Nagykállói Kállay Miklós (Eger, 1885. október 7. – Balatonfüred, 1955. december 24.) író, műfordító, kritikus, lapszerkesztő. Kálnoky László költő nagybátyja.
Életútja A nagykállói Kállay család leszármazottjaként, Kállay Árpád és Répassy Hajnalka gyermekeként született. Szülővárosában érettségizett, és ott kezdte pályafutását.
1914–1917 között a szabadelvű Egri Újságot szerkesztette. Budapestre kerülve 1917-től az Alkotmány, majd 1920-tól a Nemzeti Újság színikritikusa volt. 1928–1931-ben a Nemzeti Szalon társszerkesztőjeként dolgozott Surányi Miklóssal. Tormay Cécile halála után, 1937–1940 között a Napkelet irodalmi folyóiratot szerkesztette, 1940 és 1944 között a Híd című hetilap felelős szerkesztője volt. Íróként és kritikusként a konzervatív irányt képviselte; regényeiben, színműveiben történelmi témákat dolgozott fel. Több darabját a Nemzeti Színház is bemutatta. Kállay fejezte be az írónő halála után Tormay Cécile Az ősi küldött című regénytrilógiájának harmadik részét, A fehér barátot.
Munkatársa volt a Magyar színművészeti lexikonnak. 1937-ben drámaírói munkásságáért a Petőfi Társaság Madách-nagydíjjal tüntette ki. Tagja volt a lengyel–magyar kapcsolatok ápolását célul tűző Magyar Mickiewicz Társaságnak.Gerencsér Tibor: A Magyar Mickiewicz Társaság második évtizede. A Magyar Mickiewicz Társaság tagjainak névsora. In: Acta Papensia XI (2011) 3-4. 195-199. o., library.hungaricana.hu.
Műfordításai is értékesek: Jean Racine, Edmond Rostand, Rainer Maria Rilke, Hugo von Hofmannsthal művei mellett magyarra fordította Az Ezeregyéjszaka meséi című mesegyűjteményt és a Nils Holgersson csodálatos utazása című gyermekregényt.
1919-ben Budapesten vette feleségül Dudasics Borbálát az akkori IV. kerületben, a Belvárosban. Életének utolsó éveit kitelepítve Balatonfüreden töltötte. 1953-ban módja lett volna visszatérnie korábbi lakhelyére, de nem élt a lehetőséggel. A halotti anyakönyvi kivonat szerint szívkoszorúér trombózisban hunyt el. Mellképével díszített síremléke a balatonfüredi katolikus temetőben áll.
Művei
Verseskötetei Versek (1904) Dobó István kora (1907)
Regényei Trón a várhegyen. Angliai Erzsébet uralkodásának regényes krónikája (1933) Magóg fiai (1938) Báthory István (1939) A murányi amazon (1940)
Drámái Az aranytükör (1912) Tűz a gyárban (1914) A liliomos királyfi (Szent István Társulat, 1930) A roninok kincse (1936) Godiva (1938) Rontó Pál (Singer és Wolfner, 1939)
Egyéb művei A magyar irodalom története (1929) A legújabb líra a világirodalomban (A Magyar Szemle Társasága, 1931) A pápa és a Vatikán (1935) Az irodalom (1938)
Műfordításai Balzac, Honoré de: Szétfoszlott álmok (Táltos, 1920) Bourget, Paul: Nagyvilági dráma (Pantheon, 1922) Constantin-Weyer, Maurice: Egy férfi a multjára borul (Genius, ?) D'Ors, Eugenio: Ferdinánd és Izabella (Szent István Társulat, 1947) Farrére, Claude: Az örök élet háza (Tevan, 1918) Flaubert, Gustave: Szent Antal megkísértetése (Genius, 1923) Gèraldy, Paul – Spitzer, Robert: Ha akarnám! (1925) Harry, Myriam: Kleopátra szerelmi élete (Genius, 192?) Hofmannsthal, Hugo von: Akárki. Játék a gazdag ember haláláról (Genius, 1924) Hugo, Victor: 1793 (Révai Testvérek, 1919) Ibanez, Vicente Blasco: A meztelen asszony (Athenaeum, ?) Jammes, Francis: Három különös leány (Genius, 1925) Jammes, Francis: A Nyúl regénye (Révai, 1944) Lagerlöf, Selma: Csodálatos utazás (Athenaeum, 1948) Leblanc, Maurice: A zöldszemű hölgy. Arsène Lupen újabb kalandjai (Világirodalom, 192?) Macartney, C. A.: Magyarország (Révai, ?) Malraux, André: Emberi sorsok (Cserépfalvi, 1934) Musset, Alfred de: Vallomás (Genius, 1921) Müller, Hans: Tüzek (1922) Paléologue, Maurice: II. Sándor tragikus regénye (Genius, 1928) Papini, Giovanni: Az én Itáliám (Athenaeum, 1940) Plivier, Theodor: Sztalingrád (Athenaeum, 1945) Raynal, Paul: A férfi szíve (Színházi Élet Rt., 1928) Reboux, Paul: Madame du Barry szerelmi élete (Genius, ?) Rilke, Rainer Maria: Hogyan szeretett és halt meg Rilke Kristóf kornétás (Tevan, 1917) Rilke, Rainer Maria: Imádságos könyv (Genius, 1921) Rolland, Romain: A Szerelem és Halál játéka (Genius, 1925) Rostand, Edmond: Don Juan utolsó éjszakája (Genius, 1921)
Online hozzáférhető művei Kosztolányi Dezső, a forma misztikusa (portré) A ködlovag árnyba merül (nekrológ) Körutazás könyvországban (könyvismertető) Színház és szabadtér (tanulmány) Szirmai Károly: Ködben (könyvismertető) Üzenet a végekre (vers)
Díjak, elismerések
Madách-nagydíj (1937)
Irodalom
Schöpflin Aladár: A liliomos királyfi – legendája a Nemzeti Színházban (Nyugat, 1930. 2. Köt.) Magyar Bálint: Az új magyar történelmi regény (Budapest, 1935) Kollarits Krisztina: Csak szétszórt őrszemek vagyunk. Tanulmányok a Napkeletről. Magyar Nyugat Kiadó, Vasszilvágy, 2014.
Jegyzetek
Források
Veszprém megyei életrajzi lexikon
Kategória:1885-ben született személyek Kategória:1955-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Magyar drámaírók Kategória:Egriek