jobb|bélyegkép|260px|Szinezett metszet "Eger vidéki lakosok", 1830 körül jobb|bélyegkép|260px|Torockói népviselet bélyegkép|jobbra|260px|Mezőkövesdi népviselet (1915) A magyar népviselet a magyarság hagyományos öltözködési módja. Fő táji típusai a dunántúli, a felföldi, az alföldi és az erdélyi. Jellegzetes vidékei: Galga-mente, Kalotaszeg, Kalocsa, Nagylóc, Matyóföld, Hosszúhetény, Hollókő, Kazár, Ormánság, Sárköz, Székelyföld, Torockó, Püspökbogád.http://lexikon.katolikus.hu/B/Bogád.htmlEncycplopaedia Hungarica, népviselet cikk
A viseletet törvények és rendeletek szabályozták. Másként öltözött a nemes, a jobbágy és a polgár. A különböző vidékek lakói viseletükkel is megkülönböztették magukat a többi vidék lakóitól és a nemzetiségiektől.Magyar néprajzi lexikon
A régi ruhadarabokat házilag készítették tartós anyagból, hogy több nemzedéket is kiszolgálhassanak. A 19. század végéig az ing, bő gatya, székely harisnya anyagát továbbra is otthon szőtték (lásd szövőszék). A viselet többi részét egyre inkább gyári alapanyagból varrták. Az egyes községek kialakították a csak rájuk jellemző stílust. A berendezés, a szép tárgyak és a női viselet a nők kezében volt.Hofer-Fél
Ma már inkább csak ünnepekre vesznek fel népviseleti ruhát. A 20. század közepétől főleg a palócvidéken, Erdélyben és Kalocsa környékén él tovább.
A népviselet tudatos ápolása beszűkíti annak alkalmazási körét és mereven megkötheti egyes jellegzetességeit. A viselet elszakad a mindennapi élettől, és a történelem egy darabjának tekintik: ez a historizálás, ami rögzíti és megmerevíti a formát, mintegy múzeumi vitrinbe zárva. Mások a régi népi motívumokat eredeti környezetükből kiragadva, háztartási textíliákon és egyes ruhadarabok díszeként szerepeltetve igyekeznek megőrizni a népi formakincset.H. Bausinger
Története A ruhadarabok elkészítése eleinte a család nőtagjaira hárult. Ők készítették a fogyó textíliákat és a díszes ünnepi darabokat, a kelengyébe szánt öltözéket, amit a család lányai férjhez menetelük után viseltek. Ez tartalmazta a hétköznapi ruhákat csakúgy, mint az asszony egész életére szóló díszes ünnepi textíliákat; összesen több száz darabot. Ennek előállítása munkában és pénzben is sok áldozatot követelt. Egyes fejlett szövő-hímző kultúrájú vidékeken, például Kalotaszegen, több mint tíz évig készült, és az egyszerűbb daraboktól a bonyolultabbak felé haladt. Ami nem készült el a lány férjhezmeneteléig, azt utólag pótolták. Összesen akár 600–800 sing vásznat is felhasználtak a különböző vásznakból. A pamutfonalat pénzért kellett venni.Hofer T.-Fél E.: 25-27 balra|bélyegkép|200px|Bakonyi szűr dísze (1890) A szűr a magyar férfi legismertebb felsőruhája volt. Mesterember készítette, a szűrszabó mester. Vállra vetve esőköpönyegként vagy ünnepi viseletként szolgált. Ujjaiban használati tárgyakat tartottak. Az ujjakat gyakran bevarrták. A 19. században elterjedt a cifraszűr, amit a mesteremberek gazdagon hímeztek. Később a rátétes minta is kedveltté vált. A cifraszűrt többször is betiltották, viseletét büntették, a díszítést levágták a hatóság emberei. Ez vitákhoz vezetett, mert megtörtént, hogy nemesek szűrében is kárt tettek.Hofer T.-Fél E.: 35-37
A magyar népviselet szervesen magába foglalta a keleti és a nyugati hatásokat. Több ruhadarab (főleg a keleti eredetűek) azt az ősi törekvést idézi, hogy minél kevesebb szövet menjen veszendőbe. Jellegzetes a sok szín, főleg a piros és a kék kedvelése. A pirosnak akár több árnyalata is megjelenik ugyanazon a ruhadarabon.
