Az iszlamizmus ( [iszlám szijászí] ’politikai iszlám’) vagy iszlám fundamentalizmus politikai ideológia, amely szervezett, aktivista mozgalomként teoretikus alapokkal rendelkezik, és eszmetörténeti áramlatként a huszadik század eleje óta nyomon követhető.Rostoványi, i.m., 29. o. Radikális változatai jelentősen befolyásolják a Nyugat iszlám-képét, és a közvélemény szemében az iszlám világ megítélését.
Az iszlamizmus nem azonos az iszlámmal. Amíg az iszlám a vallás és civilizáció meghatározása, addig az iszlamizmus politikai kategória, amelynek meghatározása korszakonként változhat. Az iszlamista vezetők hangsúlyozzák az iszlám jog (saría) érvényesítésének szükségességét a társadalom minden szegmensében, a pán-iszlám egységet, és ellenzik a nyugati katonai, gazdasági, politikai, társadalmi vagy kulturális hatások befolyását a muszlim világban.
A fundamentalizmus bizonyos mértékig minden vallás részét képezi, egyfajta válasznak tekinthető az adott kor kihívásaira, tehát téves ezt a fogalmat kizárólagosan az iszlám sajátjának tekinteni. A zsidó és keresztény fundamentalista mozgalmak mellett hindu, buddhista, sőt konfucianista fundamentalizmus is létezik, ilyen értelemben kor- és világjelenség.Indiában szikhek, keresztények és hinduk, Burmában és Japánban buddhisták, az Egyesült Államokban fundamentalista keresztények. A fundamentalista mozgalmak, így az iszlamizmus változatai sem egységes gondolkodásmódot követnek, bár főbb ideológia jellemzőik jól körülhatárolhatók.
Értelmezések
A fundamentalista felfogás a hívők által kinyilatkoztatottnak tekintett vallások közül utoljára az iszlámban jelent meg, amikor a nyugati világ társadalmi és gazdasági fejlődése a hagyományosan agrártártermelésre berendezkedett országokban éreztette a hatását. Maga a szó azonban határozottan nyugati terminus, amerikai protestánsok egy csoportja használta először 1910-ben, amikor szakítottak a liberális protestáns főáramlatokkal, teológiai és bibliaértelmezésbeli elkülönülésüket bizonyítandó.Bernard Lewis – Buntzie Ellis Churhill, i.m., 167. o. A muszlimok a fundamentalizmust mint kifejezést ezért is elutasítják. Vallási értelemben minden muszlim fundamentalista, mivel a Koránt Isten szó szerinti kinyilatkoztatásának tekinti, szövege szent és sérthetetlen. Ennek a szónak nincs is ilyen értelemben megfelelője az iszlámban, mivel az arab uszúl az iszlám jogrend megfelelője, fundamentuma, amelyhez minden muszlim igazodik.Karen Armstrong, i.m., 263. o.
A fundamentalizmus kifejezés félreértelmezésre, megbélyegzésre adhat okot a rárakódott negatív politikai értelmezések miatt. Alapvető megállapításnak tekinthető az elsősorban radikális iszlámot jelölő fogalmi körben, hogy „nem minden muszlim fundamentalista, és nem minden fundamentalista terrorista”.Bernard Lewis – Buntzie Ellis Churhill, i.m.,169. o.
Ennek ellenére nyugaton széles körben elterjedt az iszlám fundamentalizmus szóhasználat, utalva a radikális, a vallást eredeti állapotába visszaállítani törekvő mozgalmakra. Tény, hogy a hagyományőrző muszlimok körében a huszadik század vége felé megnövekedett az intoleranciára, fanatizmusra való hajlam, és emelkedett azok száma is, akik a Koránnak csak azt az olvasatát fogadják el, amely minden muszlim számára az iszlám állam létrehozását írja elő, és a társadalom működését csakis az iszlám keretein belül tartják elfogadhatónak. Ezt a hangos, feltűnő csoportot nevezetjük ma fundamentalistáknak.Ziauddin Sardar – Zafar Abbas Malik, i.m., 157. o.
A 21. század elején az iszlamizmus kifejezés kezd inkább elterjedni, bár a muszlimok ez ellen is tiltakoznak, mondván ez a szó azt sugallja, mintha a radikális mozgalmak az iszlám fő áramlatához tartoznának, így használóik nem veszik figyelembe az iszlám sokszínűségét. Ugyanígy tiltakozást vált ki az iszlamofasizmus szó is, hiszen szerintük a vallást összemossák ezzel a gyűlölt ideológiával.
