Danszky József (Budapest, 1937. március 19. –) labdarúgó, középhátvéd, sportvezető. Az 1963-ban Közép-európai Kupát nyert és az 1963-64-es Kupagyőztesek Európa Kupája döntőjéig jutott MTK csapatának játékosa.
Pályafutása Klubcsapatban 1948-ban a Ganz Vagon- és Gépgyár kölyökcsapatában kezdett futballozni. 1955-ben a magyar ifjúsági válogatott tagja lett, az 1956-ban külföldön maradt ifi válogatott keretének tagja volt, de sérülés miatt lemaradt az emlékezetes túráról. Az ifjúsági válogatottban nyújtott teljesítménye alapján igazoltatta le Bukovi Márton az MTK-ba. 1957 és 1964 között volt az MTK labdarúgója. 1963-ban bajnoki ezüst-, 1960-ban bronzérmet szerzett a csapattal. Az 1963-ban Közép-európai Kupát (KK) nyert csapat, valamint az 1964-ben a Kupagyőztesek Európa Kupája (KEK) döntőig jutott - és ezzel ezüstérmet nyert - csapat tagja. Összesen 61 bajnoki mérkőzésen szerepelt a kék-fehéreknél.
A válogatottban 1962-ben három alkalommal szerepelt a B-válogatottban.
Sportvezetőként 1981 és 1983 között az MTK-VM labdarúgó-szakosztályának szakmai elnöke volt. 1984-től a BLSZ utánpótlás-szakfelügyelője lett. 1986-tól az MLSz ifjúsági bizottságának elnöke volt.
Sikerei, díjai Magyar bajnokság 2.: 1962–63 3.: 1960–61 Kupagyőztesek Európa Kupája (KEK) döntős: 1963–64 Közép-európai Kupa (KK) győztes: 1963
Jegyzetek
Források
Kategória:1937-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:Az MTK labdarúgói Kategória:Magyar sporttisztviselők Kategória:Budapesten született személyek