A Girlfriend Michael Jackson amerikai énekes ötödik, utolsó kislemeze az áttörést meghozó ötödik szólóalbumáról, az Off the Wallról. A dalt Paul McCartney írta. Úgy gondolta, Michael Jackson szívesen elénekelné, és meg is említette neki egy hollywoodi partin. (Jackson több, az 1970-es években adott interjújában is említette, hogy nagy rajongója a The Beatlesnek, és új projektjéhez nagy ihletet adott, hogy felénekelhet egy McCartney-dalt.) Végül azonban először McCartney vette fel a dalt együttesével, a Wingsszel, és 1978-ban meg is jelentették London Town című albumukon. Quincy Jones ezután javasolta Jacksonnak, hogy énekelje fel a dalt az Off the Wall albumhoz. Jones nem tudta, hogy a dalt eredetileg is Jacksonnak szánták.
Jackson kislemeze 1980-ban jelent megy, csak az Egyesült Királyságban. Nem aratott akkora sikert, mint az album előző kislemezei, csak a 41. helyig jutott és öt hét után teljesen kiesett a top 100-ból.
McCartney és Jackson később is dolgoztak együtt, a The Girl Is Mine című dalon, ami Jackson Thriller albumán jelent meg, valamint a Say Say Say és a The Man címűeken McCartney Pipes of Peace albumán. Együttműködésüknek az 1980-as években lett vége, a közhiedelem szerint azért, mert Jackson megvásárolta az ATV Music katalógust, benne több Beatles-szerzemény szerzői jogával, és ez McCartneynak nem tetszett; valójában azonban McCartney nem ellenkezett, amikor Jackson 1985-ben megvásárolta az ATV Music Publishing katalógusát (benne majdnem minden Beatles-dal szerzői jogával). McCartney szerint azért távolodtak el egymástól Jacksonnal, mert mikor több részesedést kért, Jackson nem adta meg neki.
Számlista 7" kislemez (Egyesült Királyság) Girlfriend – 3:04 Bless His Soul (a The Jacksonsszal)
Közreműködők Zeneszerző és szövegíró: Paul McCartney Producer: Quincy Jones Ének és vokál: Michael Jackson Basszusgitár: Louis Johnson Dobok: John Robinson Elektromos zongora: Greg Phillinganes Szintetizátor: David Foster Szintetizátorprogram: George Duke Gitár: Wah Wah Watson and Marlo Henderson Fúvósok: Jerry Hey és a The Seawind Horns: Trombita és szárnykürt: Jerry Hey Tenor-, altszaxofon és fuvola: Larry Williams Bariton-, tenorszaxofon és fuvola: Kim Hutchcroft Trombon: William Reichenbach Trombita: Gary Grant Zenei elrendezés: Quincy Jones, Tom Bahler és Greg Phillinganes Vokális elrendezés: Michael Jackson és Quincy Jones
Jegyzetek
Kategória:Michael Jackson-kislemezek Kategória:1980 kislemezei