A Herbert Simon-díjat 2004-ben alapította a Rajk László Szakkollégium. A kollégium tagsága azon elméleti szakembereket kívánja ezzel a díjjal elismerni, akiknek a munkássága kiemelkedő mértékben járult hozzá a gyakorlati gazdasági problémák megoldásához, valamint jelentősen hatottak a kollégisták szakmai fejlődésére, gondolkodására.

Herbert Simon A díj névadója, Herbert Simon igazi polihisztor volt. A szervezeten belüli döntési folyamatokat kutató munkáját 1978-ban Nobel-díjjal ismerték el. 1988-as magyarországi látogatása során a Rajk László Szakkollégiumban is járt.

Története A kollégium több mint egy évtizede jutalmazza az egzakt társadalomtudományok terén kiemelkedőt alkotó tudósokat az 1994-es alapítású Neumann János-díjjal, azonban emellett az utóbbi években a kollégiumon belül is megnőtt az üzleti tudományok, a „business” irányvonal iránt érdeklődők száma, így felmerült egy új díj megalapítása, amelyről 2004-ben döntött a Kollégiumi Gyűlés.

A díj átadása Világhírű tudósok fogadása mindig nagy esemény a kollégiumban. A Herbert Simon-díj átadásához tartozik, hogy a díjazott előadást és mesterkurzust tart a kollégiumban, emellett a kollégisták egy gyűjteményt készítenek és fordítanak le magyarra az adott professzor műveiből.

Az eddigi díjazottak A díjat az elmúlt években az alábbi akadémikusok vették át:

Év Díjazott Intézmény Származás 2005 James G. March Stanford Egyetem 2006 Henry Mintzberg McGill Egyetem 2007 Michael C. Jensen Harvard Egyetem 2008 Robert M. Grant Bocconi Egyetem 2009 C. K. Prahalad Michigani Egyetem Ross School of Business 2010 Håkan Håkansson BI Norwegian Business School 2011 David Teece Kaliforniai Egyetem (Berkeley) 2012 Pankaj Ghemawat IESE Business School 2013 Aswath Damodaran New York University Stern School of Business 2014 Clayton M. Christensen Havard Egyetem 2015 Erik Brynjolfsson MIT Sloan School of Management 2016 Jeffrey Pfeffer Stanford Egyetem 2017 Sinan Aral MIT Sloan School of Management 2018 Amy Wrzesniewski Yale Egyetem 2019 James E. Austin Harvard Egyetem 2020 Henry Chesbrough Kaliforniai Egyetem (Berkeley) 2021 Marshall Van Alstyne Bostoni Egyetem 2022 Amy Edmondson Harvard Egyetem 2023 Mats Alvesson Lund Egyetem 2024 Russell Coff Wisconsin–Madison Egyetem 2025 Hau L. Lee Stanford Egyetem

A díjazottak válogatott műveit tartalmazó, a Szakkollégium által kiadott könyvek March, J. G. : Szervezeti tanulás és döntéshozatal. Alinea Kiadó – Rajk László Szakkollégium, Budapest Jensen, M.C. : Tulajdonosok és menedzserek – A vállalatirányítás természete. Alinea Kiadó – Rajk László Szakkollégium, Budapest. Robert M. Grant : Tudás és stratégia. Alinea Kiadó – Rajk László Szakkollégium, Budapest. C. K. Prahalad : Új menedzsmentparadigmák felé – Az alapvető képességtől a közös értékteremtésig. Alinea Kiadó – Rajk László Szakkollégium, Budapest. Håkan Håkansson : Határtalan hálózatok – Az üzleti kapcsolatok menedzsmentjének új szemlélete. Alinea Kiadó – Rajk László Szakkollégium, Budapest. Henry Mintzberg : A menedzsment művészete. Alinea Kiadó – Rajk László Szakkollégium, Budapest. Aswath Damodaran : A vállalatértékelés kézikönyve – Útmutató részvénybefektetéshez, társaságok vásárlásához és eladásához. Alinea Kiadó – Rajk László Szakkollégium, Budapest. Clayton M. Christensen : Az újdonság megszakító erejével - Összefoglalók Clayton M. Christensen munkásságából. Rajk László Szakkollégium, Budapest. Elérhető: http://rajk.eu/christensen_konyv/

Jegyzetek

További információk Herbert Simon-díj a Rajk László Szakkollégium honlapján A Herbert Simon-díjasok munkássága kapcsán az Alinea Kiadó kiadásában magyarul megjelent kötetek

Kategória:Magyar díjak