Pápay József (Fűr, 1939. június 29. – Budapest, 2017. augusztus 22.) Széchenyi-díjas olaj- és gázmérnök, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A magyar olaj- és gázmezők feltárásának, termelésének, illetve a bányászati technológiák tervezésének, ellenőrzésének és irányításának jelentős kutatója. 1992 és 1995 között a MOL Rt. Olaj- és Gázipari Laboratóriumának igazgatója.

Ipari pályafutása

1957-ben érettségizett, majd felvették a Nehézipari Műszaki Egyetemre, ahol 1962-ben szerzett okleveles olajmérnöki diplomát. 1968-ban védte meg egyetemi doktori disszertációját. 1969 és 1970 között posztgraduális képzésen vett részt a milánói Scoula Enrico Mattein.

Diplomájának megszerzése után különböző olajipari vállalatoknál dolgozott, ahol fluidum-előkészítéssel kapcsolatos feladatokkal foglalkozott. Ebben az időszakban a nagylengyeli Kőolajtermelő Vállalat (1962), a nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat (1962–1966) munkatársa volt. 1966-ban került az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt (OKGT, ma a MOL Nyrt. része) Laboratóriumi Főosztályára, majd egy évvel később az OKGT Olaj- és Gázipari Laboratórium műszaki gazdasági tanácsadója, később osztályvezetője lett. Itt 1980-ig dolgozott, amikor is a Magyar Szénhidrogénipari Kutatás-fejlesztő Intézet főosztályvezetőjévé nevezték ki. Az intézettől 1988-ban távozott, amikor egy ausztriai (Leoben) mérnöki iroda tudományos tanácsadója, illetve a mérnöki részlegének vezetője lett. Itt 1991-ig tevékenykedett, amikor visszatért az OKGT-hez, ahol főtechnológusi állást kapott. 1992-ben kinevezték az addigra Magyar Olaj- és Gázipari Rt.-vé átnevezett vállalat Olaj- és Gázipari Laboratóriumának vezetőjévé, ahol 1995-ig dolgozott. Ezután a cég kutatási-művelési mérnöki irodájának helyettes vezetőjeként dolgozott, majd 2000-ben főtanácsadói megbízást kapott.

Tudományos pályafutása

1968-ban kezdett el tanítani a Nehézipari Műszaki Egyetem olajtermelési tanszékén. 1970 és 1988 között a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (KGST) szakértőjeként is dolgozott. 1984-ben fél évig a leobeni Bányászati Egyetem Johanneum kutatóintézetének tudományos tanácsadója volt. 1984 és 1988 között a Nemzetközi Gázunió és az Egyesült Nemzetek Szervezete szakértője volt. 1992-ben egyetemi tanári kinevezést kapott a Miskolci Egyetemre.

A Freibergi Bányászati Egyetem (Németország) és az Ain Sams Geológiai Egyetem (Egyiptom) meghívott előadója, valamint több mérnök-továbbképzési intézet nemzetközi konzulense volt. 1997–1998-as években az Olajmérnökök Világszövetsége (SPE) felkérésére mint „distinguished lecturer” előadássorozatot tartott a világ több országában a földalatti gáztárolás témakörében.

1975-ben védte meg a műszaki tudományok kandidátusi, 1984-ben akadémiai doktori értekezését. Az MTA Miskolci Területi Bizottságának és a Bányászati Tudományos Bizottságnak lett tagja, utóbbinak több éven át elnöke volt. 1994 és 1997 között az MTA Közgyűlésének képviselője volt. 1998-ban megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2004-ben rendes tagjává. A Doktori Tanács bányászati, földtani és geofizikai szakbizottságának elnöke. Oktatói állása mellett a Kőolaj és Földgáz című szakfolyóirat szerkesztőbizottságának tagja volt.

Munkássága

Kutatási területe a kőolaj- és földgáztermelés, a kőolaj- és földgáztelepek, valamint a föld alatti gáztárolók bányászati technológiájának tervezése, ellenőrzése és irányítása és a rezervoártechnológia volt.

Munkássága jelentős a földgáz porózus talajon történő tárolása terén. Tervező, elemző munkássága és tudományos elméleti tevékenysége jelentős a magyarországi szénhidrogén-bányászat korszerűsítésében. Foglalkozott a szénhidrogénkutak hőmérsékletviszonyainak kérdésével, ennek meghatározására külön elméletet dolgozott ki. Emellett megfogalmazta az úgynevezett kettős porozitású tárolók, illetve a föld alatti gáztárolók hidrodinamikáját, valamint a művelési alapelveket.

Több mint háromszáztíz tudományos publikáció, illetve öt könyv szerzője, társszerzője volt.

Családja

1965-ben nősült, felesége Molnár Kornélia. Házasságukból egy leány- és egy fiúgyermekük született.

Díjai, elismerései Akadémiai Nívódíj (2003) A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2005) Széchenyi-díj (2009)

Főbb publikációi A termeléstechnológiai paraméterek változása a gáztelepek leművelése során (1968) Termelőkutak és vezetékek hőmérsékletviszonyai stacioner állapotban (1970) A gázteleptől a távvezeték végpontjáig terjedő rendszer komplex vizsgálatának jelentősége (1972) Vegyes porozitású tárolók numerikus modellezése (társszerző, 1981) A szénhidrogénkutak hőmérséklet viszonyai (1984) Experience with CO2 EOR Process in Hungary (társszerző, 1988) Engineering Aspects of Underground Gas Storage (1996) Improved Recovery of Conventional Natural Gas (1999) 4D Numerical Modeling of Petroleum Recovery (2001) Development of Petroleum Reservoirs. Theory and Practice (2003) Kőolaj- és földgáztelepek kitermelési eljárásai és azok hatékonysága. Székfoglaló előadások a Magyar Tudományos Akadémián (2014)

Jegyzetek

Források

MTI Ki Kicsoda 2009, Magyar Távirati Iroda Zrt., Budapest, 2008, 850. old., Adatlap a Magyar Tudományos Akadémia honlapján Életrajz a Mindentudás Egyeteme honlapján Szakmai életrajz a Miskolci Egyetem honlapján, 2004 előttről Adatlap a Miskolci Egyetem honlapján

Kategória:Magyar mérnökök Kategória:Magyar bányamérnökök Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:MTA-tagok Kategória:Széchenyi-díjasok Kategória:Szénhidrogénipar Kategória:1939-ben született személyek Kategória:2017-ben elhunyt személyek Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei