Sárbogárd város a Közép-Dunántúl régióban, Fejér vármegye déli részén, a Sárbogárdi járás székhelye. A Dunántúl legnagyobb területű települése.
A város mai központjának, Bogárdnak az első említése 1323-ból való, földesura, Bogárdi István besenyő nemes volt. Még a 14. században jelent meg egy másik (szintén besenyő) település, Tinód is, amely ma a város része. Az 1969. július 1-jén Sárszentmiklóssal egyesült település 1970-ben kapott nagyközségi, 1986. január 1-én pedig városi rangot. Sárbogárd fontos vasúti csomópont: érinti a Budapest–Pécs-vasútvonal, itt kezdődik a Sárbogárd–Bátaszék-vonal, valamint végpontja a Sárbogárd–Székesfehérvár-vonalnak. A kiváló vasúti kapcsolatok mellett jó közúti megközelíthetőséggel rendelkezik, elsősorban a Székesfehérvárt Szekszárddal összekötő 63-as számú főútnak köszönhetően. Híres szülöttei többek között Mészöly Géza, Májer Lajos és Tinódi Lantos Sebestyén.
Neve Sárbogárd nevében a Bogárdnak a magyar bogár főnév az alapszava. A „Sár-” előtag a Sárvíz folyóra utal. Valószínűleg a Bogár és a Tinódi családoktól kapta Sárbogárd a nevét, akik az első tulajdonosai voltak a területnek.
Élővilága Flóra Sárbogárd és kistérségének növényvilágát leginkább a geológiai felépítése és a földrajzi helyzete határozza meg. Sárbogárd és vele együtt az egész Mezőföld az Alföld flóravidékéhez tartozik. Természetes növénytakarójára jellemzőek voltak a homokpuszták, a löszpuszták, a homoki tölgyesek és a tatár juharos lösztölgyesek, továbbá a folyóvizek völgyeit szikesek, mocsarak, ártéri ligeterdők és rétlápok jellemezték. Napjainkra azonban megváltozott a környék flórája, mindezek már nagyrészt eltűntek, a mocsaras, lápos területeket pedig nagy részét igyekeztek lecsapolni, átalakítani. A 200 évvel ezelőtti ritka fajokban gazdag lápvilágnak mára csak maradványai maradtak. A Sárréti Tájvédelmi Körzetnek területén a mai napig értékes nyúlfarkfüves láprétek, a tocsogós területeken csátés láprétek maradtak fenn. A legértékesebb botanikai értékei a tájvédelmi körzetnek a szikes- és sztyepptársulások, melyek közül kiemelkedő jelentőségűek az ürmöspuszták és a zárt homoki rétek növénytársulása.
Mivel a Mezőföld botanikai szempontból még viszonylag feltáratlan, országos vagy megyei szinten ritka növényfajok is előfordulnak. Például 1890 nyarán a dégi gyógyszerész pamacslabodát () talált a Sárbogárdhoz tartozó Nagyhörcsökpusztán. 1957 óta pedig semmi jele annak, hogy valaki látott volna pamacslabodát a környéken.
Fauna Sárbogárdon a főút mentén 3 gólyafészek és egy fészekalátét található. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület weboldalán elérhető adatbázisának 2012-es lekérdezése szerint Sárbogárd területén abban az évben 19 gólyafészek és 10 gólyafészek nélküli fészekalátét volt.
A Sárrét állatvilágát gazdag kétéltűfauna jellemzi (hat béka- és két gőtefaj). A területen a védett madárfajok közül 197 faj előfordulása és 97 faj fészkelése bizonyított, köztük olyan ritkaságok, mint a hamvas rétihéja, a kabasólyom, a macska- és a gyöngybagoly, a kuvik, a kék vércse és a kis őrgébics. A vonuló madárfajok közül a ritkaságuk miatt a kékes rétihéja, a fekete gólya, a réti fülesbagoly és a rétisas előfordulésa a leginkább említésre méltó a Sárréten. A mocsaras részeken pajzsos cankó, bíbic és az igen ritka nagy póling költ, a nedves réteken még viszonylag nagy számban él fogoly és fürj. A tájvédelmi körzet területén élő túzokállomány létszáma az elmúlt időben drasztikus csökkenést mutat. A Sárrét rovarvilága kevéssé kutatott, a ritka lepkefajok közül megtalálható a nagy tűzlepke és a törpeszender.
A Rétszilasi-halastavak a Dunántúl egyik legjelentősebb madárvonulási útvonalán fekszenek, eddig itt több mint 220 madárfajt figyeltek meg. A területen számos fészkelő madár fellelhető, mint például a cigányréce, szerecsensirály, illetve számos gémféle. Az átvonuló madarak közül a vadludak, különösen a vetési ludak tízezrei számára fontos pihenőhelynek, a vadrécéknek pedig fontos táplálkozási területnek számítanak a halastavak. A halastavak nagy vízfelülete számos kétéltű és hüllőfajnak biztosít otthont. Az emlősök közül a fokozottan védett vidra él nagy számban a halastavak környékén. A halfajok között megtalálható az amur, a csuka, a harcsák, a ponty és a busa is.
