Siménfalvy Ágota (Budapest, 1976. június 11. –) Súgó Csiga díjas magyar színésznő. Édesapja Siménfalvy Lajos színművész, akinek a nagybátyja Siménfalvy Sándor.
Életpályája Hatéves korától (1982) tagja volt a Magyar Rádió Gyermekkórusának. Nyolcéves korától (1984) Igaz Lucy tanodájában táncolt, ahol balett, jazz-balett, sztepp, színpadi tánc képzést kapott. Ezután a Lakner Lívia által vezetett Guttenberg Gyermekszínházba került; itt 3 évig szerepelt gyerekdarabokban.
Középiskolai tanulmányait a Városmajori Gimnáziumban végezte 1990–1994 között. A gimnázium színjátszó körének egyik előadásával szerepelt az Országos Diákszínjátszó fesztiválon, így került a Pinceszínház 1994–1995 akkor alakuló társulatának növendékei közé. Ezután felvételt nyer az Operettszínház stúdiójába 1995–1997, Mikolay László osztályába, első nagyszínpadi szerepe, Dobostorta című operettben volt. Egy válogatás során megkapta a Veszprémi Petőfi Színház West Side Storyjának Anitáját, Vándorfi László rendezésében. 1997-ben felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakára, Szirtes Tamás és Léner Péter osztályába.
Az egyetem után a Budapesti Operettszínházba szerződött, amelynek azóta is tagja. Tagja a Budapesti Operettszínház tagjaiból alakult Operett Angyalai formációnak. (További tagok: Szinetár Dóra, Janza Kata, Kékkovács Mara). Három évig forgatott a TV2 Jóban Rosszban című sorozatában (Székács Irén; aneszteziológus/altatóorvos), 2007-től az M1 M.O.M. Musical-operett magazin háziasszonya, műsorvezetője.
2009 novemberében Farkas Gábor Gábriellel közösen nekik szóló albumot adott ki. Az Örökre szépek – Mese és Rajzfilmslágerek című CD-n.
Pályája új szakaszába lépett 2010-ben. Ekkor jelent meg új CD-je Ébred valami a szívemben címmel! Az albumon a ’70-es, ’80-as, ’90-es évek olyan kultikus poplegendák dalai hallhatóak a mai kornak és hangzásigénynek maximálisan megfelelő feldolgozásban, mint például Kovács Kati vagy Cserháti Zsuzsa.
Színházi szerepei
Szabó Magda–Somogyi Szilárd: Abigél....Horn Mici Ábrahám Pál: Bál a Savoyban....Daisy Parker John Kander–Fred Ebb–Bob Fosse: Chicago....Cseng-Li John Osborne: Dühöngő ifjúság....Helena Charles Együtt a sztárok! (gála) Jule Styne–Bob Merill: Funny Girl....Fanny Brice Vajda Gergely–Almási–Tóth András - Borbély Szilárd: A Gólem....Mirjam Parti Nagy Lajos: Ibusár....Sárbogárdi Jolán/Amália Joe Masteroff–John Kander–Fred Ebb: Kabaré....Kost kisasszony Lehetsz király Huszka Jenő–Martos Ferenc: Lili bárónő....Clarisse, a színésznő A magyar operett története Magyar Szupersztárok Kállai István–Böhm György: Menyasszonytánc....Patkós Rózsi
Lévay Szilveszter–Michael Kunze: Mozart!....Constanze Richard Rodgers–Oscar Hammerstein: A muzsika hangja....Maria Reiner, apácanövendék Shakespeare–Gérard Presgurvic: Rómeó és Júlia....Capuletné Frank Wildhorn–Jack Murphy: Rudolf Fekete katalin: Só és Cukor (Salt And Sugar)....A Nő Neil Simon–Cy Coleman–Dorothy Fields: Sweet Charity (Szívem csücske)....Charity Masina Valentine, a palermoi lány Alan Menken–Howard Ashman–Tim Rice: A Szépség és a Szörnyeteg....Madame de La Nagy Komód Szívből szeretni - Valentin-napi musicalgála Leonard Bernstein–Arthur Laurents: West Side Story....Anita Bertolt Brecht: Koldusopera....Peachumné Böhm György: Musicalmesék....Tündér
CD-jei La Mancha lovagja Mindhalálig Musical A Szépség és a Szörnyeteg (főcímdal) Menyasszonytánc Örökre szépek – Mese és Rajzfilmslágerek Duettalbum Farkas Gábor Gábriellel (2009) Ébred valami a szívemben (2010)
Filmjei Libiomfi (2003) Szentiván napja (2003) 28% (2005) Jóban Rosszban (2005–2006)
Díjai, elismerései Bársony Rózsi Emlékgyűrű (2004)OSZMI Súgó Csiga díj (2006) Honthy-díj (2022)
Jegyzetek
Források Siménfalvy Ágota Hivatalos Honlapja Siménfalvy Ágota rajongói honlap
Külső hivatkozások
Siménfalvy Ágota az Internet Movie Database oldalain
Kategória:Magyar színésznők Kategória:Magyar operetténekesek Kategória:A Városmajori Gimnázium diákjai Kategória:1976-ban született személyek Kategória:Musicalszínészek Kategória:Súgó Csiga díjasok Kategória:Bársony Rózsi Emlékgyűrű-díjasok Kategória:Élő személyek