A magyar népviselet elemei Haj-, bajusz- és szakállviselet A férfiak büszkék voltak bajszukra, és gondosan ápolták, ollóval nyírták. A hegyesre pödrött bajuszt régen a nemesek és a katonák viselték, innen átvette a köznép is. A 18. század végén betiltották ezt a szokást. A 19. század második felében a kisodrott bajusz terjedt el, és leginkább az Alföldön kedvelték. Hegyesre vagy csigaformára kenték-fenték.Bátky Zs.– Györffy I. – Viski K., I. 387
A szakáll rangot és kort jelzett. A feudalizmus idején egyes vidékeken csak a nemesek viselhettek szakállat; náluk a körszakáll volt általános. 1848 után a szakállviselet elterjedt a köznép között is, és népszerűvé vált a Kossuth-szakáll. A Dunántúlon az úri viseletet átvéve az idősebbek teljes körszakállt növesztettek. Sok helyen viseltek barkót, pakumpartot vagy császárszakállat, de a legtöbben szakáll nélkül jártak.
A férfiaknál a hajviselet hossza többször is változott. A honfoglalók például rövidre nyírt hajjal jártak, de a kereszténység felvétele után hosszúra növesztette haját a magyar. A török korban szokásba jött a fej borotválása is, amit egyes vidékeken a 18. század végéig megőriztek. A hosszú, váll alá érő hajat rendszerint befonták, csimbókba kötötték. A haj levágása egyes hiedelmek szerint az ember megcsonkítását jelenti.Bátky Zs.– Györffy I. – Viski K., I. 385-386
A nők hagyományosan hosszú hajjal jártak, hajukat régen csak büntetésből vágták le. A főkötő felerősítéséhez egyes vidékeken levágták az asszony hajának egy részét. Csak a lányok járhattak kiengedett hajjal, gyakran azonban az ő hajukat is befonták; a fonatot vagy fonatokat szalaggal díszítették és fogták össze. Az asszonyok hajukat kötelezően feltűzték, vagy csomóba tekerték, sokszor fonás nélkül. A néphit varázserőt tulajdonított az asszonyok hajának.Bátky Zs.– Györffy I. – Viski K., I. 388-391
Fejrevalók jobb|bélyegkép|250px|Palóc menyecskekendő Az asszonyok sokféle alakú és méretű kendőt viseltek. Ezek között voltak hosszúkás és négyzet alakúak, kisebbek, vagy akár az egész testet beborítók. A nagy fehér lepedő a fehér gyászt jelezte. A kendőt megköthették az áll alatt, vagy a tarkón, vagy turbánszerűen csavarhatták a fejre. A főkötők az asszony hajának megtartására szolgáltak. Keményebb anyagból készültek, fakéregből, kéregpapírból, vagy keményített vászonból. Változatos alakú kéregfőkötőket hordtak. A fejfedőkkel az alkalomhoz és az időjáráshoz is igazodtak, például otthon csak egy egyszerű puha főkötőt tettek fel. A kendőre kalapot, szalmakalapot is tettek, különösen Erdélyben.Bátky Zs.– Györffy I. – Viski K., I. 391-397
A lányok pártája a szüzek által viselt virágkoszorúból alakult ki, és a szűziességet jelképezte. Ha egy lány ezt elvesztette, akkor szégyenszemre le kellett vetnie díszét. A párta gyűrű alakú, gyöngyökkel kirakott, és hátul selyemszalagok lógtak róla.Bátky Zs.– Györffy I. – Viski K., I. 397
A férfiak egyaránt hordtak kalapot, sapkát és süveget, bár a sapka jobbára téli viselet volt. A kúp alakú sapka lehet prémes vagy prém nélküli. A gazdagabbak kalapjukat színes szövettel díszíttették. A sapka anyaga juhbőr; a szőrmés vadbőr kalap nemesi kiváltság volt. A süveget nemezből készítették. Leginkább a 16–18. században divatozott, a 19. század második felére eltűnt; legtovább a pásztoroknál maradt meg. A katonák csákós süveget hordtak, és a nép utánozta őket, még akkor is, ha a hatóság botbüntetést helyezett kilátásba.Bátky Zs.– Györffy I. – Viski K., I. 397-398
A kalapok laposabbak és szélesebb karimájúak, mint a süvegek. Formájuk sokat változott. Régen is hordták, de csak a süveg után vált népszerűvé a széles karimájú kalap. A karima szélességét rendeletekkel igyekeztek szabályozni, de minden rendelet hatástalannak bizonyult a divattal szemben. A karima szélessége később csökkent, de a pásztoroknál sokáig megmaradt a széles karima. Ezek a kalapok inkább a süvegre emlékeztettek. A Kossuth-kalap a Bach-korszakban terjedt el.Bátky Zs.– Györffy I. – Viski K., I. 398-400
