Floridsdorf az osztrák főváros, Bécs XXI. kerülete.
Története bélyegkép|jobbra|260px|Floridsdorf látképe a Donauturmból
A település Floridus klosterneuburgi prépost nevét viseli, az ő idejében, 1768-ban jelölte ki ugyanis a klosterneuburgi apátság Hajdschüttauban azt a mintegy 30 láb hosszú területet a mai Schloßhaferstraße mentén, amely a település magját alkotta. A település fejlődésnek indult, 1793-ban már iskolája, 1801-ben saját temploma volt.
A vasút kiépítése is hozzájárult a település fejlődéséhez a 19. században, az északi vasút 1837-es és az északnyugati vonal 1872-es megépítését követően nemsokára megjelentek a gyárak is a község határában. Floridsdorf a századfordulóra ipari- és közlekedési centrummá, és ezzel együtt az ipari munkásság lakóhelyévé vált. 1904. december 20-án egyesítették a közeli Aspern, Hirschstetter, Kagran és Stadlau községekkel, és létrejött Bécs XXI. kerülete.
Florinsdorf már 1934-ben az antifasiszta mozgalmak egyik központjának számított, és 1938 és 1945 között a kerületi üzemek munkásai számos ellenállócsoportot szerveztek. A második világháború alatt súlyos bombakárokat szenvedett, melyeket mára helyrehoztak. A betelepülések hatására a kerület népessége az 1950-es évekbeli 70 000-ről mára 130 000 fölé nőtt, ma Bécs második legnépesebb kerülete.
Kerületrészek A kerület a következő, egykor önálló településekből jött létre: balra|220px|Floridsdorf kerületrészei Donaufeld Floridsdorf Großjedlersdorf Jedlesee Leopoldau Stammersdorf Strebersdorf
Floridsdorfhoz tartozik még a XXII. kerületben lévő Kagran és Kaisermühlen kis része is.
Testvérvárosai bélyegkép|jobbra|260px|A kerületi városháza Budapest XIII. kerülete, Magyarország
Jegyzetek
Fordítás
Források Budapest XIII. kerületének Polgármesteri Hivatalának honlapja
Kapcsolódó szócikkek Bécs kerületei
Kategória:Bécs kerületei