thumb|right|Girondista bankett A Gironde a francia forradalomban a jakobinusokkal szemben álló mérsékelt köztársasági párt neve volt. A tagjai voltak a girondisták (más néven girondiak ().Elavult, pl. a Pallas nagy lexikonában előforduló megnevezés) Nevük onnan ered, hogy vezérszónokaik Gironde megye küldöttei voltak a törvényhozó testületben (1791) és a konventben (1792). Magát az elnevezést először Alphonse de Lamartine használta Histoire des girondinsAlphonse de Lamartine: A girondiak története (Histoire des girondins), Pfeifer (kiadó), Pest, 1865 című nyolckötetes művében.

Története

A girondisták mérsékelt köztársaságpártiak voltak: nem elégedtek meg az alkotmányos monarchiával, és élesen elutasítottak minden olyan kísérletet, amely a forradalom befejezésére irányult. A Törvényhozó Nemzetgyűlésben emiatt – paradox módon – a monarchisták oldalán háborús agitációt folytattak, szemben a szintén köztársaságpárti jakobinusok pacifizmusával. A király girondistákból álló kormányt nevezett ki: Roland belügyminiszter, Servan hadügyminiszter, Glavière pedig pénzügyminiszter lett.

A háború kérdésében összekülönböztek a jakobinusokkal, emiatt el is hagyták az addig a köztársaságiakat tömörítő Jakobinus Klubot. Bár korábban a marxista történetírás osztálykülönbségeket vélt felfedezni a két csoport között,Závodszky Géza: Történelem III. Nemzeti Tankönyvkiadó, 1995. 47. old. a valóság az, hogy mind a jakobinusok, mind a girondisták a tulajdonos polgárság érdekeit képviselték. A girondisták ezt követően egyik szószólójuk, Jean-Marie Roland képviselő feleségének szalonjában gyűltek össze, ami miatt rolandistáknak, illetve egyik vezetőjük Jacques Pierre Brissot után brissot-istáknak nevezték el őket.

A Gironde a háborútól a forradalom exportját, illetve a forradalom továbbfejlesztését, végső soron egy köztársasági alkotmányba való átmenetet remélt. 1792. április 20-án Franciaország hadat üzent Magyarország és Csehország királyának. A háború azonban nem ment jól: a Habsburg-fennhatóság alatt álló Belgiumba betörő francia csapatok vereséget szenvedtek. XVI. Lajos leváltotta a nevezett három minisztert. Az osztrákok közeledtének hírére pánik tört ki, és a Törvényhozó Nemzetgyűlés határozatot hozott egy 20 000 főből álló katonai tábor létrehozásáról, Párizs védelmében. A király azonban megvétózta a tervet, aminek hatására 1792. június 20-án a párizsi tömeg betört a Tuileriákba, hogy kikövetelje az intézkedés elfogadását. A Gironde végül elérte célját: a háborús vereség, az osztrák csapatok Párizshoz való közeledte tovább radikalizálta a párizsi sans-culotte-okat, akik 1792. augusztus 10-én megdöntötték a monarchiát Franciaországban. Új választást írtak ki, melynek eredményeképp összeült a Nemzeti Konvent, melybe a Gironde kb. 200 képviselőt küldött. 1792. szeptember 21-én a már említett Roland, belügyminiszterként kihirdette a köztársaságot. A háború ezt követően jól alakult: még ugyanezen a napon Valmynál a francia népfelkelők megállították a porosz előrenyomulást Charles-François Dumouriez tábornok vezetésével, majd hamarosan betörtek Belgiumba is.

A politikai választóvonalak a monarchisták bukása és emigrálásuk után áttevődtek a mérsékelt és radikális köztársaságiak közé. A girondisták a jakobinusokkal együtt megszavazták a király kivégeztetését, majd hozzákezdtek egy új alkotmány kidolgozásához. Az új alkotmány elutasította a személyes szabadságjogok korlátozásának lehetővé tételét, illetve elutasította az állami beavatkozást a gazdaságba. A Gironde azonban belső és külső okok miatt nem tudott konszolidálódni.

A Gironde fokozatosan meghátrálásra kényszerült. A király letartóztatása és kivégzése, az egyházi reform, valamint a háborús rekvirálások és kényszersorozások miatt polgárháború tört ki Vendée-ban, mely komoly francia haderőt kötött le. Ezzel egyidejűleg a Konvent hadat üzent Angliának és Hollandiának 1793. február 1-jén. A háborús terhek ellátási nehézségekhez, illetve a párizsi sans-culotte-ok lázongásaihoz vezettek. Emiatt 1793 márciusában az ellátási nehézségekért felelősnek kikiáltott ellenforradalmárok ellen Forradalmi Törvényszéket hoztak létre, illetve az egyes önkormányzatokban a lakosság felügyeletére ún. felügyelőbizottságok hívtak életre. E két intézkedéssel intézményesítették a terrort. 1793. április 1-jén Dumouriez tábornok átállt az osztrákokhoz Belgiumban és kiszolgáltatta nekik a konvent 4 biztosát a hadügyminiszterrel együtt. Párizsban már attól tartottak, hogy Dumouriez a főváros ellen vonul, emiatt rendkívüli intézkedéseket léptettek életbe.

