Gyula Kosice vagy Fernando Fallik, eredeti neve: Falk Gyula (Kassa, 1924. április 26. – Buenos Aires, 2016. május 25.Kinetic art pioneer Gyula Kosice dies at 92 ) magyar gyökerekkel rendelkező argentin író, költő, szobrász és teoretikus, a kinetikus szobrászat és a fényművészet egyik úttörője, a MADI művészeti mozgalom egyik elindítója.

Életpályája

Magyar-zsidó családban, három fiú közül a másodikként született. Anyja Berger Eta, apja Falk József szabó volt, távolabbi felmenői svájci órások voltak. Neve felvett művésznév szülőhelye iránti tiszteletből. Apja a csehszlovák állam megalakulása után egy újabb világháborútól való félelmében emigrált. A család 1928-ban követte Argentínába, Buenos Airesbe. A hosszú tengeri út az akkor négyéves Kosiceban életre szóló élményeket keltett. Tízéves korában elvesztette a szüleit, munkába állt, elemi tanulmányait sem fejezte be. Autodidaktának tartja magát.

A művészeti világba Alberto Hidalgo költő vezette be, aki támogatta a versírásban, és más művészeknek, szobrászoknak, festőknek, zenészeknek is bemutatta.

1944-ben jelent meg az Arturo művészeti magazin, ami később a MADI mozgalom egyik alapdokumentuma lett. Az egyetlen számot megélt lapot Carmelo Arden Quin, Edgard Bayley és Kosice szerkesztette, a borítóját Tomas Maldonado tervezte. Ugyanebben az évben készítette első mozgó, kinetikus szobrát Röyi címmel. A szerkesztők a MADI csoportot 1946-ban alapították meg, többek között Martin Blaszkóval, Rhod Rothfuss-szal és Lucio Fontanaval. Kosice részt vett a MADI manifesztum kidolgozásában, s máig éles vita van közte és Arden Quin között, hogy a kiáltványt melyikőjük fogalmazta meg. Bár 1948-ban még résztvevője volt a párizsi Salón des Réalités Nouvelles kiállításnak, ahol a dél-amerikai MADI művészek mutatkoztak be az európai közönségnek, a csoport tagjai hamarosan elváltak. Pályáját azóta egyedül folytatja.

A negyvenes években a világon először használt neont objektjeihez. Kidolgozta a hydrokinetizmus elméletét, monumentális vízsétányokat, vízfalakat, vízszobrokat tervez. Munkáiban ötvözi mindezt a fényművészettel, amit luminal art-nak nevez. 1971-ben publikálta újabb kiáltványát The Hydrospatial City Manifest címmel. Ebben egy fenntarthatóbb fejlődés érdekében újfajta építészeti és városfejlesztési koncepciót javasol azzal együtt, hogy a művészet még inkább hatoljon be a mindennapi életbe.

Az elmúlt évtizedekben félszáz egyéni és félezer csoportos kiállításon szerepelt. Alkotásai köztereken, múzeumokban és gyűjteményekben minden földrészen megtalálhatók. 15 esszé- és irodalmi, verses könyvet publikált.

Értékelése

Korai éveiben a Bauhaus és az orosz konstruktivizmus hatott rá, Moholy-Nagy Lászlót egyik mesterének tartja. Vonzódott a szürrealizmushoz is, különösen Aragon és Lautréamont költészetéhez. Victor Vasarelyt közelről ismerte. Művészete a magyar származású Nicolas Schöfferével mutat rokonságot. Ligeti György zenéjét gyakran hallgatja. Munkáiban a fény, a víz és a mozgás jelenik meg, részben mint terek és felületek, részben mint szimbólumok, amelyek a gyermekkori tengeri utazást idézik.

1943-ban az elsők között készített mobil szobrot, 1946-ban a világon elsőként jelentkezett neon-szobrokkal és objektekkel, 1949-ben pedig hidrokinetikus alkotásokkal. Számtalan díjat és kitüntetést szerzett, köztük a francia állam Művészet és Irodalom Lovagja díjat, valamint Buenos Aires díszpolgári címét. Mozgalom alapító tevékenységét Magyarországon a MADI art periodical több cikke is méltatta.

Kiállítások (válogatás)

1947 Galerías Pacífico, Buenos Aires. (Az első nonfiguratív, absztrakt és kinetikus kiállítás Dél-Amerikában). 1953 Galería Bonino, Buenos Aires. 1960 Galerie Denise René, Párizs. 1963 Térkonstrukciók és hidraulikus szobrok kiállítása, Drian Gallery, London; Galerie L'Oeil, Párizs. 1964 Galerie La Hune, Párizs. 1965 Terry Dintenfass Gallery, New York. 1966 Galería de Arte Moderno, Córdoba, Argentína. 1967 Kosice, Szobrászat: víz, fény, mozgás. Galería Bonino, New York. 1968 150 méter eső, Florida street, Buenos Aires. 1971 "La Ciudad Hidroespacial", Galería Bonino, Buenos Aires. 1972 Museo de Arte Moderno, Buenos Aires. 1973 Luis Arango Library, Bogota, Kolumbia. 1974 Israel Museum, Jeruzsálem. 1977 Alumínium domborművek. 1945-50. Dokumentumok a Madí köréből. Departamento Cultural Librería de la Ciudad, Galería del Este, Buenos Aires. Hydrospatial, "Water World Conference", Mar del Plata, Argentína. 1979 Hydrokinetikus alkotások, Galería Unika, Punta del Este, Uruguay. 1982 Hakone Open Air Museum, Tokió, Japán. 1991 Retrospektív kiállítás, 1944-1990. Museo Nacional de Bellas Artes, Buenos Aires. 1999 Anticipációk, 80 alkotás. Centro Cultural Recoleta, Buenos Aires. 2005 Kis Kosice Szoba. Latin-American Art Museum, Austin, Egyesült Államok. 2006 Madí-séta a Florida Streeten, Buenos Aires. Gyula Kosice mester köszöntése a Nemzeti Szenátus által, Buenos Aires, Argentína. 2007 Merryl Lynch Arteaméricas, Miami, Egyesült Államok.

Jegyzetek

Gyula Kosice honlapja

További információk A Nemzetközi Mobil MADI Múzeum honlapja mobilemadimuseum.org Gyula Kosice a YouTube-on youtube.com „Hydrospatial City” – Interjú Gyula Kosicéval HarpPost blog

Kapcsolódó szócikkek

Kinetikus művészet

Kategória:Kassaiak Kategória:1924-ben született személyek Kategória:2016-ban elhunyt személyek Kategória:Argentin szobrászok Kategória:Nevet változtatott magyar személyek Kategória:Kortárs művészet Kategória:Magyar emigránsok Argentínában Kategória:Kassa díszpolgárai