Wilbur Addison Smith (Broken Hill, Észak-Rhodézia, 1933. január 9. – Fokváros, Dél-afrikai Köztársaság, 2021. november 13.) dél-afrikai író.

Élete bélyegkép|250px|jobbra|Smith A küldetés (The Quest) című művét dedikálta (2007) Gyermekkorában, 18 hónaposan elkapta a maláriát, majd tíz nap alatt kigyógyult belőle. Egy farmon nőtt fel, gyermekkorában sokat vadászott és túrázott. Az édesanyjától kapott könyvek felkeltették az érdeklődését a könyvek és az írás iránt, de apja lebeszélte róla. Wilbur a Cordwalles Preparatory Schoolba, járt Michaelhouseban, Natalban. Majd a Rhodes Egyetemre jelentkezett, hogy újságíró lehessen, de apja tanácsára könyvelő lett. 1964-ben publikálta első regényét a Amikor az oroszlán zabál (When the Lion Feeds)-t, miközben a Salisbury Inland Revenue-nak dolgozott.

Megnősült, két gyermeke született, ezután könyvszakértőként dolgozott tovább. 24 éves volt, amikor első házassága felbomlott. 1964-ben, miután kiadta első regényét, újra megnősült, ám ez a házassága sem lett tartósabb az előzőnél. 1971-ben harmadszor is megnősült, Danielle Thomast vette el, aki vezérfonalként szolgált könyvei megírása során, egészen 1999-ben bekövetkezett haláláig. 2000 májusában Tádzsikisztánban vette feleségül Mokhiniso Rakhimovát.

Könyvei Courtney-sorozat

Amikor az oroszlán zabál (When the Lion Feeds) 1964 Mennydörgés (The Sound of Thunder) 1966 A bosszú (A Sparrow Falls) 1977 Lángoló part (The Burning Shore) 1985 A kard hatalma (Power of the Sword) 1986 Harag (Rage) 1987 Most kell meghalnod (A Time to Die) 1989 Arany róka (Golden Fox) 1990 Ragadozó madarak (Birds of Prey) 1997 Monszun (Monsoon) 1999 Kék horizont (Blue Horizon) 2003 A Nap diadala (The Triumph Of The Sun) 2005 (Courtney és Ballantyne) A vadász végzete (Assegai) 2009 Arany Oroszlán (Golden Lion) 2015 A tigris zsákmánya (The Tiger's Prey) 2017 Háború (War Cry) 2017 (társszerző David Churchill) Courtney háború (Courtney's War) 2018 (társszerző David Churchill) Királyok királya (King of Kings) 2019 (Courtney és Ballantyne) Háború öröksége (Legacy of War) 2021 (társszerző David Churchill)

Egyiptomi sorozat A folyó istene (River God) 1993 A hetedik tekercs (The Seventh Scroll) 1995 A mágus (Warlock) 2001 A küldetés (The Quest) 2007 A sivatag istene (Desert God) 2014 A fáraó (Pharaoh) 2016

Ballantyne-sorozat A sólyom röpte (A Falcon Flies vagy Flight of the Falcon) 1980 Igazi férfi (Men of Men) 1981 Az angyalok zokognak (The Angels Weep) 1982 A leopárd sötétben vadászik (The Leopard Hunts in Darkness) 1984 A Nap diadala (The Triumph Of The Sun) 2005 (Courtney és Ballantyne) Királyok Királya (King of Kings) 2019 (Courtney és Ballantyne)

Hector Cross-sorozat Afrika szarva (Those in Peril) 2011 Afrika mélye (Vicious Circle) 2013 Afrikai ragadozó (Predator) 2016

A sorozatokon kívüli könyvek Elsötétült Nap (The Dark of the Sun) 1965 Kiálts rá az ördögre (Shout at the Devil) 1968 Aranybánya (Gold Mine vagy Gold) 1970 Gyémánt vadászok (The Diamond Hunters) 1971 Napmadár (The Sunbird) 1972 Égi sas (Eagle in the Sky) 1974 A tigris szeme (The Eye of the Tiger) 1975 Jön a farkas (Cry Wolf) 1976 Éhes akár a tenger (Hungry As the Sea) 1978 Vad igazság vagy A halál neve Caliph (Wild Justice) 1979 Elefántsirató (Elephant Song) 1991 A Leopárdsziklán – Kalandozásaim (On Leopard Rock) 2018

