Matolcsy Miklós Mátyás Károly (Budapest, 1905. február 24. – Budapest, 1953. június 20.) magyar agrárközgazdász, szélsőjobboldali politikus.

Élete Gyermekkorát a farmosi családi birtokon töltötte. A budapesti Lónyai utcai Budapesti Református Főgimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait. A Királyi József Műegyetemen 1926-ban gépészmérnöki oklevelet szerzett, majd az egyetemen Pöschl Imre tanársegédje lett. Közben közgazdasági tanulmányokat is folytatott, amely tanulmányaiból 1932-ben kapott oklevelet. Angliában a London School of Economics-ban is tanult, majd az angol energiagazdálkodás témaköréből doktorált. Amerikában tanulmányúton vett részt, majd az 1930-as évek elején német területen (Hagen, Köln) elektromos erőműveket tanulmányozott A Magyar Gazdaságkutató Intézet mezőgazdasági szakelőadója lett. Komoly közgazdasági tudományos munkát végzett.Romány Pál: Dr. Matolcsy Mátyás sorsa és könyve, és az akkor elmaradt földreform – Magyar Tudomány, 2008/1. szám, 70. oldal Az „Új földreform munkaterve” című kiadványával bekerült a politikai életbe. Varga Istvánnal közösen „A magyar nemzeti jövedelem 1924/25 – 1934/35 között” címmel készített írásukban Magyarországon elsőként dolgozták ki a nemzeti jövedelemszámítást. Kovács Imrével 1936 nyarán Zalaegerszeg és Békéscsaba közötti nagybirtokövezetében körútat tett.

1935 és 1944 között országgyűlési képviselő volt. Kormánypárti programmal lépett fel az 1935-ös választásokon, de pártjából hamarosan kilépett és a Független Kisgazdapárt tagja lett. 1938-ban ebből a pártból is kilépett és előbb többedmagával megalapította a Keresztény Nemzeti Szocialista Frontot, majd azt otthagyva a Nyilaskeresztes Front tagja lett. Az 1939-es választásokon már e párt programjával nyert parlamenti képviselői mandátumot. A Front 1940-ben beolvadt a Nyilaskeresztes Pártba, ahová Matolcsy is belépett. 1942-ben kivált az egyre radikalizálódó nyilasok közül és ismét a kormánypárt, a Magyar Élet Pártja tagja lett. A második világháború végén Bajorországban amerikai fogságba esett. 1945-ben átadták a magyar hatóságoknak, a népbíróság pedig 10 év börtönre ítélte. Fogságban halt meg.

Családja Apja dr. Matolcsy Miklós, az első világháborúban a hadsereg főgyógyszerésze. Anyja Éberling Nagy Pálma. Hét testvére volt Bátyja Matolcsy Tamás orvos és politikus. 1936-ban vette feleségül Verebély Tibor (Orvostudományi Egyetem rektora) lányát, Erszébetet. Négy gyerekük született. Az egyik fia, ifj Matolcsy Mátyás (1938) az Ikarus főmérnöke volt

Matolcsy Györgynek (1955) nem nagybátyja, csak távolabbi rokona.Ungváry Krisztián: A felelősségről – Hvg.hu, 2013. február 5.

Művei London földalatti villamos közlekedése (Elektrotechnikai Egyesület, 1929) Nagybritannia energiagazdálkodása különös tekintettel szénbánya iparára és az országos villamosításra (1932) A német iparvidékek villamos energiaellátása (Magyar Királyi József Nádor Műegyetem, 1932) A mezőgazdasági munkanélkülkiség Magyarországon (Magyar Gazdaságkutató Intézet, 1933) Agrárpolitikai feladatok Magyarországon (Soli Deo Gloria, 1934) Jövedelemeloszlás Magyarországon (Légrády Nyomda, 1936) Az új földreform munkaterve (Révai Irodalmi Intézet Nyomdája, 1936) Szekfű Gyula előszavával Magyarország nemzeti jövedelme 1924/25–1934/35 (Magyar Gazdaságkutató Intézet, 1936) Varga Istvánnal közösen Új élet a magyar földön (Cserépfalvi, 1938) The national income of Hungary (King, London, 1938) A magyar takarmánymérleg (Magyar Gazdaságkutató Intézet, 1938) A magyarországi jövedelem- és adótehermegoszlás (Universitas, 1938) Mezőgazdasági termékek árkérdése (Magyar Gazdaságkutató Intézet, 1940) A zsidók útja (Nyilaskeresztes Párt, 1941) Föld, nép élet. A tengelyhatalmak agrárpolitikája és a magyar feladatok (Centrum, 1941) Az életszínvonal alakulása Magyarországon 1924–1944 (Magyar Ipari Munkatudományos Intézet, 1944) A magyar mezőgazdaság adósságterhének alakulása 1924–44 években (Magyar Gazdaságkutató Intézet, 1944)

Jegyzetek

Források Életrajza a Magyar életrajzi lexikonban Életrajza a Magyar Országgyűlési Almanach 1939-1944-ben. Hungaricana, hozzáférés: 2024. február 22.

Külső hivatkozások Matolcsy Mátyás pályafutása (1905–1953)

Kategória:1905-ben született személyek Kategória:1953-ban elhunyt személyek Kategória:A NEP korábbi tagjai Kategória:Az FKGP korábbi tagjai Kategória:Nyilaskeresztes Front-tagok Kategória:A Nyilaskeresztes Párt korábbi tagjai Kategória:MÉP-tagok Kategória:Országgyűlési képviselők (1935–1939) Kategória:Országgyűlési képviselők (1939–1944) Kategória:Magyar gépészmérnökök Kategória:Magyar közgazdászok Kategória:Bebörtönzött politikusok Kategória:Magyar politikai foglyok