V. György (George Frederick Ernest Albert of Windsor; London, 1865. június 3. – Sandringham House, 1936. január 20.) az Egyesült Királyság és a brit domíniumok királya és India császára 1910-től 1936-os haláláig.
György VII. Eduárd brit király és Dániai Alexandra második fiaként, Viktória királynő unokájaként született. Fiatal korában a Királyi Haditengerészet tisztjeként szolgált, míg bátyja, Albert Viktor 1892-es halála után a trón örökösévé nem vált. Apja halála után, 1910-ben lépett a trónra.
Uralkodása alatt jelentősen megváltozott a Brit Birodalom és Európa politikai élete, megerősödtek a szocialista, kommunista, fasiszta mozgalmak, színre léptek az ír republikánusok és elindult az indiai függetlenségi mozgalom. Az első világháború során V. György megszüntette valamennyi német kötődésű nemesi címét és a dinasztia nevét Szász-Coburg-Gothairól Windsorira változtatta. Az első világháború utáni gyarapodásaival az 1920-as években a Brit Birodalom elérte legnagyobb kiterjedését. 1922-ben Írország elszakadt az Egyesült Királyságtól. 1924-ben György nevezte ki az első munkáspárti brit miniszterelnököt. 1931-ben a westminsteri statútummal létrehozták a Brit Nemzetközösséget. Élete utolsó éveiben sokat betegeskedett. Halála után legidősebb fia, VIII. Eduárd követte a trónon.
Ifjúsága bélyeg|bal|Az ötéves György 1870-ben Szász–Coburg–Gothai György Frigyes Ernő Albert 1865. június 3-án született a londoni Marlborough House kastélyban Albert Eduárd walesi herceg (a későbbi VII. Eduárd) és felesége, Dániai Alexandra második fiaként. Apai nagyanyja Viktória királynő volt, anyai nagyapja pedig IX. Keresztély dán uralkodó. A canterburyi érsek keresztelte meg egy hónapos korában, július 7-én.
A trónörökös (apjukat követően) György bátyja, Albert Viktor volt. A két fiú között csak 17 hónap különbség volt és együtt oktatták őket. Nevelőjük 1871-től John Neale Dalton windsori kanonok lett. Egyik testvér sem mutatott kiemelkedő képességeket.Clay, 39. o.; Sinclair, 46–47. o. Apjuk úgy vélte, hogy egy fiúnak a flotta adja a legjobb nevelést,Sinclair, 49–50. o. így 1877 szeptemberében a 12 éves György és bátyja kadétként csatlakozott a HMS Britannia oktatóhajó legénységéhez.Clay, 71. o.; Rose, 7. o.
Kétévnyi szolgálat után nevelőjükkel, Daltonnal együtt HMS Bacchantére kerültek, amely végiglátogatta a brit gyarmatokat a Karib-tengeren, Dél-Afrikában és Ausztráliában; de megfordultak az Egyesült Államokban (a virginiai Norfolkban), Dél-Amerikában, Egyiptomban és Kelet-Ázsiában is. 1881-ben Japánban György egy kék és egy vörös sárkányt tetováltatott a karjára;Rose, 13. o. egyúttal látogatást tettek Meidzsi császárnál és két kengurut ajándékoztak Haruko császárnőnek.Keene, Donald Emperor of Japan: Meiji and His World, 1852–1912 (Columbia University Press, 2002) 350–351. o. Melbourne és Sydney között Dalton állítása szerint látta a bolygó hollandi kísértethajóját.Rose, 11. o. Miután visszatértek Angliába, Viktória királynő elküldte őket Lausanne-ba, hogy franciául és németül tanuljanak, de fél után sem sikerült jelentős előrehaladást tanúsítaniuk.Clay, 92. o.; Rose, 15–16. o. Ezután Albert Viktort a Cambridge-i Egyetemre küldték, György pedig a flottánál maradt. Tengerésztisztként bejárta a világot. Először az angliai vizeken szolgálatot teljesítő 79. torpedónaszádnak volt önálló parancsnoka, majd az Észak-Amerikába vezényelt HMS Thrush ágyúnaszádnak, végül 1891-től a HMS Melampus páncélos cirkálónak volt a kapitánya. 1892-ben bátyja influenza szövődményeként fellépett tüdőgyulladás áldozata lett és György lett a birodalom trónvárományosa. Innentől fogva tengerésztiszti rangja gyakorlatilag tiszteletbeli volt, tényleges szolgálatot nem végzett.Sinclair, 69. o.
