Góbi Henrik (Hódmezővásárhely, 1971. február 20. –) 40-szeres magyar válogatott kosárlabda-játékos.

1988-tól négy éven keresztül játszott szülővárosában, amely csapat ezekben az években kiharcolta az élvonalbeli szereplést. Játékos-pályafutásában nagy szerepet játszott a hódmezővásárhelyi együttes. Az élvonalban eltöltött 21 év alatt megfordult a Szolnok, az Albacomp, a Kaposvár és MAFC csapatában. Szolnokon olyan klasszistól tanulhatta a játék fortélyait, mint Berkics László.Góbi Henrik közel ezer élvonalbeli mérkőzés után visszavonul

Az 1998-as bajnokság megnyerése után Kaposvárra igazolt, ahonnan két szezon után visszatért Székesfehérvárra. A 2007/2008-as szezont leszámítva (amikor a MAFC és Szolnok színeiben játszott) az Albacompnál maradt. A 2009-ben visszavonult játékos edzőként folytatta pályafutását Fehérváron. 2005-től utánpótlásedző a Dávid Kornél Kosársuliban, majd 2009-től a Fehérvár KC edzője is.

Hobbija a horgászat. Két gyermek édesapja, Maja lánya kosárlabdázik, Marcell fia pedig a Videotonban futballozik.Góbi Henrik már a kispadon bizonyít

Sikerei

egyszeres magyar bajnok (Albacomp 1997/1998) magyar kupa ezüstérmes egyszeres CEBL-kupa győztes (Albacomp 2008/2009) Hódmezővásárhely feljutott az A csoportba

Válogatott center

1994 és 1999 között a nemzeti együttes mezét 26-szor öltötte magára 2004. április 21-én újra tagja lett a válogatott keretnek

Klubjai

1988-1992 Hódmezővásárhely 1992-1996 Szolnok 1996-1998 Albacomp 1998-2000 Kaposvár 2000-2007 Albacomp 2007/2008 MAFC, Szolnok 2008/2009 Albacomp

Edzőként MKB Euroleasing Fehérvár KC

Jegyzetek

Források Bascat

Kategória:Magyar kosárlabdázók Kategória:Magyar kosárlabdaedzők Kategória:Hódmezővásárhelyiek Kategória:1971-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Centerek