Történelmi háttér
A szunnita irányzatok sajátos ágát képezik azok az áramlatok, amelyek teológiai tételeik tekintetében nem különböznek az ortodox vallásjogi iskoláktól (→madzhab), azonban nem feltétlenül kötődnek egy meghatározott madzhabhoz. Közös jellemzőjük, hogy az iszlám megtisztítását hirdetik a rárakódott káros újításoktól (bida). Ezen irányzatok egyszerre tekinthetők vallási és társadalmi mozgalmaknak is. Bár történetileg több különböző, sok esetben egymástól nagyban eltérő társadalmi programot hirdető és vallásjogi kérdésekben különböző elveket valló irányzatokról van szó, az egyes irányzatok sok esetben nem határolhatók el egymástól. A legfontosabb irányzatok: a vahhabiták, szalafiták és a Muszlim Testvériség.
Az iszlám fundamentalisták úgy vélik, Allah könyveiben minden már megtörtént és jövőben történő esemény meg van írva, így saját koruk problémáira is létezik ott válasz, amelynek kiolvasásához a hit tiszta forrása nyújthat segítséget. Tévedés az a főleg nyugaton elterjedt nézet, hogy csak az iszlámon belül létezik egy militáns és fanatikus irányzat, amely ideológiailag az újítások merev elutasítását célozza. Az iszlám fundamentalisták a más vallásokban előforduló mozgalmakhoz hasonlóan, a modernitás következményeivel szemben fogalmaznak meg fenntartásokat.Karen Armstrong, i.m., 259–561. o. left|thumb|200px|Az iráni forradalom 1979-ben A modernizációt követni igyekvő muszlim többségű államok kormányai (sokszor nyugati befolyás hatására) szekularizációs törekvésekkel léptek fel például az államigazgatás, a jog, az oktatás területén, háttérbe szorítva az évezredes hagyományokkal rendelkező ulemát, és ezzel az általuk képviselt iszlám jogrendet és törvényeket (fikh, saría). A fundamentalisták ezeket a világi törekvéseket a vallás megsemmisítésére tett kísérletnek vélték, és az iszlám védelmében többször olyan eszközökhöz folyamodtak, amelyek kívül esnek nem csak az általánosan elfogadott emberi normákon, hanem magának az iszlámnak az előírásain is.
Maga a szigorúan vett iszlám állam lényegénél fogva nem lehet szekularizált. A saría áthatja úgy a muszlim közösséget, mint az egyént. Ha nem számítjuk azokat az időszakokat, amikor a mai muszlim többségű államok nyugati hatalmak megszállása, vagy állami irányítása alatt voltak,Algéria francia megszállása 1830-tól, Aden brit megszállása 1839-ben, Tunézia és Egyiptom 1881–1882, Szudán 1889, Líbia és Marokkó 1912-es megszállása; a Sykes-Picot egyezmény nyomán a britek és a franciák az I. világháború után az Oszmán Birodalom területét felosztották feltűnő, hogy a történelmi, vallási fundamentalista mozgalmak nem a nacionalista áramlatok mentén alakultak ki, hanem azokat a vallás tisztasága és alapjainak helyreállítása ösztönözte csakúgy, mint az amerikai protestáns mozgalmakat. Amíg a muszlim társadalmak európai befolyás nélkül fejlődtek, a radikális mozgalmak elsődleges célja a valláshoz tapadt oldalhajtások, attól idegen eszmék eltávolításában mutatkozott meg (a vahhabitáknál például a szúfik üldözése, a vallási jelképek lerombolása, a szentek túlzott tiszteletének elutasítása). Később ezek az áramlatok erőteljes nacionalista színezetet öltöttek.
A gyarmatosítók elleni harc eszközeként, a muszlimok többször nyúltak a vallás megtisztításának eszméjéhez, mivel úgy látták, hogy az idegen hatalmak a keresztes hadjáratokhoz hasonló módon az iszlám megsemmisítésére törnek, és saját kormányuk szekularizációs törekvései az idegen betolakodóknak készíti elő a talajt.
