Leo Lemešić (Sinj, 1908. június 8. – Zágráb, 1978. augusztus 15.) jugoszláv válogatott horvát labdarúgó, edző, nemzetközi labdarúgó-játékvezető, sportvezető.

Pályafutása Labdarúgóként 1921-ben mindössze 13 éves, amikor részt vett egy vitorlásregattán. Ugyanebben az évben kezdett foglalkozni az atlétikával és a rugbyvel. A labdarúgást a VK Piratesben kezdte, majd egész felnőtt labdarúgó pályafutását, 16 évet anyaegyesületében, a HNK Hajduk Splitben szolgált. 1926-ban ifjúsági játékoskosként került az egyesületbe. 1926. április 10-én a debütált az élvonalban. (1927-1929) között csapattársaival kétszer bajnokságot nyert. A második világháború elejéig, 1941-ig 491 hivatalos mérkőzést játszott és 455 gólt szerzett. Egyesületének második legeredményesebb csatára, az első helyen Fran Matošić áll 739 mérkőzésen, 729 góllal. Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény 1926. április 10. Városi Stadion, Split első bajnoki mérkőzés HNK Hajduk Split–Zagreb HAŠK 2 : 1

A jugoszláv nemzeti válogatottban (1929-1932) között 5 alkalommal játszhatott, ezeken összesen 3 gól szerzett. Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1929. május 10. Oficiul Naţional de Educaţie Fizică Stadion, Bukarest első válogatott mérkőzés Románia–Jugoszlávia 3 : 2 15 000 1932. május 29. Koturaška Cesta (Igralište Građanskog) Stadion, Zágráb utolsó válogatott mérkőzés Jugoszlávia–Lengyelország 0 : 3 6 000

Labdarúgó-játékvezetőként Nemzeti játékvezetés 1944-ben, amikor csapata, a Hajduk, egy barátságos mérkőzést játszott volna, a játékvezetők nem érkeztek meg, így „szükségből” felkérték, hogy vezesse la a találkozót, amit általános elégedettséggel megtett. 1946-ban vizsgázott, és még abban az évben az I. Liga játékvezetője lett. A nemzeti játékvezetéstől 1960-ban vonult vissza. Vezetett bajnoki mérkőzéseinek száma: 337, partbíró szolgálatának száma: 101. Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény 1960. Crvena zvezda Stadion, Belgrád utolsó bajnoki mérkőzése FK Crvena zvezda–FK Radnicki Niš 5 : 4

Nemzeti kupamérkőzések Vezetett kupadöntők száma: 3.

Jugoszláv labdarúgókupa Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1948. november 29. Crvene zvezde Stadion, Belgrád döntő FK Crvena Zvezda Beograd–Partizan Beograd 3 : 0 30 000 1950. december 31. JNA Stadion, Belgrád döntő FK Crvena zvezda–Dinamo Zagreb 3 : 0 45 000 1959. május 23. JNA Stadion, Belgrád döntő FK Crvena zvezda–FK Partizan 3 : 1 50 000

Nemzetközi játékvezetés A Jugoszláv labdarúgó-szövetség Játékvezető Bizottsága (JB) terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 1948-tól tartotta nyilván bírói keretében. Több nemzetek közötti válogatott és klubmérkőzést vezetett, vagy működő társának partbíróként segített. A jugoszláv nemzetközi játékvezetők rangsorában, a világbajnokság-Európa-bajnokság sorrendjében többedmagával a 16. helyet foglalja el 1 találkozó szolgálatával. A nemzetközi játékvezetéstől 1960-ban vonult vissza. Vezetett válogatott mérkőzéseinek száma: 12, klubtalálkozóinak száma: 43.