Földrajza A város Fejér vármegye déli részén fekszik, a Dunától mintegy 20 kilométer távolságban, a Közép-Mezőföldön. Földtanilag a település löszös területre épült.
A várostól nyugatra folyik a Sárvíz, amellyel szinte párhuzamosan terül el a település magja (északi része Bogárd, a déli Sárszentmiklós) észak-déli irányban. A városhoz további településrészek, egykori falvak és majorságok is tartoznak, melyek közül a legnagyobb a déli irányban található Rétszilas. Jelentősek továbbá keleti irányban Kislók, nyugatra pedig Hatvanpuszta (más néven Sárhatvan), Örspuszta és Pusztaegres. Az északnyugati része, Alsótöbörzsök a bogárdi rész északnyugati csücskétől hosszan terül el, és rajta keresztül Nagyhörcsökre lehet eljutni. A Sárvíztől nyugatra található Örspuszta, Sárhatvan és Pusztaegres is.
Sárbogárd közúton Székesfehérvártól és Pusztaszabolcstól 42 kilométerre, Budapesttől 91 kilométerre, Dunaújvárostól pedig 27 kilométerre fekszik, míg Szekszárdtól 63 kilométerre.
Éghajlat Sárbogárd a mérsékelt éghajlati övben fekszik. Sárbogárdon az évi középhőmérséklet 9,6–9,8 °C. A tél viszonylag enyhe, a nyár pedig viszonylag hűvös. Július hónap középhőmérséklete 21–21,5 °C, a január hónap középhőmérséklete -1,5 °C. A napsütéses napok száma évente 70 és 90 között van, a napsütéses órák száma évente körülbelül 2000 óra. Az évi csapadékmennyiség 560 milliméter.
Történelme bélyegkép|300px|jobbra|Sárbogárd az 1780–1784 között készített jozefiniánus topográfiai térképen
Sárbogárd területén és környékén évezredekre visszamenőleg megállapíthatók az emberi jelenlét nyomai, a legkorábbiak az újkőkorszak kései szakaszából valóak. Sárszentmiklós városrészén például római leletegyüttes került elő. A várostól nem messze, a Tringer tanyán, a Forrás-dűlőnél és a Templom-dűlőnél honfoglalás kori sírokat tártak fel az 1960-as évek elején. A Tringer-tanyán többek közt két varkocskorongot, kaurikagylót, láncot, gyöngyöket és függőt találtak.
Sárbogárd és környéke a korai középkorban a besenyők egyik szállásterülete volt. Ők nem tartoztak a Fejér vármegyei ispán joghatósága alá, hanem külön szervezetük volt. A besenyő szállások a Sárvíz partján, és a mai Sárszentágota—Töbörzsök vonaltól a megye déli határáig, Igar, Hard, Menyőd és Cece vonaláig terjedtek. I. Lajos magyar király királyunk 1352-ben vette fel a besenyő előkelőket az ország nemesei sorába, s megadta nekik mindazokat a kiváltságokat, amik a magyarországi nemességet megillették. A közemberek pedig magyar jobbággyá lettek.
A város mai központja, Bogárd első említése 1323-ból való, földesura Bogárdi István besenyő nemes volt (besenyő neve még Bugár volt). Még a 14. században jelent meg egy másik (szintén besenyő) település, Tinód is, amely mára Sárbogárd része lett. A Sárvíz mellett létrehozott két település tulajdonosai, a Bogárdi és a Tinódy család egymással rokonságban álltak.
bélyegkép|300px|balra|Sárbogárd az 1806–1869 között készített franciskánus topográfiai térképen
A törökök hamar megjelentek a területen. Itt vonult Mohamed pasa 1526-os, 1528-as és 1541-es hadjárata, amelyeken túl további portyázások is jellemezték a hódoltságot. Így az itt élők nagy része vagy egyszerűen nyugatra távozott, vagy a Sárvíz mocsaras vidékén keresett menedéket. A terület felszabadítása az 1684-es, Lotaringiai Károly által vezetett hadművelettel indult, 1686-ban már ténylegesen keresztény felügyelet alatt állt.
