Gederéczi Gombocz Zoltán (Sopron, 1877. június 18. – Budapest, 1935. május 1.)Budapest VIII. kerületi állami halotti anyakönyv 904/1935. magyar nyelvtudós, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező (1905), majd rendes (1922) tagja. Kutatási területei a magyar nyelvészet, azon belül kiemelten a magyar nyelvtörténet voltak, emellett behatóan foglalkozott fonetikával, finnugor nyelvészettel, altajisztikával és turkológiával is.

Gombocz Endre (1882–1945) botanikus bátyja.

Életútja Gombocz Miklós és Lehr Berta gyermekeként született. Érettségi vizsgáit a soproni evangélikus líceumban tette le. Felsőfokú tanulmányait 1895-től az Eötvös József Collegium tagjaként a Budapesti Tudományegyetemen végezte. Kiváló tanárai voltak, köztük Szinnyei József finnugrista, Simonyi Zsigmond nyelvész, Gyulai Pál irodalomtörténész és Becker Fülöp Ágost romanista. 1899-ben szerezte meg magyar-francia szakos középiskolai tanári oklevelét. Bölcsészdoktori vizsgáját 1900-ban tette le, és kiemelkedő eredményei alapján még abban az évben, május 31-én sub auspiciis regis avatták bölcsészettudományi doktorrá. Ugyanezen év decemberében kinevezték az Eötvös József Collegium helyettes, majd 1901 decemberében rendes tanárává.

Többször járt külföldi tanulmányúton: 1899-ben Párizsban, 1903–1904-ben Lipcsében, majd ismét Párizsban. A francia fővárosban a kísérleti fonetikát tanulmányozta, de Finnországban és Svédországban is végzett fonetikai kutatásokat. 1906-ban a Budapesti Tudományegyetemen az általános fonetika és finnugor hangtan tárgykör magántanára lett. 1914-től a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem ural-altáji összehasonlító nyelvészeti tanszékére nevezték ki rendes tanárnak. Az első világháború után Budapestre menekült, ahol ismét az Eötvös Collegiumban tanított, majd 1921-ben átvette a magyar nyelvtudományi tanszék vezetését a budapesti egyetemen. Mindeközben, 1927–1928-ban vendégtanárként működött a berlini Frigyes Vilmos Egyetemen. Emellett 1927-től az Eötvös Collegium igazgatója, 1933-tól a budapesti egyetem bölcsészettudományi karának dékánja, ugyancsak 1933-tól a felsőház tagja volt.

1935. május 1-jén munka közben, egy kari tanácskozást vezetve érte a halál. A Kerepesi temetőben nyugszik.

Munkássága Gombocz Zoltán már egyetemi hallgatóként is aktívan publikált. Korai írása előrevetítették későbbi etimológiai munkásságát, ismertetései pedig tükrözték a nyelvészet átfogó kérdéseire irányuló érdeklődését. (Pályafutása során rendszeresen írt nagy hatású recenziókat, ő ismertette például Ferdinand de Saussure-nek a strukturalizmust megalapozó Cours de linguistique générale című művét is.) Még diákként, egy párizsi tanulmányút során ismerkedett meg a modern kísérleti fonetikával. Bár ekkor már tisztában voltak azzal, hogy a hangkörnyezet hatással van az egyes hangok ejtésére, a hangképzés tanulmányozására csak statikus módszerek álltak rendelkezésre, azaz egy-egy pillanatnyi artikulációs konfigurációt tudtak tanulmányozni. Gombocz azonban a természetes artikuláció dokumentálására törekedett, nem izolált, hanem szavakban kiejtett hangokat vizsgált. Ezen alapul a magyar beszédhangok palatogrammjait publikáló tanulmánya, amelynek eredményei hosszú időn keresztül kiindulópontot jelentettek a magyar fonetikai leírásokban. Ernst Alfred Meyerrel együttműködve a magyar magánhangzók időtartamát és nazalizálódását is vizsgálta. Bár a fonetikai kutatások elsősorban életpályája korai szakaszában domináltak, a tudományág eredményeit később is figyelemmel kísérte.

1904-ben a Magyar Tudományos Akadémia egyik pályázatára olyan műveket vártak, amelyek egyrészt lefektetik egy magyar etimológiai szótár módszertani alapelveit, másrészt tartalmazzák annak első szócikkeit. Gombocz Melich Jánossal közösen benyújtott pályaműve lett a nyertes, így indult útjára a páratlan részletességű, teljességre törekvő Magyar etymologiai szótár. Ennek első füzete 1914-ben jelent meg, amit 1918-ig további hét füzet követett. A szerzők 1921-ben akadémiai nagyjutalmat kaptak a munkáért. Az utolsó kötet, melyben Gombocz még közreműködhetett, de már halála után, 1936-ban jelent meg, a tizenkettedik volt. Ez a monumentális mű befejezetlen maradt, utolsó kötete, mely a mindössze egyszer adatolt geburnus címszóig jutott el, 1944-ben jelent meg.

