A Fresh 1996-ban alakult magyar könnyűzenei lányegyüttes.
Története Az együttes 1996 novemberében alakult Budapesten Russell Virág, Mussa Asmaret és Barbara Affif alapításával.
1997 áprilisában jelent meg az első kislemezük Ilyen ma egy lány címmel. Májusban adták ki első albumukat, a Fresh láz-t. Júniusban Barbara Affif elhagyta az együttest és Görögországba költözött, helyére György Judit érkezett. Augusztusban egy fellépésre igyekezve autójukkal kisodródtak az egyik kanyarban, a baleset következtében Russell Virág csigolyatöréssel 3 hónapig gipszbe került, ezért az együttes egy időre felfüggesztette működését. Mussa Asmaret a tétlenség és belső nézeteltérések miatt otthagyja az együttest, és az !Ooops lánycsapatban folytatja.Az együttes egyik tagjával (a forrás szerint Wikivel, de akkor Wiki még nem volt a Fresh tagja(?)) való nézeteltérések miatt. Szintén ezen forrás szerint Asmaretnek elég nehéz természete van. Novemberben új lány érkezik a csapatba, Wiki személyében.
1998 februárjában megjelenik második albumuk első kislemeze, majd májusban az Itt vagyunk! címmel az új album is, amely az év végére aranylemez. Az "Itt vagyunk" és a "Táncolj még" című Fresh slágerek rekord ideig vezetik a hazai rádiós slágerlistákat.
1999 szeptemberében megjelent harmadik albumuk Boogie Nights címmel. Két hónap múlva Russell Virágot sorozatos botrányai miatt meneszti az egy az együttesből a két producer. Decemberben Judit bejelenti, hogy Jay Project néven új produkcióba kezd, melynek zenei producere szintén Hauber Zsolt.
Az új évezred kezdetén a Fresh is megújul, 2000 januárjában Wiki, Andi, Ági felállásban jelentkezik. Márciusban jelenik meg új albumuk az Add meg magad.
2001 decemberében a Fresh Párizsban lép fel az angol Chanel 5 műsorában.
2002 májusában megjelenik az ötödik Fresh album Ringass most el! címmel. A CD-n szereplő "Én is imádlak" című sláger a mai napig a legnépszerűbb Fresh dal, több mint 8 milliós YouTube nézettséggel.
2003 februárjában a Fresh – Ági kiválásával, aki férjhez megy, és felhagy a zenei pályával – duóvá alakul. Júliusban Horvátországban leforgatják az Utolsó tangó című hatalmas klubslágerből klipjüket, 2 milliós youtube nézettséggel..
2004 márciusában az FHM férfimagazin szavazásán a magyarok között Wiki az első, Andi pedig a tizedik helyet éri el, majd stúdióba vonulnak, és elkezdik a Félig ördög, félig angyal című album felvételeit.
2005-ben Európában elsőként a Fresh Félig ördög, félig angyal című albumával jelenik meg a dualdisc-ként ismert CD és DVD egyben formátum. Wiki és Andi semmit sem bíz a véletlenre: a klipben helikopter, Ferrari, Lamborghini, dögös megjelenés. A siker nem is marad el. A dal és a klip a 2005-ös év egyik legtöbbet játszott slágere, 3 milliós youtube nézettséggel.
2011-ben jelent meg "Másik ajtó" címmel a leghíresebb Fresh dalokat tartalmazó best of album.
2014-ben kiadják Party című dakukat és klipjüket. Ettől kezdve Andi képviseli a Fresh-t táncosokkal. Diszkográfia
Albumok Fresh Láz (1997) CD / Kazetta Itt Vagyunk! (1998 első és második kiadás) CD / Kazetta [Kitüntetés: Aranylemez] Boogie Nights (1999) CD / Kazetta Add Meg Magad! (2000) CD / Kazetta Ringass Most El! (2002) CD / Kazetta 2000 (2002) (eredetileg Billerbeck) (Remix Album) Félig ördög, félig angyal CD+DVD / Kazetta (2005) [Kitüntetés: Aranylemez] Karaoke DVD (2006) Másik Ajtó (válogatáslemez) (2010) CD [Kitüntetés: Aranylemez]
Kislemezek Ilyen Ma Egy Lány (1997) Funky Baby (1997) Itt Vagyunk! (1998) Táncolj Még! (1998) Hideg A Szív (1998) Boogie Nights (1999) Üzenet A Holdról (1999) Add Meg Magad! (2000) Felszárad A Könny (2000) Mondj Egy Mesét! (2000) Szép Nap (2001) Én Is Imádlak (2002) 2003 Fekete Kor 2003 Utolsó Tangó 2004 Nyugtalan Vándor 2004 Tigrisdal 2005 Félig Ördög, Félig Angyal 2005 Őrült Karnevál 2006 200 Lóerő 2007 Latin Holiday Mámor (2008) Ne Félj! (2009) Volt Egy Nyár (2009) Másik Ajtó (2010) Te És Én (2011) Party (2014)
Jegyzetek
Források Allmusic Zene.hu
További információk Hivatalos honlap fresh.lapja.hu/ Fresh-életrajz
Kategória:Magyar könnyűzenei együttesek Kategória:1996-ban alakult együttesek Kategória:Lányegyüttesek Kategória:Magyar popegyüttesek