A törvényhozás elsőbbségét valló girondista berendezkedés az egyes minisztériumokat a Konvent általános védelmi bizottsága alá rendelte. 1793. április 6-án azonban jakobinus nyomásra sor került a Közjóléti Bizottság létrehozására, mely egyfajta csúcsszerv volt, és amely ellenőrizte az egyes minisztériumokat. 1793. május 5-én ugyancsak a Hegypárt nyomására sor került az első, ún. maximum-törvény meghozatalára, mely korlátozta az alapvető fogyasztási cikkek beszerzési árait. Mindezek a Gironde elveivel szembemenő lépések voltak, ami miatt a girondista képviselők ellentámadásba mentek át.

A Gironde bukása thumb|right|Élie Guadet, aki 1792 október 18-tól november 1-ig az Nemzeti Konvent elnöke volt, a Girondins politikai csoport egyik alapítója

A Gironde vezetői vád alá helyeztették Marat-t, akit azonban a Forradalmi Törvényszék felmentett. Ekkor a sans-culotte polgárokat tömörítő párizsi kommün (a párizsi központi városi önkormányzat) képviselői követelték a Gironde vezetőinek vád alá helyezését. A Gironde megpróbálkozott egy kommun elleni támadással: 1793. május 18-án Guadet képviselő határozati javaslatot terjesztett be a Nemzetgyűlésbe:

bélyegkép|jobbra|A girondisták letartóztatása június 2-án A Konvent végül létrehozott egy 12 fős bizottságot, hogy figyelemmel kísérje a kommün tevékenységét. A kommün ekkor létrehozta a szekciók (a párizsi kerületi önkormányzatok) központi forradalmi bizottságát, majd François Hanriot, a forradalmi bizottság által a Nemzetőrség élére frissen kinevezett parancsnok fegyvereseivel május 31-én lázadást robbantott ki és június 2-án körülvetette a Konvent épületét. Az épületen belül kaotikus jelenetek zajlottak le ezt követően, fegyverrel felfegyverzett képviselők egymást rángatták le a szószékről. Közben az épületben megjelentek a fegyveres felkelők, akik a párizsi nép képviselőiként fellépve azt követelték, hogy a Konvent tartóztassa le a „gyanús” képviselőket. Egyes képviselők javasolták 22 „gyanús” képviselő letartóztatását. A Közjóléti Bizottság nevében fellépő Barré azonban elutasította a letartóztatást, és javasolta, hogy kérjék fel a képviselőket, hogy önként mondjanak le a mandátumukról, és helyezzék magukat a nép védelme alá. Egyes képviselők önként felajánlották erre lemondásukat, mások azonban felháborodottan elutasították ezt. A Konvent ekkor úgy határozott, hogy az összegyűlt fegyveresek között fog tanácskozni, a kivonult képviselőket azonban Hanriot és fegyveresei visszazavarták az ülésterembe. A visszatérő küldöttek ekkor határozati javaslatot terjesztettek be arról, hogy egyes képviselőket háziőrizetbe helyeznek. A képviselők kétharmada azonban kijelentette, hogy kényszer hatása alatt cselekednek, emiatt megtagadták a szavazást. Végül a Hegypárt tagjai, illetve az ülésterembe benyomuló tömeg egyes tagjai hozták meg a határozatot az őrizetbevételről és a vád alá helyezésről.

A girondisták kivégzése thumb|Girondisták a La Force börtönben

1793-ban a Courrier Républicaine című lapban az alábbi rövid cikk jelent meg:

Értékelésük Michelet szerint "A köztársaság megalapítói voltak, s méltók az egész világ hálájára, amiért keresztes háborút hirdettek '92-ben és szabadságot akartak az egész földnek, '93-ban le kellett mosniuk vétkeik szégyenfoltját, és megbűnhődve halhatatlanná váltak"Závodszky, 49. old.

Ismert girondisták

Pierre Victurnien Vergniaud Élie Guadet Armand Gensonné Jean Antoine Laffargue de Grangeneuve Jean François Ducos Jacques Pierre Brissot Jean-Marie Roland Claude Fauchet Marc David Lasource Maximin Isnard Armand de Kersaint Henry Larivière Louis-Marie de Lépeaux

Jegyzetek

Források A Nagy Francia Forradalom Dokumentumai. Szerk. Hahner Péter. 350. old. Budapest, Osiris Kiadó, 2000. François Furet: A francia forradalom története. (Ford. Pőcz Erzsébet) Budapest, 1999. Osiris Kiadó. Albert Soboul: A francia forradalom története 1789 -1799. Kossuth Kiadó, 1999. Budapest.

További információk Alphonse de Lamartine: A girondiak története. Fordította Jánosy Ferencz. Pest, Pfeifer Richárd, 1865. Balázs Gábor: Kik voltak a girondiak és mit akartak. in.: Világtörténet, 2024. 4. szám. 487-543.old. Online elérés: https://tti.abtk.hu/kiadvanyok/folyoiratok/vilagtortenet

Kategória:Francia forradalom Kategória:Az 1790-es években alapított szervezetek