Sugár Bertalan művésznevén Bery (1978. december 8. –) magyar énekes, színész, jógaoktató és idegenvezető.
Életrajz Első albuma még Sugár Berci néven 1992-ben, 14 éves korában jelent meg, Hé, kölyök! címmel. Az album egyik dala az Generál együttes 1972-es "Csöngess be hozzám, jóbarát" című slágerének feldolgozása volt.
Fiatal felnőttként már Bery művésznéven, 1999-ben jelent meg második albumának első kislemeze, majd azonos című nagylemeze az Ébredj velem. Az album osztatlan sikert aratott mind a szakma, mind a közönség körében. 2000-ben megszületett a harmadik album is, Egyedül címmel, amelynek címadó dala, a Váczi Eszterrel énekelt duett megdöntött minden addigi magyarországi népszerűségi és rádiójátszási rekordot.
Nem sokkal a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás után Bery New Yorkba költözött, hogy színész lehessen. Három év után eldöntötte, hazatér.
2009-ben kiadta negyedik albumát Disco címmel. Ezt követően jógaoktató lett, végül a párjával Németországba költöztek, ahol azóta idegenvezetőként dolgozik.Egykor ünnepelt popsztár volt Bery, ma idegenvezető Németországban - HVG, 2025.04.28.
Coming out 2008-ban a TV2 Strucc című műsorában nyíltan felvállalta homoszexualitását. 16 éves korom óta így élem az életem. Azért vállaltam fel az érzéseimet, mert nem akarok titkolózni, és nem akarom, hogy összesúgjanak a hátam mögött – nyilatkozta Bery. Élettársa ekkor Sebián-Petrovszki László, államtitkár volt, aki vagyonnyilatkozatában is megjelenítette Beryt.
Diszkográfia
Szólólemezek ÉvAlbumLegmagasabb helyezésMinősítésMAHASZ Top 40 album- és válogatáslemez1992Hé, kölyök!<small> Megjelenés: 1992. -<small>1999Ébredj velem!<small> Megjelenés: 1999. 8<small>2000Egyedül<small> Megjelenés: 2000. -<small>2009Disco<small> Megjelenés: 2009. -<small>
Jegyzetek
Források Allmusic
További információk
Bery: "Meleg vagyok" Bery párja felvállalja Sugár Bery (énekes) elveszi barátját
Kategória:Magyar könnyűzenei előadók Kategória:Magyar LMBT zenészek Kategória:1978-ban született személyek Kategória:Élő személyek