VI. Mithridatész Eupatór (görögül Μιθριδάτης Εύπατωρ, Kr. e. 132 – Kr. e. 63) az ókori anatóliai Pontosz királya (uralkodott Kr. e. 121-től haláláig), V. Mithridatész fia és utódja, országának leghíresebb uralkodója volt. Sikeresen kiterjesztette országa befolyását a Fekete-tenger szinte egész térségében, kis-ázsiai terjeszkedése azonban konfliktusba sodorta a Római Köztársasággal. A rómaiakkal három háborúban mérte össze az erejét, és olyan jeles hadvezéreket küldtek a legyőzésére, mint Sulla, Lucullus vagy Pompeius. Ezalatt többször elveszítette és visszahódította királyságát. Végül Pompeius elől kénytelen volt végleg elmenekülni, és száműzetésben halt meg, miközben az ismételt visszatérésre készülődött.

Származása, trónszerzése

Sem születése, sem trónra lépése vonatkozásában nem rendelkezünk pontos adatokkal, annyi azonban biztos, hogy fiatalon (11-13 évesen) került trónra. Az ókori szerzők 68-75 évnyi uralkodást tulajdonítanak neki. Szinópében nevelték, gyaníthatóan a görög tudományossággal is megismerkedett. Abban minden auktor egyetért, hogy rendkívüli nyelvtudásra tett szert (állítólag huszonöt nyelven tudott), és a hadászatban is jártas volt. Uralkodása első éveiről is csak kevés és bizonytalan közlés maradt ránk: Justinus szerint például születését és trónra jutását egyaránt hatalmas üstökösök jelezték, és hatalmát csak nagy nehezen tudta megtartani, de végül sikerrel járt. Kiskorú lévén eleinte anyja, Laodiké uralkodott helyette, őt azonban néhány éven belül bebörtönöztette és megölte fivéréhez hasonlóan. Laodiké nevű leánytestvérét pedig feleségül vette.

Keleti sikerek

Helyzetét megszilárdítva terjeszkedésbe kezdett keleten. A Fekete-tenger mentén meghódította Kolkhiszt, Antipatrosz nevű királyától megszerezte Kis-Armeniát, majd a Kaukázuson túli sztyeppén hódoltatott néhány szkíta törzset. Erre a szkítáktól és roxolánoktól tartó Boszporoszi Királyság, illetve Olbia és Kherszonészosz városa szintén urának ismerte el Mithridatészt, aki Neoptolemosz és Diophantosz nevű hadvezéreit küldte a Krímbe. A generálisok diadala teljes volt: a barbárokat legyőzték, a pontoszi befolyást pedig a Fekete-tenger északi partvidékének egészére kiterjesztették a Dnyesztertől a Donig. I. Pairiszadész király halála után Boszporoszt be is olvasztották Mithridatész királyságába. A pontoszi király megerősödve is igyekezett nagy szomszédaival is jó viszonyt ápolni. II. Tigranész armeniai királyhoz feleségül adta Kleopatra nevű lányát, de Ibéria harcias lakóival és a Pártus Birodalom nagykirályaival is jó kapcsolatai voltak.

Küzdelem Kappadókiáért

Kis-Ázsia nyugati részén ekkor a Római Köztársaság volt az úr: a közvetlenül igazgatott Asia provincia mellett a bithüniai és a kappadókiai királyság felett is védnökséget gyakorolt, és kezdettől fogva igyekezett VI. Mithridatész mozgásterét csökkenteni. Trónra lépésekor elszakították tőle Phrügiát, később pedig megakadályozták, hogy az utolsó királya végrendeletében ráhagyott Paphlagoniát megszerezhesse. Mithridatész végül Kappadókiában próbált meg terjeszkedni. Bár Laodiké nevű testvére révén a sógora volt, meggyilkoltatta VI. Ariarathész királyt, és amikor özvegye II. Nikomédész bithüniai uralkodóhoz fordult segítségért, támadást indított ellenük. Legyőzte Nikomédészt, Kappadókia trónjára pedig VI. Ariarathész idősebbik fiát ültette; vele azonban rövidesen összekapott, és egy megbeszélésen személyesen végzett vele. Ekkor egy kiskorú gyermekét tette meg Kappadókia királyává, aki ellen a helyiek fellázadtak, és VI. Ariarathész kisebbik fiát emelték trónra. Mithridatész ismét támadásba lendült és leverte a lázadást, azonban el kellett fogadnia, hogy Kr. e. 93-ban Róma egy Ariobarzanész nevű helyit tegyen trónra. Mithridatész a vejét, Tigranészt sarkallta egy Ariobarzanész elleni támadás megindítására, aki könnyedén el is üldözte a rómaiak jelöltjét. Ariobarzanész Rómába menekült, és rávette a senatust, hogy a kilikiai praetorral, Sullával helyreállíttassa a hatalmát (Kr. e. 92). A pontoszi király nem állt a rómaiak útjába, így nyílt szakításra még nem került sor.

