-es villamos elindulásával az összes járat csak a Segner térig közlekedik. Ettől kezdve van egy kis is hurok a vonalban, ugyanis a Segner tér után egy kis kör megtételével a Segner térhez megy vissza. Ennek az volt a célja, hogy a Távolsági buszpályaudvart is elérhessék az utasok átszállás nélkül. Külön érdekessége a dolognak, hogy a Segner tér - Kiskörút - Segner tér forduló hosszabb, mint a buszok a Nyugati utcán át a Nagyállomásig mennének, mint ahogy azt tették a villamos előtt.

Járatsűrűség

Egy órában általában 2-3 járat közlekedik

Pontos indulási idők: Hivatalos menetrend Egyszerűsített menetrend

Források A DKV Zrt. Hivatalos oldala Balogh Tamás Zoltán: buszPANORÁMA - A debreceni autóbuszjáratok története 1863-2018

Kategória:Debrecen autóbuszvonalai