Monothelétizmus

A monothelétizmus vagy monotheletizmus (görög monosz, „egy” és thelészisz, „akarat”) 7. századi krisztológiai tanítás, amely szerint Jézus Krisztusban két természet – isteni és emberi – van, de csak egy akarat. A tanítás a khalkédóni zsinat utáni krisztológiai viták utolsó nagy ókori szakaszához tartozik, és szorosan kapcsolódik a monoenergizmushoz, vagyis ahhoz az állításhoz, hogy Krisztusban csak egy működés vagy tevékenység van.New Catholic Encyclopedia. 2. kiadás, 9. köt., „Monothelitism”, Gale, 2003, 816–817. o.M. Jugie: „Monothélisme”. In A. Vacant – E. Mangenot – É. Amann szerk.: Dictionnaire de théologie catholique, X/2. Paris, Letouzey et Ané, 1929, col. 2307–2323.

A keresztény főáram – a katolikus egyház, a keleti ortodox egyházak és a legtöbb történeti protestáns egyház – a III. konstantinápolyi zsinat döntését követi, amely szerint Krisztusban két természetes akarat és két természetes működés van: isteni és emberi. A zsinati megfogalmazás szerint ezek nem ellentétesek egymással, hanem Krisztus emberi akarata szabadon és engedelmesen aláveti magát isteni akaratának.Heinrich Denzinger – Peter Hünermann: Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai, 556–559. pont.New Catholic Encyclopedia. 2. kiadás, 7. köt., „Jesus Christ (in Theology) – Will”, Gale, 2003.

A vita tétje nem pusztán az volt, hogy milyen szakkifejezésekkel kell leírni Krisztus belső életét. A monothelétizmus ellenfelei szerint, ha Krisztusnak nincs valódi emberi akarata, akkor embersége nem teljes; ha pedig embersége nem teljes, akkor nem vette magára teljesen azt az emberi természetet, amelyet a megváltásban gyógyítani és üdvözíteni akart.New Catholic Encyclopedia. 2. kiadás, 9. köt., „Maximus the Confessor, St.”, Gale, 2003, 378–381. o.Vassányi Miklós: Hitvalló Szent Maximos teológiája. Kairosz Kiadó, Budapest, 2017.

Jelentősége

A monothelétizmus vitája úgy érthető meg legkönnyebben, ha a kérdést Jézus emberi döntései felől közelítjük meg. A keresztény hagyomány szerint Jézus nemcsak emberi testet vett fel, hanem teljes emberi természetet: értelmet, lelket, akaratot, szenvedésre és engedelmességre képes emberi életet. Ha Krisztus emberi akarata nem volna valódi, akkor szenvedése, engedelmessége és emberi küzdelme könnyen puszta látszattá válna.Magyar Katolikus Lexikon, „monothelétizmus” szócikk.

A vita egyik legfontosabb bibliai példája a Gecsemáné-kerti ima: „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a kehely; mindazonáltal ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint te”.Mt 26,39; vö. Lk 22,42. A dyotheléta, vagyis két akaratot valló értelmezés szerint ez nem színjáték, hanem valódi emberi akarat szabad engedelmessége. A zsinati tanítás ezért nem két egymással harcoló Krisztust állít, hanem azt, hogy az egyetlen Krisztus emberként is valóban akar, dönt és engedelmeskedik.

A kérdés a 7. században egyúttal birodalmi súlyú ügy is volt. A Bizánci Birodalom a perzsa háborúk, majd az arab hódítások nyomása alatt állt, miközben keleti tartományainak jelentős keresztény közösségei nem fogadták el a khalkédóni megfogalmazást. A monoenergizmus és a monothelétizmus ezért részben olyan kompromisszumos formula volt, amely a birodalmi egység és az egyházi megbékélés szolgálatában akart állni.Georg Ostrogorsky: A bizánci állam története. Osiris, Budapest, 2001.John Meyendorff: Birodalmi egység és keresztény szakadások. Ford. Utry Gergely. Bizantinológiai Intézeti Alapítvány, Budapest, 2001.

Fogalom és alapvető tanítás

A monothelétizmus neve a görög thelészisz szóból ered, amely akaratot jelent. A tanítás nem tagadta kifejezetten a khalkédóni hitvallás alaptételét, vagyis azt, hogy Krisztusban két természet van. Sajátossága abban állt, hogy a két természet mellett csak egy akaratot, illetve a vele rokon monoenergista megfogalmazás szerint csak egy tevékenységet vagy működést vallott.