Az első mithridatészi háború A római beavatkozás

Kr. e. 90-ben meghalt II. Nikomédész, és a bithüniai trónon fia, III. Nikomédész követte. Mithridatész az új király egy fivérét, Szókratészt jelölte a trónra, és hadra kelt, hogy érdekeit érvényesítse. Ugyanekkor Kappadókiát is megszállta, másodszor is elűzte Ariobarzanészt, és ismét Ariarathész nevű fiát tette trónra. A két anatóliai uralkodó Rómába menekült, ahol elrendelték hatalmuk restaurálását. A feladatra Manius Aquiliust jelölték ki, akit Lucius Cassius asiai helytartónak kellett támogatnia. Mithridatész feltehetően arra épített támadásaikor, hogy a köztársaság erőinek nagy részét lekötötte az itáliai szövetségesháború – Aquilius és Cassius nem is tudott, csak néhány cohorsnyi erőt kiállítani. A pontoszi király azonban – eléggé érthetetlen módon – ismét harc nélkül meghódolt, sőt a nála menedéket kereső Szókratészt is meggyilkoltatta.

Anatólia és Hellasz megszerzése thumb|300px|A Pontoszi Királyság Mithridatész uralkodásának kezdetén (sötétlila), Mithridatész első hódításaival (lila) és a mithridatészi háborúk szerzeményeivel (ciklámen) A rómaiak ezúttal nem hagyták annyiban Mithridatész kalandját, hanem rávették a restaurált hatalmú III. Nikomédészt, hogy támadjon veszélyes szomszédjára. A bithüniai hadak Amasztrisz mélységéig dúlták fel Pontoszt, ám a király ellenállás helyett követei útján követelt jóvátételt a rómaiaktól. Mivel a köztársaság nem volt hajlandó kártérítésről tárgyalni, Kr. e. 88 nyarán végre fegyvert fogott. Hatalmas seregével harmadszor is elűzte Ariobarzanészt, majd Neoptolemosz és Arkhelaosz vezette hadai szétverték Nikomédész és a rómaiak koalíciós seregét. A kappadókiai király Pergamonba menekült, a visszavonuló rómaiakat pedig másodszor is megverték Neoptolemosz katonái. Sikerén felbátorodva Mithridatész elrendelte Asia megszállását, amit a római helytartók és adóbérlők visszaélései miatt elégedetlen helyiek is támogattak. A római adminisztráció képtelen volt ellenállni, maga Aquilius is fogságba esett. Az év őszére az anatóliai városok jó része hódolt a pontoszi fegyvereknek, Mithridatész pedig az ellenálló Kósz és Rhodosz ellen gyűjtött erőt. Rómában az év végén Sullát jelölték ki az ellene indítandó hadjárat parancsnokává, ám ő egyelőre nem tudott elindulni a Caius Mariusszal kirobbanó konfliktusa miatt.

Mithridatész elfoglalta Kószt, Rhodosz ellenállásán azonban személyesen vezetett támadása megtört. A lükiai Patarát sem sikerült bevennie, így Pelopidasz nevű tábornokára bízta a hadvezetést, ő maga pedig téli szállásra vonult Pergamonban. Itt adta ki hírhedt rendeletét, amelyben az összes római egyetlen napon történő meggyilkolására adott parancsot. A helyiek örömmel végeztek a több tízezernyi gyűlölt üzletemberrel, katonával és tartományi hivatalnokkal. Miközben kicsapongásokkal töltötte idejét, gondoskodott a hadsereg és a flotta fejlesztéséről, így Kr. e. 87-ben Arkhelaoszt Hellaszba tudta meneszteni, és folyamatos tengeri és szárazföldi utánpótlást is biztosított neki. Az első szárazföldi sereg a kijelölt vezér, Mithridatész fia, Arkathiasz halála miatt nem jutott célba, de Kr. e. 86-ban Taxilész erői Trákián és Makedónián keresztül egyesülni tudtak Arkhelaosz csapataival. A több százezres pontoszi sereg azonban súlyos vereséget szenvedett a megérkező Sullától. A hírre Mithridatész újabb nyolcvanezer embert dobott át Euboia szigetére Dorülaosz vezetésével. Ekkoriban azonban Anatóliában több lázadás kezdődött zsarnokoskodása miatt: Galatia a tetrarkhái meggyilkolása után elszakadt, és számos városban (pl. Khiosz, Epheszosz) lemészárolták a pontoszi helyőrséget.

