bélyegkép|250px|Ronnie James Dio az Iron Festen (2005)

Ronnie James Dio (eredeti nevén Ronald James Padavona) (Portsmouth, 1942. július 10. – Houston, 2010. május 16.) olasz származású amerikai heavy metal énekes és szövegíró. Első sikereit az Elf nevű zenekarával érte el, majd pályafutását a Rainbow-ban folytatta. 1979-ben csatlakozott a Black Sabbathhoz. 1982-ben megalapította saját zenekarát, a Diót. Kilenc évvel később rövid időre visszatért a Black Sabbathba. Ezután haláláig tevékenykedett saját együttesében. 2006-tól 2010-ig a Heaven and Hell tagja volt.

Több mint ötvenéves pályafutása (1957–2010) alatt 24 nagylemezt adott ki zenekaraival, emellett számtalan előadó albumán vendégszerepelt. Több sláger megírásában működött közre (Heaven and Hell, Children of the Sea, Holy Diver, Rainbow in the Dark). Zenészi tevékenysége mellett tagja volt a Children of the Night jótékonysági szervezetnek, és 1985-ben létrehozta a Hear ’n Aid megmozdulást.

A heavy metal egyik legkarakteresebb előadója volt. Erőteljes, operai hangjával hamar kitűnt a többi énekes közül. Énekelni sohasem tanult, egyéni stílusát ő maga alakította ki. Fantasy témájú dalszövegei a középkort idézik vissza, a jó és a rossz örök harcát örökítik meg, tele vannak metaforákkal és ellentmondásokkal.

Gyermekkora

Ronald James Padavona néven született a New Hampshire-i Portsmouthban, szülei egyetlen gyermekeként. Családjáról ritkán beszélt, így gyökereiről keveset tudni. Amint a Metal: A Headbanger’s Journey című filmben elmondta, mind apai, mind anyai ágon olasz bevándorlók leszármazottja volt. 1919 körül született édesapját Patrick (Pat) Padavanonak hívták. A család nem sokkal Ronnie születése után Cortlandbe (New York állam) költözött; Ronnie ott kezdte el iskoláit. Szüleitől a kemény munka és a tanulás fontosságát tanulta meg. Gyermekkora biztonságban, megrázkódtatások nélkül telt.

Gyerekként szívesen olvasott könyveket – elsősorban sci-fit és fantasyt. Kedvenc olvasmányai Walter Scott művei és az Artúr-mondakör darabjai voltak. A sport is érdekelte: édesapja softball-játékos volt, és a család minden mérkőzésére kiment. Dio először sportolóként akart sikeres lenni. Erről így nyilatkozott: „Mindig kosárlabdázó szerettem volna lenni.” Ötévesen a baseball felé húzta a szíve, így édesapjától kért egy ütőt. Ő azonban fontosabbnak tartotta a zenei nevelést, így Ronnie-nak választania kellett egy hangszert. Amikor a rádióban meghallotta a Harry James Bandet, a trombita mellett döntött.

Öttől tizenhét éves koráig napi négy órát gyakorolt. Tinédzserként tévedésnek vélte a trombita választását, ám a gyakorlással nem hagyott fel. Nemcsak trombitán játszani tanult meg, hanem – autodidakta módon – basszusgitáron, gitáron, billentyűs hangszereken, szaxofonon és kürtön is. Megkapta a híres Julliard School of Music ösztöndíját, hogy trombitaművész lehessen. A lehetőséggel azonban nem élt, mert jobban érdekelte a rock.

Énekelni azokban az amatőr zenekarokban kezdett, amelyekhez középiskolásként csatlakozott. 1960-ban érettségizett a Cortland City Schoolban. Ezután a Buffalói Egyetem gyógyszerész szakát kezdte látogatni, de nem diplomázott le. Énekelni sosem tanult, számára elegendő volt a tehetség és a trombitaleckékkel megszerzett légzéstechnika.

Zenei pályafutás A Vegas Kingstől a Ronnie and the Red Capsig Dio zenei karrierje 1957-ben kezdődött, amikor néhány cortlandi iskolatársával (Nick Pantas gitárossal és Tommy Rogers dobossal) megalapította a The Vegas Kings nevű zenekart. Ebben az együttesben még basszusgitározott és trombitázott. Hozzájuk csatlakozott Jack Musci szaxofonos. Hamar nevet változtattak, Ronnie & the Rumblers lettek. Nevük egyik dalukból, a Dwane Eddy’s Rumble-ból eredt. A zenekar bálokban lépett fel, vasárnaponként pedig két-háromórás koncerteket adtak a helyieknek. Egy nagyobb koncert szervezőjének kedvéért változtatták meg nevüket Ronnie and the Red Capsre. Sikeresek voltak a bálokon, rendezvényeken és partikon. 1958-ban lépett be a zenekarba Billy De Wolf énekes. Menedzserük ez időben Nick Pantas testvére, Jimmy Pantas volt, aki összebarátkozott egy stúdiótulajdonossal. Neki köszönhetően, még Billy De Wolf rövid tagsága alatt adták ki egyetlen kislemezüket. Ebből nem készült sok példány (kevesebb, mint 500). Két dal szerepelt rajta: az instrumentális Conquest és a Billy De Wolf énekelte Lover. A dalokban Ronnie trombitázott.