Labdarúgó-világbajnokság A világbajnoki döntőhöz vezető úton Brazíliába a IV., az 1950-es labdarúgó-világbajnokságra és Svédországba a VI., az 1958-as labdarúgó-világbajnokságra a FIFA JB bíróként alkalmazta. 1950-ben a FIFA JB egy partbírói feladatra, első számú beosztásban alkalmazta. A kor előírásainak megfelelően az első számú partbíró egyik feladata, hogy a játékvezető sérülésénél átveszi a mérkőzés irányítását. 1950-ben egy, 1958-ban 2 csoportmérkőzésen szolgált partbíróként. Világbajnokságon vezetett mérkőzéseinek száma: 1 + 3 (partbíró).

1950-es labdarúgó-világbajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Játékvezető Eredmény Nézők száma 1950. június 29. Durival de Britto Stadion, Curitiba selejtező (3. csoport) Svédország–Paraguay George Mitchell 2 : 2 8 000

1958-as labdarúgó-világbajnokság Világbajnoki mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1958. június 11. Råsunda Stadion, Solna selejtező (3. csoport) Mexikó–Wales 1 : 1 25 000

Olimpiai játékok Az 1948. évi nyári olimpiai játékok labdarúgó tornáján a FIFA JB bíróként foglalkoztatta.

1948. évi nyári olimpiai játékok Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1948. augusztus 2. Champion Hill Stadion, Dulwich első forduló Mexikó–Dél-Korea 3 : 5 6 500

Nemzetközi kupamérkőzések Bajnokcsapatok Európa-kupája Az 1959–1960-as volt a sorozat 5. kiírása. Az 1959-es bajnoki győzelemmel a Csepel SC megkapta a lehetőséget a nemzetközi porondra való lépéshez Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1959. szeptember 13. İnönü Stadion, Isztambul selejtező (első mérkőzés) Fenerbahçe SK–Csepel SC 1 – 1

A magyar labdarúgó-válogatott mérkőzései (1902–1929) Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1948. május 23. Qemal Stafa Stadion, Tirana 258. válogatott mérkőzés Albánia–Magyarország 0 : 0 20 000 1956. május 20. Népstadion, Budapest 327. válogatott mérkőzés Magyarország–Csehszlovákia 2 : 4 90 000 1958. november 23. Népstadion, Budapest 353. válogatott mérkőzés Magyarország–Belgium 3 : 1 60 000

Sportvezetői pályafutása 1944-ben az újjáalakult NK Hajduk egyesület elnöke. (1952-1954) között a Jugoszláv labdarúgó-válogatott szövetségi edzője. 1956-ban a Horvátország labdarúgó válogatottjának edzője. (1961-1962) között anyaegyesületének edzője. Sikeres edzői pályafutással rendelkezik. 1961-1963 valamint 1952-1954 között a Jugoszláv Labdarúgó-szövetség Játékvezető Bizottságának elnöke, Pályafutását követően a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) és az International Board tagja.

Szakmai sikerek Az 1934/35. évi bajnokságban 18 góljával nemzetének legjobb góllövője lehetett. 1968-ban a nemzetközi játékvezetés hírnevének erősítése, hazájában 10 éve a legmagasabb Ligában (osztályban) folyamatosan tevékenykedő, eredményes pályafutása elismeréseként, a FIFA JB felterjesztésére az 1965-ben alapított International Referee Special Award címmel és oklevéllel tüntette ki. 1970-ben pályafutásának elismeréseként állami kitüntetésben részesítették.

Források

Külső hivatkozások

Elődje:Milenko PodubskiJugoszláv labdarúgókupa döntő1947–1948Utódja:Milenko Podubski Elődje:Marijan MatančićJugoszláv labdarúgókupa döntő1949–1950Utódja:R. Rakic Elődje:Emil ErlichJugoszláv labdarúgókupa döntő1958–1959 Utódja:Taslidzic

Kategória:1908-ban született személyek Kategória:1978-ban elhunyt személyek Kategória:Horvát labdarúgók Kategória:A Hajduk Split labdarúgói Kategória:Horvát labdarúgóedzők Kategória:Horvát labdarúgó-játékvezetők