Részben etimológiai érdeklődéséhez köthető az 1907-ben a Magyar Nyelvben megjelent tanulmánysorozata, amelyben a magyar nyelv török jövevényszavait dolgozta fel. Ezt a munkát kettős céllal végezte: egyrészt teljességre törekvő listát akart adni az átvételekről, másfelől az átvételek hangtani jellemzőit is tanulmányozta. Kiemelte, hogy mindezzel nem csupán a magyar történeti hangtan gazdagodik új eredményekkel, hanem a török nyelvtörténet is. A cikksorozat – átdolgozva – monográfiaként is megjelent először magyarul, majd újabb átdolgozás után németül is. Az a kérdés is foglalkoztatta, milyen történeti háttér magyarázza az átvételeket. Turkológiai munkásságának fontos része volt a magyar nyelv török eredetű személyneveinek, illetve népneveinek vizsgálata.

Magyar, valamint uralisztikai nyelvtörténeti kutatásaiban – az etimológiai vizsgálatok mellett – hangtani, alaktani és jelentéstani kérdésekkel is foglalkozott. Kiemelkedő fontosságú műve a Jelentéstan, melynek egyik alapvetése, hogy a jelentésváltozások nyelvtől függetlenül azonos módon zajlanak az emberi nyelvekben. Az itt kidolgozott, korábbi szakirodalomra alapozó, de azt módosító négyes felosztású rendszere (jelentésátvitel vs. névátvitel, mindkettő alapulhat érintkezésen vagy hasonlóságon) egyfelől – elsősorban Ullmann István közvetítésével – beépült a nemzetközi szemantikai kutatásokba is, másfelől máig része az oktatásnak.

Szerkesztői tevékenysége is igen jelentős: évtizedeken át (1905–1914, 1922–1935) volt szerkesztője a Magyar Nyelv folyóiratnak, valamint egy rövidebb ideig (1931–1934) a Nyelvtudományi Közleményeknek. 1920-ban az MTA Melich Jánost, Németh Gyulát és Gombocz Zoltánt bízta meg egy új sorozat, A Magyar Nyelvtudomány Kézikönyve szerkesztésével, melynek első kötete Gombocz Nyelvtörténeti módszertan (1922) című írása volt.

Nagy hatású egyetemi oktató volt, s az Eötvös József Collegium igazgatójaként meghatározó szerepet játszott a fiatalabb nemzedékek nevelésében. „Nagyon jól érezte magát a Kollégiumban és ideális igazgató volt. Szerette az ifjúságot. […] S a fiatalság rajongott érte. A Kollégiumban diákkora óta glória övezte »Gombocz urat«”, írta róla Németh Gyula. Mindez a későbbi nyelvészgenerációk visszaemlékezéseiben is tükröződik, valamint irodalmi művekben is fel-felbukkan alakja. Melich János visszaemlékezésében így írt Gomboczról: „Ő is azon kevesek közé tartozott, akiknek egyikéről, az általa a legnagyobb tudósok sorába számított Thomsen Vilmosról hetvenedik születése napja alkalmából ezt írta: »Csak keveseknek adatott az a kivételes tehetség, hogy óriási területeket munkáljanak meg, s mégis mindenütt egyformán mélyen szántsanak«”.

Társasági tagságai és elismerései 1905-ben a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelező, 1922-ben rendes tagjainak sorába, 1933-tól igazgatósági tagjai közé választották. 1933-tól az MTA I. (Nyelv- és Széptudományi) Osztályának munkáját irányította elnökként. A Magyar Nyelvtudományi Társaságban 1904-től jegyzőként, később titkárként, majd alelnökként tevékenykedett. 1917 és 1919 között elnöke volt az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészeti-, Nyelv- és Történettudományi szakosztályának Kolozsváron, és a budapesti Minerva Társaság alapító elnöki tisztségét is betöltötte 1921-től. Emellett tiszteleti tagja volt a helsinki Finnugor Társaságnak, a tartui Észt Tudós Társaságnak és a müncheni Német Akadémiának .

Munkásságát számos rangos elismeréssel jutalmazták: 1921-ben Melich Jánossal együtt a Magyar etymologiai szótár című kiadványsorozatukért megkapták az MTA nagyjutalmát, Gombocz 1930-ban a Corvin-koszorút vehette át, és szintén 1930-ban a Francia Köztársaság Becsületrendjének lovagjává avatták.

Emlékezete bélyegkép|jobbra|200px|Gombocz Zoltán sírja Budapesten, a Kerepesi temetőben (34-1-88), Madarassy Walter alkotása A Magyar Nyelvtudományi Társaság a fiatal (35 év alatti), kiemelkedő nyelvtudományi művet alkotó nyelvészeket 1977 óta Gombocz Zoltán-díjban részesíti. Az Eötvös József Collegium Ménesi úti épületében 2006. október 11-én avatták fel mellszobrát, Domonkos Béla szobrászművész alkotását.

Főbb művei Életmű-bibliográfiáját lásd

Önálló kötetei

Válogatott tanulmányai

Fordításai

Jegyzetek

Források

További információk

Kategória:Eötvös-kollégisták Kategória:Magyar nyelvészek Kategória:Magyar finnugristák Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:MTA-tagok Kategória:Corvin-koszorúsok Kategória:Soproniak Kategória:1877-ben született személyek Kategória:1935-ben elhunyt személyek Kategória:A francia Becsületrend magyar kitüntetettjei Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek Kategória:A Becsületrend lovagjai