Auguszt Gábor, művésznevén Auguszt Bárió (Kaposvár, 1967. április 29. –) énekes. Az AD Stúdió énekes-zeneszerzője.

Életútja A nyolcvanas évek közepén ( 1984 ) megnyerte a Pesti Műsor és az akkor monopolhelyzetben lévő Magyar Hanglemezgyártó Vállalat Start kiadójának TINISZTÁR 84 vetélkedő fiú kategóriáját, első helyét. 17 éves korában megjelent első kislemeze, amin az R-GO Megy a lány című dalát énekelte. Az 1989-ben megalakult AD Stúdió énekes – zeneszerzője lett, majd az együttes 1993-as pihenő évei alatt szólólemezt jelentetett meg. 1995-ben kiadta Égess el! című albumát. Az együttes 1998-ban újra visszatért és ismét sikert sikerre halmozott a Páratlan Páros és a Nyári eső című slágerekkel. Bárió nővére 2000 – ben történő tragikus halála után szünetet kért társaitól, majd a zenétől való elvonulást követően megjelentette a Mikor a föld alszik c. szóló albumát. 2008 – ban ismét Ad studio albumot jelentettek meg a Jóska menni Amerika c. Csupó Gábor rajzfilm kapcsán és számos Ad studio koncertet játszottak szerte az országban. Erről az albumról az Egyetlen perc lett sláger.

Szintén 2008 – ban Bárió kitalálta és megszervezte az ÉLETED DALA országos zenei tehetségkutató versenyt, melyet a ProArt Irodával közösen rendeztek meg.

Jelen pillanatban Bárió évente jelentet meg új szerzeményt, miközben az Ad studioval is járja sz országot aktív szerzőként és előadóként. 2016-ban elhunyt édesapjának ajánlotta a Színes Pillangók c. új dalát. 2018-ban Bárió új dalainak elkészítésébe fogott, és az év első felében single dalokként megjelentette a Csak, a Színes Pillangók és a Fekete ég c. dalokat. 2018 nyarának végén elkészült a HÁNY FELHŐ AZ ÉG c. új dal

Diszkográfia Szólóban

Kislemezek 1984 – Megy a Bárió 1985 – Bang Bang Boys/Sosincs nyugta a bátor detektívnek 1985 – Görl korcsolya Forma I.

Nagylemezek 1995 – Égess el! (Carmen) 2001 – Mikor a Föld alszik 2002 – Gyémánt 2003 – Ezer titok 2011 – A szerelem újra él 2014 – Most élsz! 2016 – Színes Pillangók 2018 – Csak 2018 – Színes Pillangók 2018 – Fekete ég 2018 – Hány felhő az ég 2021 – Újrakezdeni mindennap

AD Stúdióval 1991 – Álmaimban Amerika (Rákóczi Hanglemezkiadó) 1992 – Revolver nélkül (Quattro Records) 1992 – Shakespeare vagy amit akartok (Quattro Records) 1998 – Most szeress (Golden Songs) 1999 – Páratlan páros (Record Express) 2000 – A Nap szerelmese (Warner-Magneoton) 2002 – No 1. Hits (Warner-Magneoton) 2008 – Immigrants – Jóska menni Amerika

Források zene.hu Allmusic Auguszt Bárió

Kategória:Magyar könnyűzenei előadók Kategória:1967-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Kaposváriak