A vita megértéséhez különbséget kell tenni a „ki?” és a „mi?” kérdése között. A keresztény krisztológia szerint Krisztusban a „ki?” kérdésre adott válasz az örök Fiú, az Ige személye. A „mi?” kérdésre adott válasz viszont kettős: Krisztus isteni és emberi természetben létezik és cselekszik.14. Krisztológia 1. (bevezetés). Feltöltött előadásanyag, „A személyi egység” szakasz.Schütz Antal: Dogmatika. A katolikus hitigazságok rendszere. Szent István-Társulat, Budapest, 1937.

Fogalom Görög alak Rövid magyarázat természet phüszisz Arra utal, hogy mi valaki, illetve milyen valósággal rendelkezik. Krisztus esetében a keresztény tanítás isteni és emberi természetet vall. személy vagy hüposztaszisz hüposztaszisz Arra utal, hogy ki cselekszik. Krisztusban az egyetlen személy az örök Ige, a Fiú. hüposztatikus egység henószisz kath’ hüposztaszin Az isteni és emberi természet személyi egysége Krisztus egyetlen személyében. Nem két Krisztust, hanem egy Krisztust jelent két természetben. akarat thelészisz Nem pusztán egy konkrét döntés, hanem az értelmes természet képessége arra, hogy a jót akarja és szabadon válasszon. működés vagy tevékenység energeia Egy természet sajátos cselekvésmódja. A monoenergizmus ezzel kapcsolatban állította Krisztusban az egy működést.

A khalkédóni krisztológia alapján Krisztus egy személy két természetben. A két természet nem keveredik össze, nem változik át egymásba, nem válik szét, és nem osztja két személyre Krisztust. A III. konstantinápolyi zsinat a khalkédóni logikát vitte tovább az akarat és a működés kérdésére: ha Krisztus valóságos Isten és valóságos ember, akkor isteni akarata és emberi akarata is van.Denzinger–Hünermann, 2529–2531. pont.

A zsinati tanításban fontos különbség van az akarat mint képesség és az akarat konkrét aktusa között. A dyotheléta felfogás szerint Krisztusban két természetes akarat van, mert két természete van; ugyanakkor ezek között nincs bűnös ellentét. Az emberi akarat nem eltörlődik, hanem tökéletesen és szabadon összhangban áll az isteni akarattal.Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae, III, q. 18.

Teológiai háttér

Khalkédón és a két természet tana

A monotheléta vita a korábbi krisztológiai vitákból nőtt ki. A 325-ös nikaiai zsinat a Fiú teljes istenségét védte az arianizmussal szemben; a 431-es efezusi zsinat Krisztus személyi egységét hangsúlyozta a nesztorianizmus ellenében; a 451-es khalkédóni zsinat pedig azt tanította, hogy Krisztus egy és ugyanaz a Fiú, tökéletes Isten és tökéletes ember, két természetben.Denzinger–Hünermann, 2526–2531. pont.Vanyó László: Bevezetés az ókeresztény kor dogmatörténetébe. Szent István Társulat, Budapest, 2009.

Khalkédón után a birodalom keleti tartományaiban jelentős közösségek nem fogadták el a zsinati formulát. A régebbi szakirodalom ezeket gyakran „monofizitának” nevezte, mert a khalkédóni ellenfelek úgy látták, hogy Krisztus egy természetét vallják. A mai ökumenikus és történeti szóhasználat több esetben inkább „miafizita” vagy „nem khalkédóni” közösségekről beszél, mivel sok ilyen egyház nem Krisztus emberségének valóságát akarta tagadni, hanem az Ige megtestesült egységét kívánta hangsúlyozni.

A monothelétizmus történeti háttere ezért nem érthető pusztán egyetlen teológiai tételként. A 7. században a Bizánci Birodalom vezetése olyan formulát keresett, amely megőrizné Khalkédón nyelvét, de alkalmas lehetne a nem khalkédóni közösségek visszanyerésére is. Ez a törekvés előbb az „egy működés” tanában, majd az „egy akarat” tanában jelent meg.

Akarat, természet és megváltás

A két akarat tanának alapja az a filozófiai és teológiai megfontolás, hogy az akarat az értelmes természethez tartozik. Ha Krisztus emberi természete teljes, akkor emberi értelme és emberi akarata is van. A monothelétizmus ellenfelei szerint az emberi akarat hiánya Krisztus emberségét csonkítaná meg, hasonlóan ahhoz, ahogyan az apollinarizmus Krisztus teljes emberi lelkét veszélyeztette.

