Ács Zsigmond (Laskó, 1824. április 24. – Laskó, 1898. február 15.) református lelkész, műfordító. Ács Gedeon testvére.

Élete, munkássága 1824. április 24-én született Laskón, a templomdombon.Lábadi, 312. o. Apja Ács László, testvére Ács Gedeon volt, akik református lelkészek voltak.Lábadi, 313. o. Az elemi iskolát Laskón végezte el, majd Kiskunhalason és kecskeméti jogakadémián tanult.

Előbb, 1847-től egy évig Darócon volt segédlelkész, majd a kecskeméti református főiskolán, ahonnan 1848-ban el kellett jönni, mert megszűnt a tanítás a szabadságharc miatt. 1850 októberéig Laskón volt helyettes lelkész, majd nagykőrösi gimnáziumban tanított. Nagykőrösön neves tanártársai voltak: Ballagi Mór, Mentovich Ferenc, Szász Károly és Arany János, utóbbival három éven át együtt is lakott. Latinul, németül, franciául, héberül, angolul, olaszul, görögül tudott, ezért oktatási tevékenysége is a nyelvoktatáshoz kötődött: többek között ógörög, latin, héber nyelvet tanított. 1855. augusztus 10-én ismét lelkészséget vállalt Foktőn, majd 1874. szeptember 28-ától szülőhelyén, Laskón.Lábadi, 315. o. Itt hunyt el 1898-ban.

Spanyol és angol nyelvről fordított verseket különböző lapoknak (Délibáb, Hölgyfutár, Fővárosi Lapok, Koszorú), de francia regényeket is fordított. Részt vett a Kisfaludy Társaság első teljes magyar nyelvű Shakespeare-kiadásában, két darabot fordított le. Családja Felesége Fülöp Judit 61 évet élt, 1892-ben halt meg. Az első lányának neve ismeretlen, 1877-ben halt meg 26 évesen. Második lánya Kornélia, aki 1882-ben halt meg.Lábadi, 318. o. Harmadik lánya Ács Sarolta volt. Ő túlélte édesapját.

Főbb művei Shakespeare: A velencei kalmár, 1853. Dumas: Paul Jones, 1854. Goldsmith: A wakefildi pap, 1855. de Saint Pierre: Pál és Virginia, 1855. Shakespeare: Sok zaj semmiért, 1886. Jegyzetek

Források Magyar irodalmi lexikon I. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1963–1965. 7. old. Új magyar életrajzi lexikon I, (A–Cs). Magyar Könyvklub, 2001. 41. old. Kontra Ferenc: Horvátország magyar irodalma. HunCro, Eszék. (2011) 174--180. p., 458--459. old. ISBN: 978-953-7366-14-8

Kategória:1824-ben született személyek Kategória:1898-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Magyar református lelkészek Kategória:Magyar Shakespeare-fordítók