A kislemez megjelenése után De Wolf elhagyta a zenekart, így Ronnie James Dio lett az énekes–basszusgitáros. Az első egyetemi évük alatt is többször felléptek, ám 1960 őszén Jack Musci – apja nyomására – kilépett az együttesből. Nem sokkal később Dick Bottoff gitárossal bővült a zenekar. Ebben a felállásban (Ronnie Dio and the Rad Caps néven) 1961-ben jelentettek meg kislemezt An Angel is Missing címmel. A lemez B-oldalán a What'd I Say című szám kapott helyet. A címadó dal később a The History of Syracuse Music Volume I: The Groups – 1958–1970 című válogatásalbumra is felkerült.

Ronnie Dio and the Prophets A következő névcserére 1961-ben került sor. Ronnie Dio and the Prophets név alatt a felállás 1967 őszéig tartott ki, ekkor Ronnie James Dio és Nick Pantas a The Electric Elves zenekarban folytatták karrierjüket. A hat év alatt mindössze két tagcserére került sor: 1965 júniusában Gary Driscoll váltotta Tommy Rogerst, 1966 őszén pedig David Feinstein lépett Dick Bottoff helyére. Ronnie a Dio nevet Johnny Dio maffiózó után vette fel,Dave Wilson: 'Rock Formations: Categorical Answers to How Band Names Were Formed; San Jose, Calif.: Cidermill Books, 2004. és 1960/61-től használta (az An Angel is Missing kislemez megjelenésétől).

A Ronnie Dio and the Prophets tíz kislemezt és egy nagylemezt is kiadott 1963-ban Dio at Domino's címmel. A felvételek a Domino's Restaurantban készültek 1963. február 24-én (innen a cím is).

The Electric Elves/The Elves Ronnie James Dio saját dalokat akart írni, így 1967-ben Nick Pantasszal megalakította a The Electric Elvest. E név alatt 1969 közepéig futottak, majd The Elves lettek. Még 1967 decemberében adták ki a The Electric Elves egyetlen kislemezét, a Hey, Look Me Overt (B oldalán az It Pays to Advertise volt). A zenekar énekese és dalszerzője Dio volt.

Második kislemezüket már The Elves néven adták ki (a felállás nem változott). Ez 1969 novemberében jelent meg. Az A oldalon a Walking in Different Circles (a Dio and the Prophets dalának új változata), a B oldalon pedig She's Not the Same kapott helyet. 1970. február 27-én jelentették meg utolsó kislemezüket Amber Velvet címmel (B oldal: West Virginia).

Elf

A The Elves 1970. február 12-én súlyos autóbalesetet szenvedett. A sofőr és Nick Pantas életét vesztette, Ronnie James Dio pedig arccal nekicsapódott a szélvédőnek, fejbőrének egy része leszakadt, és eltörte egyik kezét és lábát. A felépülés után újra próbáltak, és az Elf nevet kezdték használni.

Ez a zenekar hozta meg Dio első igazi sikereit, ugyanis a Deep Purple két tagja, Roger Glover és Ian Paice felfigyelt rájuk. Az ő segítségüknek köszönhetően kiadhatták első lemezüket. Az 1972-ben megjelent Elfen Dio Ronnie James Padavona néven szerepel. Ezt szülei iránt érzett tiszteletéből tette, akik így legalább egy albumon láthatták a családnevüket. A lemez megjelenése után a Deep Purple-lel turnéztak előzenekarként, melynek során sokan felfigyeltek rájuk.

A második lemez (Carolina County Ball) után ismét a Deep Purple turnéján voltak felvezető zenekar. Dio eközben részt vett Roger Glover szólóprojektjében, a Butterfly Ball and the Grasshopper's Feastben. Az albumon három dalt énekelt, két másikat pedig ő is írt. A Gloverrel kötött barátságának köszönhetően megismerkedett Ritchie Blackmore-ral, aki az Elffel közösen felvette a Black Sheep of the Family című dalt, a Quatermass szerzeményének feldolgozását. A felvételek után Blackmore ismét felkereste, és megkérdezte, hogy nem lenne-e kedve még egy közös dalhoz. Dio még azon az éjjelen megírta a dalt, másnap pedig felvették a Sixteenth Century Greensleevest. A két dalnak egy kislemezen kellett volna megjelennie, de ezt sosem adták ki. A Black Sheep of the Family egy másik verziója végül felkerült a Rainbow első albumára.