Házassága 260px|bélyegkép|György és felesége, May (kb. 1901) Fiatal tengerésztisztként György a nagybátyja, Alfréd edinburgh-i herceg parancsnoksága alatt szolgált és beleszeretett annak lányába, Máriába (aki az unokatestvére volt). György és a lány apja, valamint Viktória királynő nem helytelenítette a házasságot; de mindkét anya ellenezte azt. Dániai Alexandra szerint leendő menye családja túlságosan németpárti volt, míg Mária edinburgh-i hercegné (II. Sándor orosz cár lánya) nem akarta, hogy lánya Angliába kerüljön. Az sem tetszett neki, hogy lánya így Dániai Alexandra alá kerül rangban, akinek apja másodrangú német hercegecske volt, míg váratlanul meg nem hívták a dán trónra. Az anyja által befolyásolt Mária így nemet mondott, amikor György megkérte a kezét. Később, 1893-ban Ferdinánd román trónörököshöz ment feleségül.Pope-Hennessy, 250–251. o.
1891 novemberében Albert Viktor eljegyezte távoli unokatestvérét, Tecki Máriát (Mária anyai dédapja és Viktor Albert apai ükapja egyaránt III. György brit király volt). Máriát (akinek apja, Ferenc tecki herceg Sándor württembergi herceg morganatikus házasságából származott) a családban születési hónapja után Maynek becézték.
Albert Viktor 1892. január 14-én meghalt és apja után György lett a második a trónörökösödési listában. György maga is éppen akkor épült fel egy komoly betegségből, tífusz miatt hat hétig nyomta az ágyat (nagyapja, Viktória királynő férje, Albert herceg is ebben a kórban hunyt el).Rose, 20–21, 24. o. A gyász ideje alatt György és May közel kerültek egymáshoz egy évvel bátyja halála után György megkérte menyasszonyának a kezét. May igent mondott; az esküvőre 1893. július 6-án került sor a londoni Szent Jakab-palota királyi kápolnájában. Házasságuk jól sikerült, egész életükben szerették egymást. György saját bevallása szerint nehezen fejezte ki szóban érzelmeit, de sokszor írt szerelmes leveleket feleségének.Sinclair, 178. o.
York hercegeként bélyeg|260px|György és felesége a York Cottage-ban élt 1893 és 1926 között 1892. május 24-én Viktória királynő York hercegévé, Inverness grófjává és Killarney bárójává nevezte ki Györgyöt.Clay, 149. o. Miután megházasodott a norfolki Sandringham House királyi kastély mellett lakott a viszonylag kis York Cottage-ben. A nagy kastély apja, a leendő VII. Eduárd vidéki rezidenciája volt. Feleségével együtt viszonylag szerény, szinte középosztálybeli életet élt, meglehetős ellentétben apja nagyvilági, playboy életmódjával. Hivatalos életrajzója később panaszkodott is, hogy yorki herceg korában „... egyáltalán nem csinált mást állatok öldösésén (azaz vadászaton) és bélyegragasztáson kívül”.Sinclair, 107. o. György lelkes bélyeggyűjtő volt, nagy munkát fektetett a Királyi Filatéliai Gyűjtemény, az Egyesült Királyság és a Nemzetközösség bélyegeinek legteljesebb gyűjteménye létrehozásába és nemegyszer rekordösszegeket fizetett egy-egy ritkaságért.
Györgynek és Maynek öt fia és egy lánya született. Randolph Churchill azt állította róla, hogy szigorú apa volt; annyira, hogy gyerekei szinte rettegtek tőle. Állítólag egyszer azt mondta Lord Stanley hadügyminiszternek, hogy „az apám félt az anyjától, én féltem az apámtól, én meg alaposan teszek róla, hogy a gyerekeim féljenek tőlem”. Ezzel együtt szülői stílusa feltehetőleg nem nagyon különbözött a viktoriánus elvárástól.Rose, 53–57. o.; Sinclair, 93. o.
1894 októberében György nagynénjének férje, III. Sándor orosz cár meghalt, ő pedig szüleivel együtt elutazott Szentpétervárra, hogy részt vegyen a temetésén.Clay, 167. o. A család egy hétig még Oroszországban maradt, hogy részt vehessenek az új cár, II. Miklós (György anyai unokatestvére) esküvőjén, aki a yorki herceg egy másik, apai unokatestvérét, Hesseni Alixot vette feleségül.