A fundamentalisták radikális történelmi előképe a nadzsi Mohamed ibn al-Vahháb (1703–1792) mozgalma, aki szigorú hanbalita (→madzhab) felfogásával az iszlám megtisztítását hirdette a mai Szaúd-Arábia területén. Követői a 18. század végén, illetve a 19. század elején bálványimádásnak minősítették és feldúlták a Próféta rokonainak sírjait (a Próféta sírját megkímélték), elpusztították a síiták kegyhelyeit, és szent háborút folytattak a Korántól és a hagyományoktól idegen nézetek ellen. Bár mozgalmukat Mohamed Ali egyiptomi kormányzó leverte (1818), eszméik Nadzsban túlélték a 20. század elején a muszlim világban kialakult nyugati befolyási övezetek megszilárdulását, és az 1920-as években a Szaúd család megnyerésével a szunnita iszlámnak ez a radikális ága állami rangra emelkedett. A Szaúd család azzal, hogy megszerezte Mekka és Medina (Hidzsáz) fölötti a politikai ellenőrzést, a vahhabiták számára is tág teret engedett nézeteik széles körű terjesztéséhez a haddzs zarándokai között. A szaúdi olajlelőhelyek kiaknázásával az arab világban addig elképzelhetetlen pénzügyi lehetőségekre tettek szert tanaik terjesztésében úgy a közel-keleti muszlim közösségekben, mint a nyugati demokráciákban.Bernard Lewis – Buntzie Ellis Churhill, i.m., 164. o. thumb|200px|Szajjid Kutb A szalafita mozgalom a vahhabitákkal rokon eszmeiséget hirdet, önmeghatározásuk szerint a tiszta iszlám "kegyes őseinek" hitét vallják, és a 19. század végén, Egyiptomban vált ismertté. A mai napig a nyugati modernizáció, illetve a hit elkorcsosulása elleni harc jegyében született mozgalmak markáns szunnita képviselője. A szalafita nézetek tetten érhetők a Muszlim Testvériség ideológiájában is, sőt szalafitának tekinthető a Gázai övezetet a 21. század elején fennhatósága alatt tartó palesztin szervezet, a Hamász is.Bernard Lewis – Buntzie Ellis Churhill, i.m., 165. o.
A Muszlim Testvériség megalapítója, Haszan al-Banna (1906–1949), a 20. század húszas éveiben kidolgozta az iszlamista cselekvés modelljét. Híveket toborzott, vallási iskolákat alapított, kórházakat létesített, és fellépett az írástudatlanság ellen. Vállalkozásokat hozott létre, amelyekből a befolyt összeget mecsetek alapítására, szervezetének politikai szerepvállalására fordította. Az 1936-évi angol–egyiptomi szerződés után felvállalta a palesztin arabok ügyét. Titkos katonai szervezetet hozott létre, amely 1948-tól jelentős szerepet játszott a palesztin háborúban. Banna meggyilkolása (1949) után a szervezet tovább működött. Az 1952-es forradalom után a szervezet politikai szerepvállalását a társadalom morális ellenőrzésével kívánta erősíteni, ez a politikai hatalom részéről ellenkezést váltott ki. A Testvériség válaszul Gamal Abden-Nasszer egyiptomi elnök ellen (sikertelen) merényletet hajtott végre. Ekkor számos aktivistát bebörtönöztek, vezetőit kivégezték. 1965-ben politikai szerepvállalásuk miatt Nasszer újabb letartóztatási hullámot indított ellenük, 1966-ban fő ideológusukat, Szajjid Kutbot is kivégezte.Simon Róbert, i.m., 198. o. A Muszlim Testvériség főbb célkitűzései megegyeznek a ma ismert főbb iszlamista ideológiai nézetekkel: Felszabadítás minden idegen uralom alól. Sem a nyugati, sem a kommunista eszmék nem állhatnak az iszlám fejlődés útjába, a vallás nem szövetkezhet a szekuláris politikai elittel. A szúfizmus, mint az egyéni megváltás hirdetője, üldözendő. A közösség által szabadon választott kalifák irányítják az iszlám társadalmat. A társadalmat totális újraszervezésnek vetnék alá az iszlám hagyományoknak megfelelően (öltözködés, család, a nők helyzete, stb.). A jogrendszert az iszlám jognak (saría) megfelelően átszerveznék, amely azonban figyelembe venné a modern kor jellemzőit is. Egy különleges gazdasági modell alapján, a kapitalista és szocialista elemek felhasználásával, iszlám gazdasági rendszer kiépítése (iszlámszocializmus).Simon Róbert, i.m., 199. o.
A Muszlim Testvériség napjainkra sokat vesztett harcos elkötelezett jellegéből, ma már mérsékelt irányvonalat képvisel, és többnyire mint "fél-legális" pártként jellemzik. Az egyik legbefolyásosabb mozgalom az iszlám világban. Az egykor betiltott szervezet ma már parlamenti képviselettel rendelkezik az egyiptomi törvényhozásban, holott eredeti programjuk elutasította a politikai pártokat is, mivel azok megbontják a hívők egységét.Gilles Kepel, i. m. 58. o.
Az iszlamizmus ideológusai
thumb|200px|Tálibok Herátban (2001)