Lajtai Katalin (Szekszárd, 1978. április 8. –) Artisjus-díjas magyar énekesnő, énektanár. 1998 és 2010 között a Crystal együttes énekese.

Életrajz

Anyai ágon észt származású, és folyékonyan beszéli a nyelvet. Az I. számú Garay János Általános Iskola elvégzése után tanulmányait a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámai tagozatán folytatta, ahol egy iskolai előadóesten Kasza Tibivel lépett fel. A váratlan gratulációk hatására ekkor dőlt el, hogy énekesnői pályára lép. 1996-ban a gimnázium után musical szakon (Toldy Mária Musical Studio), illetve dzsesszénekképzésen folytatta a tanulást Budapesten. A Fianna nevű ír népzenei társulattal bejárta Európát, és több musicalben is játszott. Megalapította C21 (szitu van) nevű első rapformációját a Kasza testvérekkel közösen. Vokálozott ezzel egy időben több zenekarban (Volvox, Varga Miklós-album, Sziámi).

Az 1998-ban megalakult Crystal zenekar énekese és vokálosa volt, egészen a zenekar 2010-es feloszlásáig.http://www.hir7.com/hirek/interjuk/exkluziv-interju-lajtai-katival_2013-11-18 A zenekarral számos siker ért el az évek alatt. Összesen hat stúdióalbumot készítettek, 2002-ben Arany Zsiráf díjjal tüntették ki őket, míg 2005-ben a legjátszottabb magyar rádiós slágert is ők adták. A Crystal feloszlása után egy időre visszavonult az énekléstől és a médiától. 2013-tól énektanári szerepet tölt be Az ének iskolájában és a Sztárban sztárban, valamint 2019-től a Sztárban sztár leszek!-ben, majd – háromévnyi szünet után – 2014-ben a Budapest Voices nevű formációban tért vissza újra az énekléshez. 2016-ban a Kismenők című gyerek tehetségkutató egyik zsűritagja volt.http://tv2.hu/kismenok/205594_lajtai-kati-kuldetesem-a-batoritas.html

2016 nyarán megszületett első gyermeke, aki a Máté nevet kapta.http://24.hu/szorakozas/2016/07/30/megszuletett-lajtai-kati-kisfia/

2018-ban visszatért a Sztárban sztár című műsorba énektanárként.

Diszkográfia

Stúdióalbumok Két utazó (2000) Fújja el a szél (2002) Trilógia (2004) Karácsony (2008) Gregorian (2009) Spec. Stúdióalbumok Két utazó Special Edition (2 CD) (2002) Fújja el a szél Special Edition (CD és DVD) (2004) Világok hangjai (CD és DVD) (2007)

Maxi CD-k és DVD-k Két utazó (2000) Ezer Hold (2001) Vigyázz rám (2001) Amíg csak élek I. (2001) Amíg csak élek II. (2001) Álom (maxi) (2002) Fújja el a szél (2002) Mama (2003) Jég a tűzben (2003) Itt megtalálsz (2004) Hajnali fény (2004)

Jegyzetek

Külső hivatkozások Hivatalos oldal Biográfia

Kategória:Magyar könnyűzenei előadók Kategória:Szekszárdiak Kategória:Magyar nők Kategória:1978-ban született személyek Kategória:Élő személyek