A 2009–2010-es horvát labdarúgó-bajnokság élvonalának (szponzorált nevén: T-Com Prva HNL) küzdelmei 16 csapat részvételével 2009. július 24-én kezdődtek. A címvédő a Dinamo Zagreb csapata.
A bajnokság rendszere A pontvadászat 16 csapat részvételével zajlik, a csapatok a őszi-tavaszi lebonyolításban oda-visszavágós, körmérkőzéses rendszerben mérkőznek meg egymással. Minden csapat minden csapattal kétszer mérkőzik meg, egyszer pályaválasztóként, egyszer pedig idegenben. A bajnokság győztese a horvát bajnok, míg az utolsó három helyen végzett csapat kiesik a másodosztályba.
Változások az előző szezonhoz képest A korábbi szezonoktól eltérően 12 csapatosról 16 csapatosra emelték a horvát élvonal létszámát, ezért az előző szezon utolsó helyezett csapata osztályozót játszott a másodosztály 6. helyezett csapatával, míg az első három, illetve az 5. helyezett automatikusan feljutott. (A másodosztály 4. helyén a Slavonac végzett, azonban hazai stadionja nem felelt meg az előírásoknak, így visszalépett)
Az osztályozót a Croatia Sesvete nyerte, így az első osztályban maradt, kieső nem volt.
Feljutott a másodosztályból Istra 1961, a másodosztály bajnoka NK Karlovac, a másodosztály ezüstérmese Lokomotiva Zagreb, a másodosztály bronzérmese Međimurje Čakovec, a másodosztály 5. helyezettje
Csapatok, stadionok, vezetőedzők Csapat Város Stadion Befogad. Vezetőedző Cibalia Vinkovci Vinkovce Cibalia Stadion 9 920 Stanko Mršić Croatia Sesvete Zágráb Kranjčevićeva Stadion1 8 850 Anto Petrović Dinamo Zagreb Zágráb Maksimir Stadion 37 168 Krunoslav Jurčić Hajduk Split Split Poljud Stadion 35 000 Edoardo Reja Inter-Zaprešić Zaprešić Intera Stadion 4 528 Borimir Perković Istra 1961 Fiume Kantrida Stadion1 10 275 Elvis Scoria NK Karlovac Károlyváros Branko Čavlović-Čavlek Stadion 12 000 Igor Pamić Lokomotiva Zagreb Zágráb Maksimir Stadion1 37 168 Roy Ferenčina Međimurje Čakovec Csáktornya SRC Mladost Stadion 8 000 Miljenko Dovečer NK Osijek Eszék Gradski vrt 19 500 Tomislav Steinbrückner HNK Rijeka Fiume Kantrida Stadion 10 275 Robert Rubčić Slaven Belupo Kapronca Gradski stadion 4 000 Zlatko Dalić HNK Šibenik Šibenik Šubićevac Stadion 8 000 Branko Karačić Varteks Varaždin Varasd Anđelko Herjavec Stadion 10 800 Dražen Besek NK Zadar Zára Stanovi 5 860 Dalibor Zebić NK Zagreb Zágráb Kranjčevićeva Stadion 8 850 Igor Štimac
1 A Horvát labdarúgó-szövetség előírása alapján minden élvonalbeli csapatnak úgynevezett minősített stadionnal kell rendelkeznie. A Croatia Sesvete, az Istra 1961 és a Lokomotiva Zagreb stadionját az előírásoknak megfelelően átépítik, a felújítás ideje alatt bérlőként más stadionban játsszák hazai mérkőzéseiket.
A végeredmény
|rowspan="9" bgcolor="#FAFAFA"|
Kereszttábla
A góllövőlista élmezőnye Utolsó frissítés: 2010. április 11., forrás: A Prva-HNL hivatalos oldala .
14 gólos Mario Mandžukić (Dinamo Zagreb)
13 gólos Pedro Morales (Dinamo Zagreb)
12 gólos Davor Vugrinec (NK Zagreb)
11 gólos Nino Bule (Lokomotiva Zagreb)
10 gólos Senijad Ibričić (Hajduk Split)
9 gólos Milan Badelj (Dinamo Zagreb) Miljenko Mumlek (Varteks Varaždin) Asim Šehić (Istra 1961) Ermin Zec (HNK Šibenik)
8 gólos Bojan Golubović (Međimurje)
Külső hivatkozások Hivatalos oldal
Kategória:Horvát labdarúgó-bajnokságok horvát 1