Szevar () a 8. század folyamán Bulgária uralkodója volt.

A Bolgár uralkodók nevei című dokumentum szerint a Dulo-klánhoz tartozott, s 15 éven át uralkodott. A Moszkov által felállított kronológia alapján 721–737 között uralkodhatott. Más kronológiák szerint uralkodásának ideje 738–754 közé tehető, de ezt nem lehet a Névlista adataival alátámasztani.

Lehetséges, hogy uralkodása békés időszaknak számított, mivel a bizánci krónikák ebből az időszakból semmilyen eseményről nem számolnak be az ország nyugati határa felől. Bár más források ezt nem erősítik meg, mégis helytállónak tűnő feltételezés.

A 17. századi, megkérdőjelezhető hitelességű volgai bolgár Dzsagfar tarihi összeállítás szerint Suvar (talán Szevar) Kermes (talán Kormeszij) fia és örököse. Apját a nemesség állítólag megfosztotta trónjától. A Dzsagfar tarihi azt is állítja, hogy magát Suvart is megfosztották trónjától, s ezután két évvel vesztette életét. Ugyanebben a forrásban található meg az is, hogy Suvar az apja annak a más forrásokból ismeretlen Kermeknek, kinek fia volt Toktu és Kardám is.

Fordítás

Források Mosko Moskov, Imennik na bălgarskite hanove (novo tălkuvane), Sofia 1988. Jordan Andreev, Ivan Lazarov, Plamen Pavlov, Koj koj e v srednovekovna Bălgarija, Sofia 1999. (Elsődleges forrás), Bahši Iman, Džagfar Tarihy, vol. III, Orenburg 1997.

Kategória:Bulgária uralkodói Kategória:Onogur-bolgár uralkodók Kategória:Kánok