A kalapot pántlika, toll vagy bokréta díszíthette. A vőfélyek és a katonaviselt legények (kiszolgált katonák) színes pántlikát kötöttek kalapjukra. A daru-, a sas- és a kócsagtoll viselete nemesi kiváltságnak számított. Tollat, vagy bokrétát csak a legények vagy a pásztorok tűzhettek kalapjuk mellé.Bátky Zs.– Györffy I. – Viski K., I. 400-401
Ingek jobb|bélyegkép|250px|Vászoning – dudlos A régi magyarok a hosszú inget kedvelték, de ezt a rövid ing váltotta fel, és csak a csángóknál maradt meg. Egyes vidékeken a női ingek szabadon hagyták a melleket, a hasat és a hátat; ezeket vagy a magasra húzott pendely, vagy egy vászonöv takarta. Egyes helyeken a női inget elöl nyitott vászonkabát helyettesítette.Bátky Zs.– Györffy I. – Viski K., I. 401-402
A férfiingek egy ősi típusa a lobogó ujjú, derekatlan, borjúszájú ing. Régi paraszti viselet, a 19. század közepéig volt általános. Régebben még rövidebbre szabták. A Jászkun kerület a jobbágyoknak és a pásztoroknak betiltotta a nagyon rövid derekú ingeket. Készültek hosszabb, derekas borjúszájú ingek is. A csípő alá érő ingeket a gatyába tűrték. Erdélyben több helyen is térdig ért az ing, amit derékban övvel fogtak össze. Később Kelet-Erdélyben is a rövidebb ing jött divatba, ami a románoktól is megkülönböztette a magyart. A lobogó ujjú derekas ingek a 19. század második felében terjedtek el az Alföldön, ezek már gyári alapanyagból készültek. Az újabb ingek már szűkebb ujjúak voltak, és kézelővel is el voltak látva.Bátky Zs.– Györffy I. – Viski K., I. 404-407
Szoknyafélék jobb|bélyegkép|250px|Rábaközi népviselet A szoknyafélék a kötényekből alakultak ki. Egyes vidékeken mind a nők, mind a férfiak viseltek kötényt, máshol csak a nők hordták.Bátky Zs.– Györffy I. – Viski K., I. 403
A pendely tulajdonképpen egy hosszú lepel, ami körbeölelte a nő testének alsó részét. Madzaggal lehetett összehúzni. A hosszú inghez nem vettek pendelyt.
Régebben a lányok és az asszonyok országszerte színes, elöl nyitott leplekben jártak, aminek nyílását köténnyel takarták. Ilyen például a muszuj. A 19. század második felétől ezek helyett zárt szoknyát, rokolyát kezdtek hordani.Bátky Zs.– Györffy I. – Viski K., I. 403-404
Gatya A férfiak gatyája kétszárú nadrágféle. Madzaggal összehúzható és rögzíthető. Az egész országban ugyanazzal a szabással varrták. A hétköznapi gatya durvább anyagból készült, és szűkebb, mint az ünnepi. Hosszú derekú inghez inkább szűk, rövid derekúhoz bő gatya tartozott. A 19. század második felétől sok helyen a nagyon bő gatya jött divatba. Nyáron sokszor szűk vászonnadrágot hordtak helyette. Télen a gatya alsóneművé vált, és ez a szerep behatárolta bőségét. A pásztorok zsíros gatyát is használtak a piszkos munkákhoz. A katonák és a pandúrok kék egyenruhája nagy hatással volt az alföldi pásztorok, csőszök, cselédek viseletére.Bátky Zs.– Györffy I. – Viski K., I. 407-408
Téli felsőruhák A hideg időben a vászonruhák fölött viselt kabátszerű ruhadarabokat a racka juh gyapjából készítették. A guba a legrégibb és a legősibb felsőruha; alapanyaga többnyire fekete, de készült fehér, vagy fehérrel kevert gyapjúból is, ez utóbbi volt a mákos guba. Egyes vidékeken kenderkócot is használtak. Leginkább vállra vetve hordták.Bátky Zs.– Györffy I. – Viski K., I. 409 balra|bélyegkép|250px|Cifraszűr A férfiak viseletének legismertebb és legdíszesebb darabja a cifraszűr volt. A szűrt durva gyapjúszövetből készítették a szűrszabók. Ez régies kabátféle, ami viselőjét megvédte az időjárás viszontagságaitól. Parasztok, pásztorok, kocsisok és hajcsárok viselték. Díszítése a 19. század elején jött divatba. A Nyugat-Dunántúlról terjedt el, fő központja Debrecen. A díszítés jellegzetesen parasztos, és egy új paraszti öntudatot jelzett. A legények büszkék voltak cifraszűrükre; sokan minden vagyonukat ráköltötték, sőt, még lopásra is vetemedtek. A cifraszűr betagolódott a szokásokba. A cifraszűrt többször is betiltották, készítését büntették, de a cifrálkodásnak nem tudtak gátat szabni. A minta nagy területeket hagy szabadon, máshol összezsúfolódik. Az éppen divatos mintákkal céltudatosan bántak a szűrszabók. Virágkoruk az 1870-es, 1880-as évekre esett. Erdélybe csak a később kialakult rátétes szűrök jutottak el.Bátky Zs.– Györffy I. – Viski K., I. 410-411Hofer T. - Fél E. 35-37