Blackmore-ban végül felvetődött egy közös együttes létrehozása (Rainbow), de mivel az Elf már a következő lemezén dolgozott, ez váratott magára. A Trying to Burn the Sun volt az első album, melyen Dio a művésznevét használta (feltehetően Blackmore hatására). Még a lemez megjelenése előtt létrejött a Rainbow.

Rainbow

bélyegkép|300px|jobbra|A Rainbow egy 1977-es fellépésen Miután otthagyta a Deep Purple-t, Ritchie Blackmore az Elf néhány tagjával (Dio, Driscoll, Gruber, Soule) létrehozta a Rainbow-t. „Connecticut államban jött oda hozzám először. Helyesebben szólva megállt mögöttem, nekem meg valami fura érzésem támadt, és ahogyan hátrafordultam, megláttam őt, fekete cuccban, nyakában egy fehér gitárral, a lábán pedig fehér csizma volt. Csak annyit mondott, hogy jó énekes vagyok.” Dio aztán a Rainbow együttesben világsztárrá vált. Nemcsak óriási hangterjedelmével, de színpadi kiállásával is bekerült az elit rockénekesek közé, fantasy dalszövegei pedig igazi színfoltot jelentettek.

Első lemezük, a Ritchie Blackmore’s Rainbow 1975-ben jelent meg, és meghozta a zenekar számára a sikert. Az albumon szereplő dalok már előrevetítették Dio későbbi dalainak témáját és jellemzőit. A számok meglehetősen színes műfajúak: a hard rock Sixteenth Century Greensleeves, a doom rock Self Portrait, de néhány heavy metal elem is megjelenik a lemezen. A nyitószám, a Man on the Silver Mountain lett az együttes első nagy slágere. A szövegek nagy része fantasy témájú (pl. The Temple of the King). Dio maga ezt tartotta kedvenc Rainbow-albumának. A lemez a brit albumlistán 11., Amerikában 30. lett.

Az első lemez megjelenése után Ritchie Blackmore Dio kivételével minden tagot kirúgott a zenei stílusok különbözőségére hivatkozva. (Egyes vélemények szerint saját zenekart, nem pedig egy vele kiegészült Elfet akart.) A zenekar új tagokkal látott neki második lemezének. A Rising 1976. május 17-én jelent meg. Amerikában a 48., a brit albumlistán pedig a 6. helyet foglalta el. A Kerrang! magazin minden idők legjobb albumának választotta. Dio ezen a lemezen dolgozott először együtt Jimmy Bainnel, aki később a Dio zenekar basszusgitárosa lett. Az albumon szereplő dalok fantasy-témájúak, mindegyik egy-egy kis történetet mond el. Az album leghíresebb dala a Stargazer. A lemezbemutatóturné után adták ki az On Stage című élő albumot.

Alighogy elkezdtek dolgozni harmadik stúdióalbumukon, a Long Live Rock ’n’ Rollon, Blackmore kirúgta Careyt és Baint, így a lemezfelvételek elhúzódtak. Az 1978-ban megjelent lemez volt az utolsó Rainbow-album, amelyen Dio énekelt. Blackmore arra kérte, hogy hagyja ki a szövegekből a boszorkányokat és a középkort, és inkább szerelmes számokat írjon. Dio és Blackmore között kiéleződött az ellentét, ezért Dio kilépett a zenekarból, és a Black Sabbath-ban folytatta pályafutását.

Black Sabbath bélyegkép|balra|Az ördögvilla, vagy ördögszarv kézmozdulatot Dio népszerűsítette

A folytatásról alkotott vélemények különbözősége miatt Dio kénytelen volt kilépni a Rainbowból. Szólólemez elkészítésében kezdett gondolkodni. A zenekara már formálódott, amikor találkozott Tony Iommival. Többször is beszélgettek Dio esetleges csatlakozásáról, de csak 1979 júniusában lett tagja a Black Sabbath-nak. Együttműködésük eredményeként megszületett a zenekar egyik klasszikus lemeze, a Heaven and Hell. A dalszerzésben Dio aktívan kivette a részét (elsősorban a szövegírásból). A lemez hatalmas sikert aratott, Amerikában platina, Angliában és Kanadában arany minősítést kapott. Az albumot az Allmusic később a zenekar újjászületésének nevezte, Dio maga pedig pályafutása egyik csúcspontjának tartotta.