Walesi hercegként bélyegkép|bal|György Kanadában (1901) 1901. január 22-én Viktória királynő meghalt és VII. Eduárd lépett a trónra; György pedig megkapta apjától az addig általa viselt Cornwall és Rothesay hercege címeket.
1901-ben György és May körutat tett a birodalomban. Útjuk érintette Gibraltárt, Máltát, Port Szaídot, Ádent, Ceylont, Szingapúrt, Ausztráliát, Új-Zélandot, Mauritiust, Dél-Afrikát és Kanadát. A trónörökösi látogatás meghálálta a gyarmatoknak, hogy részt vettek az 1899-1902-es második búr háborúban és ezrével adományozták az erre a célra alapított kitüntetéseket a katonáknak. Ausztráliában György nyitotta meg a domíniummá nyilvánított ország első parlamenti ülésszakát.Rose, 43–44. o.
Hazatérése után, 1901. november 9-én a király Wales hercegévé és Chester grófjává nyilvánította.London Gazette, 1901. november 9. Eduárd azt akarta, hogy fia időben felkészüljön uralkodói feladataira, így Viktória királynővel ellentétben (aki megtiltotta, hogy Eduárd megismerje a fontos állami dokumentumokat) bevonta Györgyöt a kormányzás ügyeibe.Clay, 244. o.; Rose, 52. o. György viszont a feleségével ismertette meg a kormánydokumentumok tartalmát; May gyakran segítette tanácsával és segített neki megírni a beszédeit. A walesi herceg támogatta a tengerészképzés reformját, azon belül azt, hogy a 12-13 évesen kezdő kadétok társadalmi hátterüktől és későbbi beosztásuktól függetlenül ugyanabban az oktatásban részesüljenek.
1905 novembere és 1906 márciusa között György és May Indiába látogatott. A herceg elképedt a gyarmati hatóságok faji megkülönböztetésén és felhívást adott közre, hogy nagyobb mértékben vonják be az indiaiakat a közigazgatásba.Rose, 61–66. o. India után szinte azonnal Spanyolországba utaztak, ahol XIII. Alfonz király házasságot kötött György unokatestvérével, Battenberg Viktória Eugéniával. Az esküvőn egy anarchista bombát dobott a királyi pár hintójára: a merényletben a kocsis és tucatnyi nézelődő lelte halálát. Egy héttel azután, hogy visszatértek Angliába ismét elutaztak: ezúttal VII. Haakon norvég király (György unokatestvére) és Maud királyné (György húga) koronázására.Rose, 67–68. o.
Az Egyesült Királyság és India uralkodójaként 260px|bélyegkép|V. György koronázása 1910. május 6-án VII. Eduárd meghalt és György Nagy-Britannia és a Brit Domíniumok királya és India császára lett. „Elvesztettem a legjobb barátomat és a legjobb apát… egész életemben soha nem volt hozzá egy ingerült szavam. A szívem megtört és lesújt a gyász, de Isten segítségemre lesz a kötelezettségeimben és May, mint mindig, most is vigaszt nyújt majd. Isten adjon nekem erőt és útmutatást a rám szálló nehéz feladathoz” írta a naplójába.Rose, 75. o.
May hivatalos neve Viktória Mária volt, de György nem szerette a kettős nevét és kérte, hogy csak az egyiket használja az aláírásaiban. A Viktória királynőről György nagyanyjára asszociáltak volna, ezért a koronázás után Mária királynőként hivatkoztak az uralkodó feleségére.Pope-Hennessy, 421. o.; Rose, 75–76. o. Ugyanebben az évben egy radikális újságíró, Edward Mylius felelevenítette a régi rágalmat, hogy György fiatalon feleségül vett egy nőt Máltán, így Máriával bigámiát követett el. A vád már 1893-ban is előkerült, de a herceg akkor nem vette komolyan. Ezúttal viszont Myliust bíróság elé citálták és rágalmazásért egy év börtönbüntetésre ítélték.Rose, 82–84. o.
György tiltakozott az első (más által megírt) parlamenti nyitóbeszédében szereplő antikatolikus kitételek miatt és azzal fenyegetőzött, hogy ilyen körülmények között nem tartja meg a beszédet. Végül a parlament megváltoztatta a vonatkozó törvényt és lerövidítette a beszédet, amiből kikerültek a legsértőbb kifejezések.