A 2010-es U17-es labdarúgó-Európa-bajnokság a torna 28. kiírása, melyet Liechtensteinben rendeztek meg 2010. május 18. és május 30. között.
Az Európa-bajnoki címvédő Németország volt. A magyar U17-es labdarúgó válogatott 52 ország korosztályos válogatottja közül - csoportjában megszerezve az első helyet - bejutott a legjobb 28 csapat közé. Az Európa-bajnokság sorsolását 2009. december 8-án tartották Nyonban.
Selejtezők A selejtezők két lépcsőben történtek: 2009 szeptember 5. és október 31. között illetve 2010 májusában.
A végső döntőt selejtezők előzték meg, melyek két lépcsőben történtek: a selejtezők és az elit kör. A fordulók során 52 nemzet válogatottja versengett, hogy a hét továbbjutó csapat egyike legyen. Így alakult ki a házigazdával együtt a döntő nyolc csapata. A selejtezőket 2009. szeptember 1-jétől november 30-ig játszották. Az 52 csapatot 13 darab négycsapatos csoportra osztották, melyek mini tornát játszottak egymás között. A csoportok első két helyezettje és a legjobb két harmadik jutott tovább az elit körbe.
Résztvevők
A rendező Liechtenstein visszalépett a tornán való indulástól, mivel úgy gondolták, hogy U17-es csapatuk nem képes felvenni a versenyt a többi válogatottal.Leichtenstein withdraw from U-17 tournament
Csoportkör A csoport CsapatMGyDVRgKgGkP330081+79320153+26310233033003110–90
<div id="FRAvsESP">
<div id="PORvsSUI">
<div id="ESPvsSUI">
<div id="FRAvsPOR">
<div id="SUIvsFRA">
<div id="ESPvsPOR">
B csoport CsapatMGyDVRgKgGkP330062+49311154+14302124–22301214–31
<div id="GREvsTUR">
<div id="ENGvsCZE">
<div id="TURvsCZE">
<div id="GREvsENG">
<div id="CZEvsGRE">
<div id="TURvsENG">
Egyenes kieséses szakasz
Elődöntők <div id="ENGvsFRA">
<div id="ESPvsTUR">
Döntő <div id="ENGvsESP">
A 2010-es U17-es labdarúgó-Európa-bajnokság győzteseborder|100px|ANGLIA ANGLIA 1. cím
Gólszerzők
6 gólos Francisco Alcácer
3 gólos Connor Wickham Gerard Deulofeu Artun Akçakin
2 gólos Ross Barkley Paul Pogba Anthony Koura Yaya Sanogo Ricardo Esgaio
1 gólos Roman Haša Jakub Plšek
1 gólos (folytatás) Benik Afobe Saido Berahino Robert Hall Joshua McEachran Andre Wisdom Dimitriosz Diamantakosz Mateus Fonseca Jesé Rodríguez Juan Bernat Jorge Orti Aleksandar Zarkovic Taşkın Çalış Okan Derıcı Okay Yokuşlu
Jegyzetek
További információk UEFA European U-17 C'ship - uefa.com
Kategória:U17-es labdarúgó-Európa-bajnokságok U17