A 2009–2010-es EHF-bajnokok ligája volt a bajnokság történetének 50. kiírása. A címvédő a spanyol Ciudad Real csapata volt.
A bajnokságot ezúttal az előzőektől eltérően bonyolították le. Az eddigi 32 csapat helyett csak 24 vett részt a csoportküzdelmekben. A csapatokat négy, hatcsapatos csoportba sorsolták. Itt a csoporton belül körmérkőzést játszottak egymással a csapatok. A legjobb négy együttes jutott tovább a nyolcaddöntőbe, amelyből már az egyenes kiesés szabályai szerint lehetett a negyeddöntőbe jutni. Innen szintén egy hazai és egy idegenbeli mérkőzéssel lehetett a legjobb négy közé kerülni. Az évad legfontosabb újítása volt a Final4 bevezetése. A legjobb négy csapat 2010. május 29-én és 30-án a kölni Lanxess Arenában játszotta az elődöntőt és a döntőt.
Két magyar csapat indult ebben a kupasorozatban, az MKB Veszprém magyar bajnokként, a Pick Szeged pedig bajnoki ezüstérmesként vehetett részt a küzdelmekben.
Sorsolás Kiemelés A 24 csapatot négy csoportba sorsolták. Egy csoportban hat csapat fog szerepelni. A hatodik kalapba kerültek azok a csapatok akik selejtezőn át jutottak el a csoportkörbe. Az Ademar León szabadkártyásként vesz részt az idei sorozatban. A sorsolására június 24-én került sor Bécsben.
1. kalap2. kalap3. kalap4. kalap5. kalap6. kalap BM Ciudad Real THW Kiel MKB Veszprém KC Csehovszki Medvegyi Montpellier HB RK Zagreb KIF Kolding RK Gorenje FC Barcelona HSV Hamburg Pick Szeged Chambery Savoie HB FCK Handbold BM Valladolid Rhein-Neckar Löwen Ademar León GC Amicitia Zürich HC Bosna BH Gas HCM Constanta Alingsas HK HC Vardar Skopje A.C. PAOK Fyllingen Handball KS Vive Kielce
Eredmények Csoportkör SzínmagyarázatA négy csoport első négy helyezettje bejut a nyolcaddöntőbe.A négy csoport ötödik helyezettjei az EHF Kupagyőztesek Európa Kupájába jutnak.A négy csoport utolsó helyezettjei nem folytathatják a kupaszereplést
A csoport #CsapatMGyDVLgKgGkP1. Montpellier HB 10811330259+71172. Csehovszki Medvegyi 10622344282+62143. BM Valladolid 10442301279+22124. HCM Constanta 10415285301–1695. Pick Szeged 10226287307–2066. A.C. PAOK 10109236355–1192
B csoport #CsapatMGyDVLgKgGkP1. MKB Veszprém KC 10901305252+53182. Rhein-Neckar Löwen 10721325286+39163. KS Vive Kielce 10415291287+494. RK Gorenje 10316281298–1775. Chambery Savoie HB 10217248282–3456. HC Bosna BH Gas 10217249294–455
C csoport #CsapatMGyDVLgKgGkP1. BM Ciudad Real 101000321241+80202. HSV Hamburg 10802346259+87163. RK Zagreb 10604292266+26124. FCK Handbold 10406276281–585. Alingsas HK 10208251302–5146. Fyllingen Handball 100010214351–1370
D csoport #CsapatMGyDVLgKgGkP1. THW Kiel 10811347271+76172. FC Barcelona 10811341279+62173. Ademar León 10514291293–2114. KIF Kolding 10433287288–1115. HC Vardar Skopje 10118253316–6336. GC Amicitia Zürich 10019254326–721
Nyolcaddöntők
Negyeddöntők
Elődöntők Hazai csapat Eredmény Vendég csapat BM Ciudad Real 27 – 34 THW Kiel Csehovszki Medvegyi 27 – 29 FC Barcelona
Bronzmérkőzés Hazai csapat Eredmény Vendég csapat Csehovszki Medvegyi 28 – 36 BM Ciudad Real
Döntő Hazai csapat Eredmény Vendég csapat FC Barcelona 34 – 36 THW Kiel
Külső hivatkozások A hivatalos honlap
Ehfbajnokokligaja Ehfbajnokokligaja Kategória:EHF-bajnokok ligája