Az Nemzeti Egység Angola Teljes Felszabadításáért (portugálul: União Nacional para a Independência Total de Angola) röviden UNITA egy jobboldali angolai politikai párt. 1966-ban alakult az FNLA és a PUA korábbi tagjaiból. Angola függetlenségének kikiáltása után az MPLA legnagyobb vetélytársa lett. Az 1975-től 2002-ig terjedő periódusban több alkalommal is kiújúlt a harc a két fél között a hatalom megszerzéséért. Az 1992-es parlamenti választásokat elveszítette az MPLA-val szemben, azonban az eredményt választási csalásra hivatkozva nem ismerte el. A polgárháború ezt követően kiújúlt és csak 2002-ben, az UNITA vezetőjének, Jonas Malheiro Savimbinek a halálát követően fejeződött be. Az angolai polgárháború után a párt feladta a fegyveres harcot és ma az angolai politikai élet második legnagyobb pártjaként működik.
Története bélyegkép|140px|balra|Jonas Malheiro Savimbi Az UNITA 1966-ban alakult. Megalapításában az FNLA (Angolai Nemzeti Felszabadítási Front) és a PUA (Angolai Nemzeti Unió) korábbi tagjai vettek részt. Utóbbi vezetője Jonas Malheiro Savimbi volt, aki átvette az UNITA vezetését is. Támogatóik főként az ovimbunduk és a csokvék voltak. Ezek a népcsoportok Angola középső és déli részén találhatóak. A párt először maoista irányvonalat követett, de hamarosan antikommunista lett és a szovjetek által támogatott MPLA ellen együttműködött az portugál gyarmati hatóságokkal. 1974-ben Portugáliában kitört a szegfűk forradalma és a politikai változások következtében a portugálok rövidesen kivonultak Angolából. 1975 novemberében az MPLA kihirdette az Angolai Népköztársaságot és a kubaiak által támogatott hadserege 1976 elején támadást indított az FNLA és az UNITA ellen.
Bár az FNLA hamarosan feladta a harcot, az UNITA folytatta a küzdelmet az MPLA ellen és antikommunista gerilla mozgalommá vált. Így egy több évtizedes polgárháború tört ki az országban. Az UNITA támogatói a Dél-afrikai Köztársaság és az Amerikai Egyesült Államok voltak. 1988-ban a dél-afrikai és kubai csapatok kivonultak az országból, így a helyzet kedvezővé vált az ellenségeskedés feloldásához. Az MPLA hajlandó volt tárgyalásokba bocsátkozni Savimbi pártjával és az UNITA több száz bebörtönzött tagját szabadon bocsátotta, valamint elfogadta a többpárti kormányzás bevezetésének elvét. A Lisszabonban folytatott tárgyalások eredményeként a felek 1991 májusában egyezményt kötöttek, amely biztosította a fegyverszünetet, a hadseregek leszerelését és a demokratikus választások kiírását. Az 1992 szeptemberében megtartott parlamenti választásokat az MPLA nyerte. Bár a választás lebonyolítása a nemzetközi megfigyelők szerint általánosságban elfogadható körülmények között zajlott, az UNITA szerint csalások történtek és így a harcok rövidesen kiújultak. 1994-ben megkötötték a lusakai egyezményt, de Savimbi tovább harcolt. Az ehhez szükséges összegeket gyémántok eladásából fedezte.
1998 szeptemberében az UNITA kettévált. Az UNITA-Renavado (Megújult UNITA) felfüggesztette Savimbit az elnöki tisztségéből és önhatalmúlag kihirdette a saját vezető szerepét. Hamarosan újabb frakció vált ki a pártból és az UNITA így már három részre szakadt. A kormány és a Dél-afrikai Fejlesztési Közösség az UNITA-Renavado tagjait ismerte el a párt hivatalos képviselőinek. Bár a kormány és Savimbi is késznek mutatkozott a konfliktus rendezésére, a harcok egészen 2002-ig folytatódtak. 2002 februárjában a kormány hadseregével folytatott harcokban Savimbi életét vesztette és halála után bizakodóbb lett a politikai hangulat. 2002 áprilisában az UNITA megegyezett a kormánnyal a harcok beszüntetését illetően és ezzel lezárult a közel 27 évig tartó angolai polgárháború. Az UNITA hadseregének egyes katonáit beolvasztották az Angolai Hadseregbe, de többségük visszatért a polgári életbe. A három frakciót újraegyesítették és az UNITA elfogadott politikai párttá alakult át. 2003 júniusában Isaías Samakuvát választották meg az elnöki tisztség betöltésére.
A 2008 szeptemberében tartott parlamenti választásokon, amely 1992 óta az első volt, az UNITA háttérbe szorult. Bár történtek csalások és megfélemlítésekre is sor került, a nemzetközi megfigyelők alapjában érvényesnek ismerték el a választási eredményeket. Az UNITA kezdetben néhány esetben kifogást emelt, de rövidesen elfogadta az MPLA győzelmét.
Indulója Filhos Todos de Angola
Filhos Todos de Angola Desta Pátria de Heróis Novo raiar de sóis Chama-nos à conquista Da nossa dignidade E da África dos nossos antepassados, Ameaçada da nova escravatura Com a nossa bravura Juremos defendê-la Para que impere nela O grito da Liberdade
Angolanos! Lutemos pelo nosso Continente Construindo um País Bem erguido e feliz Para guia e escola Dos povos africanos Sob os novos símbolos da bandeira Da Pátria una, e soberana E Solidária de Angola
Erguei-vos angolanos! Contra o invasor surgi! D’Africa a voz ouvi! Em cobiçar a terra Dos avós nossa herança, O estrangeiro delira, ante as nossas riquezas E atractivos do lindo continente Dão-lhe dor deprimente. Grande povo de Angola! Teus maiores imita! Para a grandeza da Pátria
Jegyzetek
Források UNITA Az UNITA hivatalos honlapja African Elections Database:Elections in Angola További információk Az UNITA kampány honlapja
Kategória:Angolai pártok Kategória:Konzervatív pártok Kategória:1966-ban alapított szervezetek