Bartucz Lajos (Szegvár, 1885. április 1. – Budapest, 1966. június 3.) antropológus, egyetemi tanár, a biológiai tudományok doktora (1952).

Kutatási területe: Az élő magyarság antropológiai összetétele. A honfoglaláskori magyarság és a hazánk területén élt népek antropológiai vonatkozásai. A növési ritmus, a nemek közötti ritmuskülönbségek. Homo neanderthalensis és Homo sapiens leletek vizsgálata.

Életpályája Egyetemi tanulmányokat Budapesten folytatott természetrajz-földrajz szakon 1904–1908 között. 1908-ban középiskolai tanári oklevelet, antropológiából doktori diplomát szerzett. Már 1904-től asszisztens Török Aurél antropológus, az Embertani Intézet vezetője mellett. 1914-ben a Budapesti Tudományegyetem Embertani Intézetében magántanárrá habilitálták Anthropometria tárgykörből. 1915-ben három hónapig Bécsben, Münchenben, Zürichben volt tanulmányúton.

A Tanácsköztársaság idején a munkásegyesületben tartott előadásai miatt állásától megfosztották, és csak 1926-ban jutott munkához a Néprajzi Múzeumban. 1931-ben a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen antropológiát adott elő. 1935-ben (más források szerint 1936-ban) a Néprajzi Múzeum igazgatási feladataival bízták meg. 1940. október 19-étől a szegedi Horthy Miklós Tudományegyetemen nyilvános, rendes tanárrá nevezték ki. 1940-től 1959-ig a szegedi Embertani Tanszéket vezette.

1949–1959 között egyúttal az Eötvös Loránd Tudományegyetemen is tanított. Az új szovjet tudományos szisztéma szerint 1952-ben a tudományok doktora fokozatot érte el. A tudományos közéletben folyamatosan aktív szerepet vállalt, számos tudományos és szakmai testületben működött. 1959. február 2-ától az ELTE Embertani Intézetét vezette, innen vonult nyugdíjba 1965. február 28-án. bélyegkép|220px|Bartucz Lajos sírja Budapesten. Farkasréti temető: 5-1-363

Munkássága Széles körű tudományos munkásságának súlypontja a népvándorlás és a honfoglalás kori leletek voltak. Az élők körében végzett vizsgálatai a magyarság etnikai csoportjainak megismerésében jelentősek. Nevéhez fűződik többek közt Martinovics Ignác és forradalmár társai budai sírhelyének felkutatása (1914) és maradványaik azonosítása. 1923-ban megindította és szerkesztette az Anthropológiai Füzeteket. 1940-ben tevékeny részt vett az Alföldi Tudományos Intézet megszervezésében s annak első igazgatója volt.

Művei (válogatás)