A patrisztikus teológiában gyakori elv szerint „amit Krisztus nem vett fel, azt nem is gyógyította meg”. A gondolat klasszikus formáját Nazianzi Szent Gergely fogalmazta meg az apollinaristákkal szemben, de a monotheléta vitában is nagy jelentőséget kapott: ha Krisztus nem vette volna föl az emberi akaratot, akkor az ember akarati szabadsága és engedelmessége nem részesülne a megváltás gyógyító rendjében.Vanyó László: Az ókeresztény egyház irodalma II. A 4–8. század. JEL Kiadó, Budapest, 2017.

A teológiai tét hétköznapi nyelven úgy fogalmazható meg, hogy a vita nem arról szólt, volt-e Jézusban engedelmesség, hanem arról, valódi emberi akarat engedelmeskedett-e. A monothelétizmus ellenfelei attól tartottak, hogy ha Krisztus embersége nem rendelkezik saját emberi akarattal, akkor az emberség puszta eszközzé vagy „bábbá” válik az istenség kezében. A zsinati tanítás ezzel szemben azt állította, hogy Krisztus emberi akarata valódi, de bűntelen és tökéletesen az isteni akarathoz igazodik.

Természetes akarat és gnómikus akarat

Hitvalló Szent Maximosz teológiájában fontos különbség az akarat természetes és gnómikus értelme között. A természetes akarat az értelmes természethez tartozó alapvető képesség: az ember természeténél fogva akarja a jót és a boldogságot. A gnómikus akarat ezzel szemben a mérlegelő, bizonytalankodó, személyes döntési módot jelöli, amely a bukott ember tapasztalatában gyakran együtt jár tudatlansággal, habozással és a rossz lehetőségével.Cyril Hovorun: Will, Action and Freedom. Christological Controversies in the Seventh Century. Brill, Leiden–Boston, 2008.

Maximosz szerint Krisztusban valódi emberi természetes akarat van, mert embersége teljes. Ugyanakkor Krisztus nem úgy dönt, mint a bűn következtében bizonytalanságban élő ember: emberi akarata bűntelenül és akadálytalanul követi az isteni jót. Ez a különbségtétel lehetővé tette, hogy a dyotheléta tanítás egyszerre őrizze meg Krisztus teljes emberségét és belső egységét.

Történeti-politikai előzmények

A birodalmi válság a 7. század elején

A 7. század elején a Bizánci Birodalom egyszerre küzdött belső politikai válságokkal, a szászánida perzsák támadásaival és az egyházon belüli krisztológiai megosztottsággal. Phókasz uralma után Hérakleiosz 610-ben került trónra, és a perzsa háborúk során a 620-as évek végére visszaszerezte a korábban elvesztett keleti tartományok nagy részét.

Szíria, Palesztina, Egyiptom és Arménia nemcsak katonai szempontból voltak fontos területek. Ezekben a tartományokban jelentős nem khalkédóni közösségek éltek, amelyek gyanakvással tekintettek a konstantinápolyi birodalmi egyházra. A császári udvar és a konstantinápolyi patriarchátus ezért úgy látta, hogy a birodalmi egység helyreállításához egyházi megbékélésre is szükség van.

A vallási megosztottság a birodalom kormányzása szempontjából is biztonsági kérdéssé vált. A keleti tartományok lojalitása, adózása és katonai ereje közvetlenül befolyásolta a birodalom túlélését. A monotheléta és monoenergista formulák mögött ezért nemcsak dogmatikai keresés állt, hanem az a politikai törekvés is, hogy a keleti keresztény közösségeket visszanyerjék a császári egyház egységébe.

A monoenergizmus

A monoenergizmus a monothelétizmus közvetlen előzménye volt. E tanítás szerint Krisztusban két természet van, de csak egy működés vagy tevékenység. I. Szergiosz konstantinápolyi pátriárka és köre úgy vélte, hogy ez a formula alkalmas lehet a khalkédóni és nem khalkédóni álláspontok közelítésére.

A formula vonzereje abban állt, hogy többféleképpen lehetett érteni. Ortodox értelemben jelenthette azt, hogy az egyetlen személy, az Ige cselekszik mind isteni, mind emberi természete szerint. Veszélyes értelemben azonban azt is sugallhatta, hogy Krisztus emberi természete nem rendelkezik saját, valódi emberi működéssel, hanem csupán passzív eszköze az isteni tevékenységnek.New Catholic Encyclopedia. 2. kiadás, 13. köt., „Theandric Acts”, Gale, 2003, 856–857. o.