Dobrády Ákos (Győr, 1975. szeptember 7. –) EMeRTon-díjas magyar énekes, a TNT együttes tagja.

Életpályája Nyolcéves korában beiratkozott szolfézsra, családjában unokanővére tanult zongorázni és Ákos kedvet kapott tőle. Szülei támogatták zeneszeretetét, ezért egy bécsi zongorával ajándékozták meg. Az első négy évben klasszikusokat játszott, majd áttért a könnyűzenére. Tizenhat évesen már a vendéglátóiparban, az éjszakában dolgozott Győrben és környékén. A zene mellett kézilabdázott is, egy idő után eljött a pillanat, amikor választania kellett. 1995-ben, barátjával és edzőtársával Intivel, Zuber Krisztiánnal felköltöztek Budapestre, ahol egy stúdióban Császár Előd segítségével, aki nagy fantáziát látott a fiúkban, nekiláttak első lemezük elkészítéséhez. A TNT zenekar 300 000 eladott albummal, 5 arany-, 4 platina- és 1 gyémántlemezzel büszkélkedhet. A TNT Bumm-Bumm albuma később elérte a platinalemez minősítést és az Unplugged (Másképpen) album 2-szeres platinalemez lett. A Koncert a Kisstadionban pedig aranylemez lett. A TNT albumokhoz tartozik a Bumm-Bumm, Bomba, Három, Unplugged-Másképpen, Egyetlen szó, Koncert a Kisstadionban és a Best Of.

A TNT együttes tagjai 2005-ben úgy döntöttek, hogy külön utakon folytatják zenei karrierjüket. Ákoshoz olyan slágerek fűződnek a TNT-ből, mint a Titkos üzenet, Bolond, aki sír, a Ha nem jön álom a szememre, Híd a folyót és a Kicsi gesztenye. 2003-ban Szekeres Adrien és férje, (Kiss Gábor) felkérte Ákost, hogy a Híd a folyót dalt énekelje el Adriennel duett formában. , ezért elvállalta a felkérést és felénekelte Adriennel a duettet. A dalt nem Ákos szerezte, Kiss Gábor a zeneszerzője és a dal szövegét Gábor társa, Simon Attila írta. A dalból óriási siker lett, a YouTube videomegosztó portálon több mint alkalommal nézték meg.

A TNT feloszlása után a TNT oldal is megszűnt és Ákos 2006 tavaszán a kiadta a Te vagy a hangszerem című kislemezt, majd 2006 novemberében jelent meg első szólólemeze Fekete gyémánt címmel az mTon / Magneoton (Warner Music) gondozásában. A Magyar Rádió Ákost EMeRTon-díjjal jutalmazta, melyet „Az év legjobb énekese”-ként vehetett át.

2009-ben Emilia Rydberg énekesnővel, a Big Big World énekesével felénekelte a Szerelemre hangolva / Side by side című dalt, amelyet ő maga komponált. A dal sokáig vezette a slágerlistákat a rádióban és a hozzá készült videóklipet a YouTube-on több mint alkalommal nézték meg. Még ebben az évben megjelent második szólólemeze a Seven Music Records gondozásában, a Közelebb egymáshoz című album. Az albumot a Syma Csarnokban mutatta be, ahol ember előtt énekelt. A koncerten fellépett Emilia Rydberg is, akivel a Szerelemre hangolva / Side by side című duettdalt bemutatták. Ezenkívül Emilia előadta a legnépszerűbb dalát, az 1998-ban slágerlistás Big Big World-öt. Akik részt vettek a koncerten, azok karácsonyi ajándékként megkapták Ákos második szólólemezét, a Közelebb egymáshoz című lemezt.

2010 márciusában hivatalosan is megjelent második szólólemeze, a Közelebb egymáshoz a Koncert a Syma Csarnokban DVD-vel együtt. Akik már rendelkeztek a Közelebb egymáshoz albummal, azok a Koncert a Syma Csarnokban DVD-t külön is megvehették.

2010-ben énekelt duettet Patai Annával, a Pár nap még nem a világ című dalt. A vidám dal karácsonyi témájú.

2011-ben egy nosztalgiakoncert erejéig újra összeállt a TNT zenekar: 15 éves jubileumi koncertet adtak a Papp László Budapest Sportarénában május 21-én 20:00-tól. Ezen kívül 2011-ben Fonogram díjra jelölték a legjobb modern pop/rock album kategóriában, a Közelebb egymáshoz című albumával, mely a második szólólemeze volt. Magyar Tolerancia Díjra is jelölték "Legjobb énekes" kategóriában.

2011-től 2014-ig a TV2 népszerű műsora, A nagy duett zsűritagja volt.

Diszkográfia thumb|Dobrády Ákos (2014)|301x301px Albumok/TNT Bomba Bumm Bumm Három Unplugged / Másképpen Egyetlen szó TNT Koncert a Kisstadionban

Videóklipek / TNT Titkos üzenet Rendőrnő Fogd a kezem Tiltott perc Bolond, aki sír Sírni tudnék Holnap hazautazom Fogd a kezem ....miért vagy szomorú? Kicsi gesztenye Nem jön álom a szememre Nem találok szavakat Hova visz a hajó Egyetlen szó

Közreműködése videóklipekben Híd a folyót feat. Szekeres Adrien / Album TNT – Egyetlen szó Szekeres Adrien – Olthatatlanul

Videóklipek / Szóló Te vagy a hangszerem / Album : Fekete gyémánt Fekete gyémánt / Album : Fekete gyémánt Szerelemre hangolva / Side by side feat. Emilia Rydberg Album : Közelebb egymáshoz

Albumok/Szóló ÉvAlbumLegmagasabb helyezésMinősítésMAHASZ Top 40 album- és válogatáslemez2006Fekete gyémánt 1. stúdióalbum Megjelenés: 200672010Közelebb egymáshoz 2. stúdióalbum és DVD lemez Megjelenés: 201013

Slágerlistás dalok Év Dal Legmagasabb helyezés Album VIVA Chart Mahasz Editors’ Choice Mahasz Rádiós Top 40 Mahasz Dance Top 40 MAHASZ Single (track) Top 10 EURO 200 2006 Fekete gyémánt ? 14 3 9 158 Fekete gyémánt Te vagy a hangszerem ? 25 7 117 2009 Szerelemre hangolva feat. Emilia Rydberg 24 11 Közelebb egymáshoz Összesítés1. helyezett számok Top 10-be bekerült 2 1 Top 40-be bekerült 3 3 1

Díjai 1997 – Silver Voice – Az Év felfedezettje díj 1998 – MAHASZ Arany Zsiráf – Az Év Dance Albuma 2000 – MAHASZ Arany Zsiráf – Az Év Dance Albuma 2003 – Jakab líra díj – Nem jön álom a szememre c. dalért 2003 – Popcorn – Nem jön álom a szememre – Az év dala 2003 – Jakab líra díj – Híd a folyót c. dalért 2003 – Popcorn – Híd a folyót – Az év dala 2006 – Magyar Rádió – Emerton díj – Az év legjobb énekese 2011 – Magyar Toleranciadíj

Források Allmusic Életrajza a honlapján

További információk Dobrády Ákos (femina.hu)

Kategória:Magyar könnyűzenei előadók Kategória:1975-ben született személyek Kategória:EMeRTon-díjasok Kategória:Győriek Kategória:A Magyar Toleranciadíj kitüntetettjei Kategória:Élő személyek