Az emberiség faji felosztásáról (1905) Arad megye népének anthropológiai vázlata (Arad vármegye és Arad szabad királyi város monographiája. Arad megye, 1912) A magyar jakobinusok emlékezete (Gárdonyi Alberttel, 1919) Az iskolás gyermekek termetbeli növekedése Magyarországon… (1923) A fajkérdés; Globus Ny., Bp., 1923 (Az Ethika tudományos gyűjteménye) Über die Anthropologie der Ungaren aus der Umgebung des Balaton-Sees (Budapest, 1923) Honfoglaláskori magyar koponyák; MNM Néprajzi Tára, Bp., 1926 (A Magyar Nemzeti Múzeum néprajzi gyűjteményei) Über die anthropologischen Ergebnisse der Ausgrabungen von Mosonszentjános (1929) Mikép fedezte fel az ember önmagát? Kis antropologia; Magyar Szemle Társaság, Bp., 1929 (A Magyar Szemle kincsestára) A nyársapáti XV-XVIII. századbeli koponyákról; Városi Ny., Szeged, 1930 (A Szegedi Alföldkutató Bizottság könyvtára) Hogyan ismerhetjük meg a magyarság lelki alkatát?; Városi Ny., Szeged, 1931 Fajkérdés, fajkutatás; Egyetemi Ny., Bp., 1935 Az emberfajták és a magyarság faji összetétele; Korda, Bp., 1935 A kiszombori temető gepida koponyái; Somogyi-könyvtár–Városi Múzeum, Szeged, 1936 (A szegedi Városi Múzeum kiadványai) A Néprajzi Múzeum általános ismertetése. 2. r., Külföldi csoport; Közgyűjtemények Ismeretterjesztő Irodája, Bp., 1936 (Vetítettképes ismeretterjesztő előadások) A magyar nemzetismeretről (1936) A magyar ember. A magyarság antropológiája (Budapest, 1938) Der Urmensch der Mussolini (Subalyuk) Höhle (többekkel, Budapest, 1940) Béla Balogh–Ludwig Bartucz: Ungarische Rassenkunde; Gruyter, Berlin, 1940 (Ungarische Bibliothek) Magyar ember, típus, faj; Athenaeum Ny., Bp., 1940 Vargha István: Magyar fajtaismeret. Bartucz Lajos: Magyar ember című műve nyomán; A IX. Hadtest Ifjúvezető Csapata, Kolozsvár, 1943 (Ifjúvezető-könyvtár) A magyar nép; szerk. Bartucz Lajos; Singer-Wolfner, Bp., 1943 (A művelődés könyvtára) Adatok a magyarországi avarok ethnikai és demográfiai jelentőségéhez; Institutum Anthropologicum Universitas Szegedinensis, Szeged, 1950 A Szentes-Kajászi avarkori temető tipológiájához (Budapest, 1958) Emberszármazástan. 1-2. füzet; Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bp., 1959 Antropologische Beiträge zur I. und III. Periode der Sarmatenzeit in Ungarn (Budapest, 1961) A praehistorikus trepanáció és orvostörténeti vonatkozású sírleletek (Budapest, 1966)

Tudományos tisztségei Műemlékek Országos Bizottság, tag (1917–1937) Aggteleki Barlang Bizottság, tag (1929–) MTA Néptudományi Bizottság, meghívott tag (1931–) Alföldi Tudományos Intézet, igazgató, (1940–) Országos Felsőoktatási Tanács, tag (1943–1949) MTA Biológiai Csoport, Antropológiai Főbizottság, tag, majd elnök helyettes Biológiai Osztály, Antropológiai Témabizottság Régészeti Kutatásokat Előkészítő Bizottság, tag (1960–)

Szerkesztései Antropológiai Füzetek (Anthr. Hung.). alapítója és szerkesztője, (1923–1939) Néprajzi Múzeum Értesítője, szerk. (1935–1940) Alföldi Tudományos Intézet Évkönyve, szerk. (1940–1949) Anthropológiai Közlemények, szerkesztő bizottsági tag, (1957–1965)

Társasági tagság Országos Régészeti és Embertani Társaság, (1912–1966), választmányi tag Magyar Barlangkutató Társulat (1926–1966), választmányi tag Kőrösi Csoma Társaság (1934–1966) Magyar Természettudományi Társaság (1937–1966), választmányi tag Magyar Néprajzi Társaság, főtitkár, ügyvezető elnök Magyar Statisztikai Társaság (1939–1966) Dugonics Társaság (1940–) Magyar Biológiai Társaság, alelnök Embertani Szakosztály, elnök (1952–1966) Gesellschaft für Physische Anthropologie, választott tag Finnugor Társaság (Helsinki), külső tag

Díjai, elismerései Baumgarten-díj (1931) Eötvös Loránd Tudományegyetem aranydiplomája (1960) Munka Érdemrend arany fokozata (1964)

Jegyzetek

Források Szegedi egyetemi almanach: 1921–1995 (1996). I. köt. Szeged, Mészáros Rezső. Bartucz Lajos lásd 244. p.

További információk

Bartucz Lajos antropológus a SZTE EK honlapján http://real.mtak.hu/90835/1/Magyar%20n%C3%A9pkutat%C3%A1s_beliv_press.pdf ELTE Embertani Tanszék története Bartucz Lajos szakirodalmi munkássága. Bibliográfia; Farkas Gyula anyaggyűjtésének felhasználásával összeáll. Klukovitsné Paróczy Katalin, Rácz Béláné; JATE, Szeged, 1991 (Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominatae)

Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar biológusok Kategória:Magyar antropológusok Kategória:Magyar barlangkutatók Kategória:1885-ben született személyek Kategória:1966-ban elhunyt személyek Kategória:Baumgarten-díjasok Kategória:A Néprajzi Múzeum munkatársai Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek