A Ki mit tud? a Magyar Televízió kulturális ifjúsági tehetségkutató műsora volt, amely 1962 és 1996 között összesen tíz adássorozatot ért meg. A műsorban fiatal amatőr művészek mérték össze tudásukat neves művészekből álló zsűri előtt különböző kategóriákban, mint például ének, zene, vers, próza, tánc, később animáció, videóklip, humor, paródia, egyéb.

A tévéműsor megalkotása Békés József, a Magyar Televízió Ifjúsági osztályának vezetője és Karácsondi Miklós, a műsorsorozat szerkesztője nevéhez fűződik. A televíziós megvalósításért Pauló Lajos, az első öt Ki mit tud? televíziós rendezője volt a felelős. Az összesen tíz alkalommal megrendezésre került országos tévés vetélkedőből hetet Megyeri Károly (4) és Antal Imre (3) vezetett.

A kategóriájukban első helyen végző versenyzők rendszerint külföldi jutalomutazást nyertek. A 60-as években a nyereményutazás célpontja jellemzően a Világifjúsági Találkozót megrendező város volt, a 80-as évekig pedig az akkori baráti vagy politikailag semlegesnek számító országok városai voltak. A különdíjasok és további döntősök kisebb utazásokat, tárgynyereményeket illetve – későbbi kiadásokban – pénzjutalmat kaptak.

A tehetségkutatóban olyan közismert, ma már többszörösen díjazott művészek tűntek fel, mint a könnyűzenei előadók közül Koncz Zsuzsa, Sztevanovity Zorán, Kovács Kati és Szűcs Judith, a komolyzene előadók közül Schiff András, Kincses Veronika és Rost Andrea, a későbbi színművészek közül Kern András, Gálvölgyi János és Kubik Anna valamint a műsorban olyan népszerű együttesek szerezték meg első széles közönség előtti sikereiket, mint a Benkó Dixieland Band, Metro, Tolcsvay-trió, Hungária, Neoton, Generál, Color, Pokolgép és a Nyers.

A zsűriben ült – többek között – és észrevétlenül a nézőket új ismeretekkel gazdagította: Petrovics Emil zeneszerző, Szinetár Miklós színházi és tévés rendező, Major Tamás színész, Pernye András zenetörténész, Rábai Miklós és Vásárhelyi László néptánc-koreográfusok.

Története

Az 1961. január 10-én tartott politikai bizottsági határozat konkrét utasításokat tartalmazott a Magyar Televízióra vonatkozóan a televíziós ismeretterjesztés kifejlesztéséről és a művelődési otthonok munkájának figyelemmel kíséréséről. Kovács Béla szerkesztő visszaemlékezése szerint a műsor ötlete a MOM Kultúrházból eredeztethető, ahol Karácsondi Miklós, a műsorsorozat későbbi szerkesztője látott egy felhívást, amely öntevékeny fiatalokat invitált bemutatkozásra.MTV Hogy volt? Ki mit tud-ok... 2011. január 22.https://nava.hu/id/364058, Időbélyeg 2:24-től Békés József, a televízió Ifjúsági osztályának vezetője a Magyar Ifjúság egyik cikkében mondta el ugyanezt a történetet, kiegészítve azzal, hogy az ő fejében fogalmazódott meg az ötlet.

Végül 1961 őszére megfogalmazták az alapelveket egy készülő televíziós ifjúsági vetélkedő műsorral kapcsolatban:

A televízió Ifjúsági osztálya és a KISZ KB által szervezett vetélkedőre való felhívás 1961 végén jelent meg a Rádió- és Televízióújságban.

Formátum Meghallgatások Az első két kiadáskor az elődöntők ideje alatt is lehetett jelentkezni és csak egy televízió által szervezett selejtezőn kellett részt venni. A harmadik kiadástól kezdve a jelentkezési határidőt jóval a műsor megkezdése előtt lezárták. A bejutáshoz helyi, járási, kerületi, városi és megyei versenyek sorozatán kellett szerepelni, a továbbjutottaknak pedig a televíziós fordulók előtt egy országos válogatón (döntőn) kellett részt venniük. A Belügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium külön tartott Ki mit tud?-selejtezőket a jelentkező dolgozóinak, akik továbbjutás esetén szintén az országos döntőn vehettek részt. Így a műsorra jelentkezők létszámát is tudták "mesterségesen" növelni (például a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola rézfúvós szextettje vagy a néptánc-együttese visszatérő szereplői voltak a Ki mit tud?-nak).

A Ki mit tud?-ban hivatásos előadók nem léphettek fel (hivatásosnak számított az az előadó, aki az Országos Rendező Iroda (ORI) által kiadott működési engedéllyel rendelkezett).

Televíziós fordulók

+A nézői szavazatok számának alakulásaKi mit tud? kiadásokSzavazatok számaKi mit tud? '6229 985 szavazatKi mit tud? '62-'6365 038 szavazatKi mit tud? '6585 100 szavazatKi mit tud? '68343 366 szavazatKi mit tud? '72385 422 szavazatÖsszesen:908 911 szavazat A vetélkedő televíziós része három fordulóból állt. Az első Ki mit tud?-ban a közönség a zsűri által továbbjuttatott versenyzőkre levélben szavazhattak, a közönségszavazás nem volt hatással a műsorra. A szavazás funkciótlanságát a negyedik adás után úgy oldották fel, hogy az így legtöbb szavazatot kapott produkciók – a középső fordulók kihagyásával – köz­vetlenül a döntőbe kerültek. 1965-ben alakult ki a végleges szavazási rendszer: a nézők adásonként egy versenyzőt továbbjuttathattak – a zsűri által már tovább juttatott versenyzők mellett – a következő fordulóba. Az 1965-1972 közti kiadásoknál külön középdöntőben mérkőztek meg a kamaraműfajok (kórusok, irodalmi színpadosok, klasszikus zenészek) és annak döntőjét is külön napon tartották meg. A két estés döntőt az 1972-es Ki mit tud? után elvetették.

Az első öt kiadás közel egymillió szavazatának megoszlása szerint az egyes kategóriák nép­szerűségének a sorrendje: 1. vers-, prózamondás, 2. egyéb, 3. tánczene, 4. táncdal, 5. ária, dal, 6. hangszeres zene, 7. tánc.

A Ki mit tud? az ifjúsági jellege (14-26 évesek versenyezhettek, de az alsó korhatár esetén volt korkedvezmény) és a félamatőr-félprofi produkciók miatt a szakértői zsűriről is szólt, akik szakmai alapon értékeltek és tanácsokkal látták el a versenyzőket. Általában pozitív megerősítés volt a jellemző a zsűri részéről a fiatal versenyzők irányába. Egyes zsűritagok hangoztatták interjúikban a műsor inkább játékos mintsem verseny jellegét, csökkentve ezzel a televízió nézői elvárást, hogy az amatőr versenyzőktől profi színvonalú produkciókat várjanak el.Döntő után... (interjú Végh Miklós szerkesztővel) – Rádió- és Televízióújság, XVII évf. 31. szám 5. o. A műsorban váltak a nagyközönség számára is ismertté egyes zsűritagok, mint például Petrovics Emil zeneszerző, Szinetár Miklós színházi- és tévés rendező, Pernye András zenetörténész valamint Rábai Miklós és Vásárhelyi László néptánc-koreográfusok.

Bár a vetélkedőn akik bejutottak a televíziós fordulóba, már nem indulhattak többször, az együttes fellépőknél nem vették ennyire szigorúan: néptáncegyüttesek bármennyiszer szerepelhettek, ahogyan a zenei együttesek tagja is szerepelhettek más együttesben (vagy éppen más névvel):

Zorán: Metro együttes (1962), szólóénekesként (1962–63) – a Metro együttes kísérte Benkó Dixieland Band: Különböző neveken három alkalommal is szerepeltek Novai Gábor: Rangers (1968), Generál (1972) Nagy György: Volvo (1972), Viktória (1977)

A televíziós Ki mit tud? adásainak díszletét sokan azonosítják a színpad szélén vasúti személykocsikat megformáló ikonikus díszletvonattal (jelképezve a nyereményutazást, benne pedig az utasokat jelképező győzteseket), valójában csak az első és az utolsó kiadásban kapott a "vonat" szerepet.

A Ki mit tud? adásaiban alkalmazták először a drót nélküli, URH adóként működő mikrofont, a mikroportot.

Zsűri és a műsorvezetők

Zsűri Legtöbbször Petrovics Emil volt zsűritag (9 alkalommal), őt követte Szinetár Miklós 7, Vásárhelyi László 6, Major Tamás és Rábai Miklós 4, Benkó Sándor, Jeszenszky Endre és Pernye András 3 alkalommal.

Csak a döntőbeli zsűri van feltüntetve Félkövérrel vannak kiemelve a zsűrielnökök, zárójelben az elnökség éve(i) 1963-ban két állandó zsűritag volt, mellettük kategóriánként cserélgették egymást a többiek (nem teljes a lista) 1965-ös, 1968-as és az 1972-es döntőt két különböző estén tartották. Kékkel van jelezve, akik csak az egyik estén zsűriztek

Zsűritag Év 1962 1962-63 1965 1968 1972 1977 1983 1988 1993 1996 Rábai Miklós Szabó Béla (1962, 1963) Kerekes János Sulyok Mária Várkonyi Zoltán Petrovics Emil Kamarás RezsőFejér István Kertész Kornél Turán LászlóForrai MiklósTabi LászlóTápai AntalLakatos Gabriella Pernye András Herskó János Kazimir Károly Keres Emil Orosz László (1965)Körtvélyes GézaBaross ImreGonda JánosErdős AndrásMaácz Tibor Szinetár Miklós (1988) Major Tamás (1968, 1972, 1977, 1983) Gyulai Gaál JánosJancsó Adrienne Vásárhelyi László Vámos LászlóDebreczeni TiborFasang Árpád Komjáthy GyörgySándor JuditSzentkuti PálSzokolay Sándor Benkó Sándor Faragó Laura Halász Judit Jeszenszky Endre Szirmai Béla Ungár Anikó Bánffy György Dunai Tamás Czine Mihály (1993) Molnár Gergely Huszti Péter (1996) Szakáts Ildikó Victor MátéForrások:https://archivum.mtva.hu/news_archive/item/NEWS-czZIR1RsOHpnd2svNGdQS1hxRU4rQkVGNTZpRVlVR2pDSk1pQStMeUJlRT0https://archivum.mtva.hu/news_archive/item/NEWS-cUM3R0FOOXorcjcxQXd0bHpIaDlZZG5UL1dHRmE3bHlEQ3N0OEphVGYybz0https://archivum.mtva.hu/news_archive/item/NEWS-Vm9pYXZIc3NnZTcrNlZoYmZpVjYrN01ENFdZSFJLVGVSYXpnZzFDWFBkQT0https://archivum.mtva.hu/news_archive/item/NEWS-aUswUXVrb0NWVWRPK25TTnVKWUxpU0Zzd1M0VjJPRit3a2prdTlGc0hpVT0https://archivum.mtva.hu/news_archive/item/NEWS-TTcwVnJPcnpyMnJOaDlaN2E1YWVnVDBORHNYVTR1QzdrQWxFQjF4Y2J3cz0https://archivum.mtva.hu/news_archive/item/NEWS-UnRlTXBTdk0vMGF1V3dGUmQ2RkM5L1p6ZkhuRGk1Y3VvVzlsenlNOWNqQT0https://archivum.mtva.hu/news_archive/item/NEWS-NDZNRzV0cTJrbUg0Ym9EU3Q2VklOQXlDRkUvS1VndjQ5dGVDbnVocE9iMD0https://archivum.mtva.hu/news_archive/item/NEWS-RGVoNC82TnBYN1lVQ0VaenhSV3pKMDBNUGk4SXZGTFYrMXRhN21aZDZzaz0

Műsorvezetők Megyeri Károly összesen négyszer vezette a Ki mit tud?-ot, őt követte Antal Imre három alkalommal. Az 1983-as Ki mit tud?-ot vezető Gálvölgyi János még versenyzőként szerepelt a '68-as kiadásban. Műsorvezetők Év 1962 1962–63 1965 1968 1972 1977 1983 1988 1993 1996 Horváth Győző Megyeri Károly Horvát János Gálvölgyi János Antal Imre

Áttekintés ÉvAdások számaElső adásDöntőNevezetesebb döntős előadókMűsorvezetőZsűrielnökNyereményutazás1962111962. február 13.1962. június 24.Bakacsi Béla, Hacki Tamás, Koncz Zsuzsa, Benkó Sándor, Kern András, Gloviczki Péter, Metro együttesA Metro döntőbe jutott, de az együttes erősítőhiba miatt nem tudott fellépni.Horváth GyőzőSzabó Bélahelsinki Világifjúsági Találkozó1962–63181962. október 20.1963. július 7.Sztevanovity Zorán, Keveházi Gyöngyi, Szegedi Molnár Géza, Kék Csillag, Expressz együttes,