Pápai Erika (Budapest, 1959. október 4. –) Jászai Mari-díjas magyar színésznő, szinkronszínész.

Élete A Kodály Zoltán Zenei Általános iskolába járt. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a Bölcsészettudományi Kart is látogatta.

Az Ascher Oszkár Irodalmi Színpadon játszott először. Többször jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára – közben könyvesbolti eladóként is dolgozott –, 1985-ben végzett Iglódi István tanítványaként. Már harmadéves korában főszerepet játszott a József Attila Színházban, ahova először szerződött. 1986-tól a Vígszínház művésznője, 2000 óta szabadfoglalkozású színésznő volt. 2021-2025 között a Turay Ida Színházban is játszott.

Drámai és zenés darabok főszerepeit egyformán jól alakítja, bár az utóbbi években főként operettekben, musicalekben szerepel. Vendégművészként játszott a Rock Színház, a Nemzeti Színház, a Magyar Színház, a Budapesti Operettszínház, a Merlin Színház, a Madách Színház, az Új Színház, a Turay Ida Színház, a Jászai Mari Színház, a Kőszegi Várszínház, a Karinthy Színház és a Vígszínház produkcióiban.

2022-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenésmesterség tanára.

Magánélete Gyermeke, Szira Márk-Iván 1999-ben született.

Színházi szerepei

Filmjei Játékfilmek Városbújócska (1985) A Skorpió megeszi az Ikreket reggelire (1992) Kútfejek (2006) Elk*rtuk (2021) Magunk maradtunk (2022)

Tévéfilmek Fekete rózsa (1980) Egy szerelem három éjszakája (1986) Nyolc évszak 1–8. (1987) Fűszer és csemege (1988) Miniszter (1988) Ragaszkodom a szerelemhez (1988) A kis cukrászda (1989) Oktogon (1989) Nyomozás a Kleist-ügyben (1989) Fehér kócsagok (1990) Hölgyek és urak (1991) Ördögváltozás Csíkban (1993) Öregberény (1993–1995) Szemben a Lánchíd oroszlánja (1995) A becsületes megtaláló (1996) A templom egere (1998) Capitaly (2002) Karácsony édes ünnepén (2002) Rex A pesti légionárius In memoriam Reményik Sándor (közreműködő) Most, amikor minden virág nyílik? (közreműködő)

Sorozatok 200 első randi (2018–2019) Perczel Ildikó200 első randi 1. évad 1. rész (videó) stáblista, viasat3.hu – (hozzáférés: 2018. október 3.)

Szinkronszerepei Tudhattad volna – Grace Fraser – Nicole Kidman Vásott szülők (Parenthood) – Sarah Braverman – Lauren Graham Balhés tesók – Betty Tanager – Lauren Graham Mezítláb a parkban – Corie (1992) Harmadik Shrek: Csipkerózsika A Kennedy űrközpont jelentkezik: Navy Pilot Lt. Cmdr. Barbara DeSantos – Bobbie Phillips Bankok Hilton: Katrina Stanton – Nicole Kidman A gazember: Alice van Lück – Andrea Sawatzki Szívek szállodája: Lorelai Victoria Gilmore – Lauren Graham Az elveszett világ „2”: Marguerite Krux – Rachel Blakely Észak és Dél: Madeline Fabray Lamotte – Lesley-Anne Down (2. hang) Keresztanya: Angela de Marco – Michelle Pfeiffer Lucy, az aranyásó: Arvella Whipple – Glenn Close Született feleségek: Gabrielle Solis – Eva Longoria Csak a testeden át!: Kate Spencer – Eva Longoria Parker Matilda, a kiskorú boszorkány: Miss Honey – Embeth Davidtz Anasztázia (rajzfilm): Ánya / Anasztázia Hüvelyk Panna (rajzfilm) Megtört szívek – Gülseren Gülpinar – Nurgül Yeşilçay A szultána – Köszem szultána – Nurgül Yeşilçay Bates Motel-Psycho a kezdetektől: Norma Bates-Vera Farmiga Ki vagy, doki? (Az elkárhozottak utazása): Astrid Peth – Kylie Min Vásott szülők – Kylie Minogue Wall Street Pillangói - Ramona - Jennifer Lopez

Hangfelvételei A padlás, musical (Presser–Sztevanovity), 1993 Veled, Uram!, rockopera (Szörényi–Bródy), 2000 Atilla – Isten kardja, rockopera (Szörényi–Lezsák), 2001 Moonwind, jazz (Upanisad Jazz), 2008 Toldi, zenés mű (Ghymes), 2009 Kit ringat a bölcső" Nemzeti Színház próza

Díjai EMeRTon-díj (1992) Ajtay Andor-emlékdíj (1993) Jászai Mari-díj (1993) Varsányi Irén-emlékgyűrű (1993) Mensáros László-díj (1997) Súgó Csiga díj (2003) Rákosmente díszpolgára (2016) Iglódi István-emlékgyűrű (2017)

Jegyzetek

Források

Magyar Színház

További információk

Pápai Erika nem hivatalos honlap

Kategória:Magyar színésznők Kategória:Magyar szinkronszínészek Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:Ajtay Andor-díjasok Kategória:1959-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:EMeRTon-díjasok Kategória:Súgó Csiga díjasok Kategória:Varsányi Irén-díjasok Kategória:Mensáros László-díjasok Kategória:Budapesten született személyek