A sárbogárdi települések újranépesedése a 17. században magától ment végbe: egyrészt a Duna mentén érkező délszlávok, másrészt a nyugatról és a mocsarakból visszatértek népesítették be a korábbi falvakat. A kereskedelem beindultával – mivel Sárbogárd a Buda–Fehérvár–Pécs és az Enying–Dunaföldvár utak kereszteződésében helyezkedett el – sokat javult az életszínvonal a nagyrészt kisnemesi, egymásra utalt településrészeken. Meszlényi Rudolf a Fejér vármegyei reformnemzedék vezéralakja bogárdi származású, aktívan részt vett a pozsonyi diétán.
bélyegkép|300px|jobbra|Sárbogárd az 1872–1884 között készített ferencjózsefi topográfiai térképen
A 19. században már Sárbogárdként ismeretes a mai település, miután Tinód és Bogárd az 1880-as években egyesült. Az ekkori település a környék egyéb lakott területeivel ellentétben ténylegesen faluként működött, így sokan költöztek ide a környező majorságokról. 1855-ben azonban már mezővárosi rangot kapott, 1872-ben nagyközség, 1879-ben járási székhely lett.
A mezőváros vasúthálózathoz való csatlakozása 1882–83-ban történt, amikor is rövid idő alatt két vonal épült Sárbogárdon: egyrészt a Budapest – Pécs Vasúttársaság rekordidő alatt elkészült fővonala, másrészt a Rétszilas–Szekszárd Helyi Érdekű Vasút a MÁV kezelésében. Később (1897-ben) ezekhez csatlakozott a Sárbogárd–Székesfehérvár fővonal is. Így regionális központi jellege folyton nőtt; a 20. század elején az ipar – elsősorban a környék jó mezőgazdasági terményeire épült élelmiszeripar – is megjelent a városban. 1920-ban alapították meg a Sárbogárdi Gimnáziumot.
Sárbogárd a második világháború során, 1944. december 1. és 1945. március 24. között a frontvonalon feküdt, ami súlyos pusztításokat okozott a településnek. Ám a háború lezárultával komoly fejlődés várt rá.
Az 1956-os forradalom budapesti kirobbanását követően Sárbogárdon is tüntetések zajlottak le. Október 28-án megalakult a Forradalmi Tanács. November 4-én hajnalban megindult a szovjet támadás a város ellen.
1953–54-ben új vasútvonal (Rétszilas–Sztálinváros) épült a városban. Az 1960-as években pedig az ipar is ugrásszerűen gyarapodott, élelmiszer- és feldolgozó ipari vállalatok, valamint a VIDEOTON jelent meg a településen. Az 1969. július 1-jén Sárszentmiklóssal egyesült település 1970-ben kapott nagyközségi rangot, 1986. január 1-jétől pedig város.
Sárbogárd és a katonaság
A II. világháború előtti és az azt követő közvetlen időszak Keveset tudunk erről az időszakról. Nem tudjuk pontosan, hogy a (magyar és volt szovjet) laktanyák pontosan mikor épültek. Az sem pontos adat, hogy a szovjetek mikor kerültek ide. Az 1945-ös időpont feltételezés, mivel a Különleges Hadtest – lásd majd a sárbogárdi vonatkozását később – az ausztriai csapatok biztosítására alakult. Ez a körülmény 1955. május 15-ig állt fenn, mivel ekkor írták alá az Ausztria semlegességét garantáló bécsi államszerződést és a szovjetek kivonultak Ausztriából. Ezután már – nemzetközi szerződés híján – illegálisan tartózkodtak Magyarországon.
A magyar laktanyáról annyit tudunk, hogy 1945 előtt már létezett, pár épülettel és több istálló és szín épülettel. (Erről helyszínrajz található).
Sajnos írásos alapja csak az alábbi alakulatnak és intézménynek található: 1938–45:18/II. Honvéd Gyalogos Zászlóalj (Elöljáró: M. kir. 18. Honvéd Gyalogezred, Szekszárd.) A zászlóalj biztosan harcolt a doni csatában. 1944-45: 252. Vöröskereszt Hadikórház Sárbogárd. (A hátországi kategóriákban, a volt titkos ügyiratok jegyzékében található.)
„Ideiglenesen” hazánkban állomásozó alakulatok 1945-től: Szovjet alakulatok a rendszerváltásig. (Harckocsizó ezred, sorozatvető ezred, építő zászlóalj). ...A Szovjet Honvédelmi Minisztérium 1956 október 23-án 20 órára riadókészültségbe helyezte a Magyarországon állomásozó Különleges Hadtest két gépesített hadosztályát, és meghatározta, hogy a hadtest fő erőivel vonuljon be Budapestre, foglalja el a város legfontosabb objektumait, és „állítsa helyre a rendet”. ...A szovjet csapatok október 23-án 22 órakor Kecskemét, Cegléd, Szolnok, Székesfehérvár és Sárbogárd helyőrségekből megkezdték a menetet Budapest irányába. Tehát, az akkori, sárbogárdi – 37. gárda harckocsizó ezred – szovjet alakulat részt vett a forradalom fő gócpontjának leverésében.