Két tűz között

Míg Sulla Hellaszban várta, hogy flotta épüljön a számára az égei-tengeri átkeléshez, új római sereg érkezett észak felől a hadszíntérre. Sulla távollétében ugyanis Marius hívei vették át a hatalmat Rómában, akik meg akarták fosztani a hadvezért a győzelem lehetőségétől. Az új hadsereg azonban végzett parancsnokával, Lucius Valerius Flaccusszal, de Caius Flavius Fimbria nevű legatusuk tovább vezette őket. Kr. e. 85-ben Bithüniában Mithridatész hasonló nevű fia vonult ki a rómaiak ellen, ám Fimbria győzelemre vitte katonáit, majd Pergamon ostromába kezdett. Mithridatész Pitanéba menekült, ahonnan a két római sereg ellenségeskedését kihasználva tengeren Mütilénébe tudott hajózni. Itt értesült hellaszi seregének Orkhomenosz mellett bekövetkezett pusztulásáról, mire jobbnak látta béketárgyalásokba kezdeni Sullával. Eleinte nem fogadta el a hadvezér feltételeit, így az Kr. e. 84-ben átkelt a Hellészpontoszon, de végül egy dardanoszi megbeszélésen Arkhelaosz közvetítésével megszületett a béke. Ennek Fimbria jelenléte következtében meglehetősen enyhe feltételei voltak: ki kellett ürítenie minden hódítását, 2000 talentumnyi sarcot kellett fizetnie, továbbá hetven hajót kellett felszerelnie Róma számára. Sulla ezután gyorsan leverte Fimbriát, rendezte az asiai ügyeket, restaurálta Ariobarzanész és III. Nikomédész hatalmát, majd hazatért.

A második mithridatészi háború. A készülődés évei

A római győzelem Mithridatész hátországában is elégedetlenség és lázadások kirobbanásához vezetett. A király Kolkhisz lecsitítására hasonló nevű fiát tette meg az tartomány urának királyi címmel, ám utóbb féltékeny lett a népszerűségére, és hazahívatva bebörtönöztette. Emellett újra sereget toborzott, hogy helyreállítsa uralmát a birodalmában. Készülődését Rómában rossz néven vették, és Sulla Asiában hagyott helytartója, Lucius Licinius Murena mindjárt Kr. e. 83-ban háborút indított a pontoszi király ellen azon a jogcímen, hogy Kappadókia egyes területeit nem ürítette ki. (Felbujtásában nagy szerepe volt Arkhelaosznak, aki a király gyanakvása elől menekülve annak ellenségeinél lelt menedékre.) A támadás komoly dúlással járt Pontoszban, Mithridatész pedig követei útján tiltakozott Rómában, amellett egyáltalán nem tanúsított ellenállást. Murena mégis újabb csapásra készült Kr. e. 82-ben, hiába utasították egy legatus útján az ellenkezőjére. Mithridatész ekkor gyorsan sereget állított ki, és a Halüsz partján vívott ütközetben szétverte Murena seregét, aminek maradékai nagy nehezen Phrügiába vonultak vissza. A kiürült Kappadókiát ismét pontoszi csapatok szállták meg, ám a Sullától Murenát mérsékletre intő parancsot továbbító Aulus Gabinius érkezésére Mithridatész előzékenyen kiürítette a tartományt.

Mithridatész ezután végre szabad kezet kapott lázongó alattvalói lecsillapítására. Boszporoszban a rendet helyreállítva Makharész nevű fiát tette trónra, az ezt követő Kaukázuson túli harcokban viszont érzékeny veszteségeket szenvedett a helyi törzsek ellen folytatott harcban. Közben mindhiába próbálta a békeszerződést törvényesíttetni a senatusban, ami hűen jelezte számára, hogy a köztársaság bosszúja még nem teljesedett ki rajta. Ezért igyekezett a seregét nem csak számára, hanem harcértékére nézve is a rómaiak méltó ellenfelévé tenni. A kiképzésben és a szükséges fegyelem kialakításában marianus menekültektől (Lucius Magius, Lucius Fannius) kapott segítséget, ő pedig római jellegű felszerelésről gondoskodott. Kr. e. 78-ban Sulla is meghalt, Mithridatész pedig felhagyott a béke erőltetésével. Ismét Tigranészt kereste fel, és javasolta neki, hogy új fővárosa, Tigranokerta benépesítéséhez az általa leigázandó kappadókiai lakosságot kéne felhasználnia. Quintus Sertoriusszal, a hispaniai ellenállóval is szövetkezett, noha ennek sok gyakorlati haszna nem volt egyik oldal számára sem.

A harmadik mithridatészi háború A pontoszi támadás