A magyar labdarúgó-válogatott az 1954-es év harmadik mérkőzését Anglia ellen játszotta 1954. május 23-án. Ez volt a magyar labdarúgó-válogatott 306. mérkőzése.
Az angol válogatott az 1953. november 25-i mérkőzés után fél évvel később revánsot szeretett volna venni, és visszavágót szerveztek Budapesten. Sebes Gusztáv a magyar válogatott vb-felkészülésébe építette a találkozót. A mérkőzés hatalmas érdeklődést kapott, a magyar közönség várta, hogy hazai pályán is láthassa azt a diadalt amit előtte csak rádióban hallott vagy újságban olvasott. Az angolokon is nagy nyomás volt és ehhez mérten elszántan készültek a visszavágásra. Felforgatott ám még így is erős angol válogatottal érkeztek Magyarországra. Az angolok biztosak voltak abban, hogy a magyar csapat nem fog még egyszer olyan szintű játékot nyújtani, mint az angliai mérkőzésen. A magyar csapat azonban talán még nagyobb fölényben játszott, és megérdemelten ütötte ki ellenfelét. „Az angolok egy hétre jöttek és 7-1-re mentek!”
Keretek : A táblázatokban szereplő adatok a mérkőzés előtti állapotnak megfelelőek.
A csapatok keretei.
NévSzületési idő és életkor Gól Klub Utolsó válogatottság K Grosics Gyula 30 0 Bp. Honvéd 1954. április 11-én Ausztria ellen. K Gellér Sándor 4 0 Bp. Vörös Lobogó 1953. november 25-én Anglia ellen. V Buzánszky Jenő 22 0 Dorogi Bányász 1954. április 11-én Ausztria ellen. V Lóránt Gyula 23 0 Bp. Honvéd 1954. április 11-én Ausztria ellen. V Kárpáti Béla 1 0 Győri Vasas 1953. október 11-én Ausztria ellen. V Lantos Mihály 29 1 Bp. Vörös Lobogó 1954. április 11-én Ausztria ellen. KP Bozsik József 47 4 Bp. Honvéd 1954. április 11-én Ausztria ellen. KP Zakariás József 30 0 Bp. Vörös Lobogó 1954. április 11-én Ausztria ellen. KP Kovács Imre 8 0 Bp. Vörös Lobogó 1952. július 15-én Románia ellen. CS Tóth József 1 0 Csepeli Vasas 1953. október 4-én Bulgária ellen. CS Kocsis Sándor 35 35 Bp. Honvéd 1954. április 11-én Ausztria ellen. CS Hidegkuti Nándor 35 25 Bp. Vörös Lobogó 1954. április 11-én Ausztria ellen. CS Puskás Ferenc 54 63 Bp. Honvéd 1954. április 11-én Ausztria ellen. CS Czibor Zoltán 25 6 Bp. Honvéd 1954. április 11-én Ausztria ellen. CS Sándor Károly 10 2 Bp. Vörös Lobogó 1954. február 12-én Egyiptom ellen. CS Palotás Péter 16 9 Bp. Vörös Lobogó 1954. április 11-én Ausztria ellen. CS Tóth Mihály 3 1 Bp. Dózsa 1953. október 11-én Ausztria ellen.Szövetségi kapitány: Sebes Gusztáv
NévSzületési idő és életkor Gól Klub Utolsó válogatottság K Gil Merrick 19 0 Birmingham City 1954. április 16-án Jugoszlávia ellen. K Ted Burgin 0 0 Sheffield United – V Ron Staniforth Huddersfield Town 1954. április 16-án Jugoszlávia ellen. V Roger Byrne 0 Manchester United 1954. április 16-án Jugoszlávia ellen. V Billy Wright Wolverhampton 1954. április 16-án Jugoszlávia ellen. V Jack Mansell 0 0 Portsmouth – KP Syd Owen 0 Luton Town 1954. április 16-án Jugoszlávia ellen. KP Jimmy Dickinson 0 Portsmouth 1954. április 16-án Jugoszlávia ellen. KP Ken Armstrong 0 0 Chelsea – CS Peter Harris Portsmouth CS Jackie Sewell Sheffield Wednesday CS Bedford Jezzard 0 Fulham FC CS Ivor Broadis 10 5 Newcastle United 1954. április 16-án Jugoszlávia ellen. CS Tom Finney Preston North End 1954. április 16-án Jugoszlávia ellen. CS Johnny Haynes Fulham FC CS Jimmy Mullen Wolverhampton 1954. április 16-án Jugoszlávia ellen.Szövetségi kapitány: Walter Winterbottom
Az összeállítások
Magyarország: GK 1 Grosics Gyula RB 2 Buzánszky JenőLB 3 Lantos MihályDM 4 Bozsik JózsefCB 5 Lóránt GyulaCB 6 Zakariás JózsefRW 7 Tóth JózsefFW 8 Kocsis SándorAM 9 Hidegkuti NándorFW 10Puskás Ferenc 10pxLW 11Czibor ZoltánCserék:GK Gellér Sándor Edző: Sebes GusztávAnglia: GK 1 Gil MerrickRB 2 Ron StaniforthLB 3 Roger ByrneRH 4 Billy Wright 10pxCB 5 Syd OwenLH 6 Jimmy DickinsonRW 7 Peter HarrisIR 8 Jackie SewellCF 9 Bedford JezzardIL 10Ivor BroadisLW 11Tom FinneyEdző: Walter Winterbottom
Jegyzetek
Lásd még A magyar labdarúgó-válogatott 1953. november 25-i mérkőzése
Külső hivatkozások
0523 19540523 Kategória:1954 a labdarúgásban