Magyarul megjelent regényei, időrendben A lángoló part; ford. Süle Gábor; Rege, Bp., 1989 A leopárd sötétben vadászik; ford. Szuhay-Havas Ervin, Róna Andrea; Maecenas, Bp., 1990 A tigris szeme; ford. Boreczky Elemér; Rege, Bp., 1990 Kiálts rá az ördögre!; ford. Széky (Székely) János; Rege, Bp., 1990 A halál neve Caliph; ford. Székely János; Rege, Bp., 1991 (Vad igazság címen is) Gyémántvadászok; ford. Bulath Éva; Rege–Maecenas International, Bp., 1991 Az angyalok zokognak; ford. Fehér Katalin; Rege, Bp., 1991 Most kell meghalnod; ford. Molnár Tibor; Rege, Bp., 1991 Éhes, akár a tenger; ford. Székely G. János; Delej–Maecenas International, Bp., 1992 Jön a farkas; ford. Kaposi Tamás; Delej–Maecenas International, Bp., 1992 Elefántsirató; ford. Stein Sz. Imre; Delej, Bp., 1992 Igazi férfi; ford. Szekeres Gábor; Delej–Maecenas International, Bp., 1992 Arany Róka; ford. Boreczky Elemér, Szekeres Gábor; Delej, Bp., 1992 Harag; ford. Somló Ágnes; Delej–Maecenas International, Bp., 1992 A kard hatalma; ford. Székely G. János; Delej–Maecenas International, Bp., 1992 A bosszú; ford. Kaposi Tamás; Delej–Maecenas International, Bp., 1993 A folyó istene; ford. Somló Ágnes; Delej, Bp., 1993 Amikor az oroszlán zabál; ford. Somló Ágnes; Delej–Maecenas International, Bp., 1993 Elsötétült nap; ford. Vas Júlia; Delej–Maecenas International, Bp., 1993 Napmadár; ford. Kiss Marianne; Delej–Maecenas International, Bp., 1993 Égi sas; ford. Szekeres Gábor; Delej, Bp., 1993 Aranybánya; ford. Vas Júlia; Delej–Maecenas International, Bp., 1994 A sólyom röpte; ford. Boreczky Elemér, Szekeres Gábor; Delej–Maecenas International, Bp., 1994 Mennydörgés; ford. Vas Júlia; Delej, Bp., 1994 Vad igazság. A halál neve Caliph; ford. Székely János; Delej–Maecenas International, Bp., 1994 A hetedik tekercs; ford. Somló Ágnes; Delej–Maecenas, Bp., 1995 Ragadozó madarak; ford. Boreczky Elemér, Szekeres Gábor; Delej, Bp., 1997 Ragadozó madarak; ford. Barkóczi András; Reader's Digest, Bp., 1999 (Válogatott könyvek Budapest) Monszun; ford. Süle Gábor; Delej, Bp., 1999 A mágus; ford. Boda Mária; Delej, Bp., 2001 Kék horizont; ford. Boda Mária; Delej, Bp., 2003 A Nap diadala; ford. Boda Mária; Delej, Bp., 2005 A küldetés; ford. Boda Mária; Delej, Bp., 2007 A vadász végzete; ford. Boda Mária; Delej, Bp., 2009 A vadász végzete; ford. M. Nagy Miklós; Reader's Digest, Bp., 2011 (Reader's Digest válogatott könyvek) Afrika szarva; ford. Boda Mária; Delej, Bp., 2011 Afrika mélye; ford. Kovács Ágos; Delej, Bp., 2013 A sivatag istene; ford. Kovács Ágos; Delej, Bp., 2014 Wilbur Smith–Giles Kristian: Arany oroszlán; ford. Boreczky Katalin, Kovács Ágost; Delej, Bp., 2015 Wilbur Smith–Tom Cain: Afrikai ragadozó; ford. Boreczky Katalin, Kovács Ágost; Delej, Bp., 2016 Wilbur Smith–David Churchill: Háború; ford. Boreczky Katalin, Kovács Ágost; Delej, Bp., 2017 A fáraó; ford. Boreczky Katalin, Kovács Ágost; Delej, Bp., 2017 A Leopárdsziklán. Kalandozások; ford. Boreczky Katalin, Kovács Ágost; Delej, Bp., 2018 A tigris zsákmánya; ford. Boreczky Katalin, Kovács Ágost; Delej, Bp., 2018 Wilbur Smith–David Churchill: Courtney háború; ford. Boreczky Katalin, Kovács Ágost; Delej, Bp., 2019 Királyok Királya; ford. Boreczky Katalin, Kovács Ágost; Delej, Bp., 2019 Wilbur Smith–Chris Wakling: Felhőszakadás. Jack Courtney kalandjai; ford. Szántai Zsolt; Studium Plusz, Bp., 2020 Szellemtűz; ford. Boreczky Katalin, Kovács Ágost; Delej, Bp., 2020 Wilbur Smith–Corban Addison: A holló szava; ford. Boreczky Katalin, Kovács Ágost; Delej, Bp., 2021 Wilbur Smith–David Churchill: A háború öröksége; ford. Boreczky Katalin, Kovács Ágost; Delej, Bp., 2021 Wilbur Smith–Chris Wakling: Villámcsapás. Jack Courtney kalandjai; ford. Szántai Zsolt; Studium Plusz, Bp., 2021 Wilbur Smith–Tom Harper: Vihardagály; ford. Szekeres Gábor; Delej, Budapest, 2022 Wilbur Smith–Mark Chadbourn: Az új királyság; ford. Szekeres Gábor; Delej, Budapest, 2022 Wilbur Smith–Mark Chadbourn: A háború titánjai; ford. Boreczky Katalin, Kovács Ágost; Delej, Budapest, 2023 Wilbur Smith–Chris Wakling: Rengéshullám. Jack Courtney kalandjai; ford. Szántai Zsolt; Studium Plusz, Budapest, 2023 Wilbur smith–Mark Chadbourn: Testamentum; ford. Boreczky Katalin, Kovács Ágost; Delej, Budapest, 2024 Nemezis; közrem. Tom Harper, ford. Boreczky Katalin, Kovács Ágost; Delej, Budapest, 2024 Wilbur Smith–Keith Chapman–Steve Cole: Prédazóna; ford. Szántai Zsolt; Studium Plusz, Bp., 2024 A zuluk királya; közrem Tom Harper, ford. Boreczky Katalin, Kovács Ágost; Delej, Bp., 2025

Fordítás

További információk Hivatalos honlap Magyar honlapja

Kategória:Dél-afrikai költők, írók Kategória:1933-ban született személyek Kategória:2021-ben elhunyt személyek