A Zack és Miri pornót forgat (eredeti angol cím: Zack and Miri Make a Porno) 2008-ban bemutatott amerikai romantikus filmvígjáték, melyet Kevin Smith írt és rendezett. A főbb szerepekben Seth Rogen és Elizabeth Banks látható.

Cselekmény Zachary és Miriam gimnáziumi osztálytársak voltak, örök vesztes típusként az iskola után nem tudtak a társadalomba beilleszkedni és karriert csinálni. Közös lakást bérelnek és napi megélhetési gondokkal küszködnek. Egy napon adósságaik miatt kikapcsolják a vizet, a fűtést és a villanyt a lakásban. Zack egy kávézóban, Miri egy áruházban dolgozik és keresetük olyan kevés, hogy teljesen reménytelennek tűnik az adósságok visszafizetése.

A középiskolai osztálytalálkozójukon Miri megpróbálja ágyba csábítani Bobby Longot, azt az osztálytársát, akit mindig szeretett volna megkapni. Miközben a lány a fiút fűzi, Zack véletlenül megismerkedik Bobby párjával, Brandonnal, így azt is megtudja, hogy Bobby homoszexuális. Brandon részegen kifecsegi, hogy exkluzív melegpornókban szerepel, így Miri kellemetlen helyzetbe kerül. Mégis később ez a beszélgetés adja a nagy ötletet Zack és Miri számára: saját pornófilmet készítenek és annak bevételéből rendezik majd anyagi helyzetüket.

Magukhoz hasonló vesztesekből verbuválnak stábot, a producer Zack munkatársa, Delaney lesz és egy lepukkant garázsban kezdik forgatni a Csiklók háborúja című filmet. Azonban már az első forgatási nap után bajba kerülnek, mert az épületet lebontják és odaveszik minden jelmezük. Zacknek új ötlete támad: a kávézóban forgatnak majd zárás után. Miután megtalálják a főnök rejtett kameráját, felszerelésük is lesz. A forgatás során elérkezik az a nap, amikor az eredeti ötlet szerint Miri és Zack közösülnek egymással. Hiába egyeznek meg azonban, hogy ez csupán egy érzelemmentes pornós szex a pénzért, a felvételkor mégis intim és szenvedélyes szeretkezés lesz belőle. Mindketten megzavarodnak, hiszen ettől kezdve új szemmel tekintenek egymásra, a régi barátságuk helyett valami más alakul ki közöttük.

Zack átírja a forgatókönyvet, így Mirinek nem kell mással lefeküdnie, de a lány úgy tudja, Zack a stáb többi nőtagjával további jelenetekben szerepel majd. Az egyik színésznő, Stacey egy „próbakörre” is magával viszi Zack-et. Miri azonban arról nem tud, hogy az iránta táplált érzelmei miatt Zack visszautasítja Stacey-t. Miri dacból folytatni akarja a szerepet és ezen csúnyán összevesznek Zack-kel. A fiú elrohan és mire Miri hazaér, már a lakásból is kiköltözött.

A történet három hónappal később folytatódik. Zack még a korábbinál is vacakabb munkát talált, Miri pedig (hogy fizetni tudja a lakás bérletét) összeköltözik Lesterrel, az egyik pornószínésszel. Delaney és Deacon felkutatják Zacket és elmesélik neki, hogy Mirit nagyon felzaklatta a távozása és sem akkor, sem később nem feküdt le más férfival. Zack ekkor visszarohan a régi lakásba, tisztázódnak a félreértések és a két régi barátból valódi szerelmespár lesz.

A stáblista utáni jelenet szerint Zack és Miri összeházasodtak, majd Delaney pénzéből sikeres produceri céget alapítottak, mely amatőr pároknak segít saját szexvideóik elkészítésében.

Szereplők Szerep Színész Magyar hang1. szinkron (2009)2. szinkron Zack Brown Seth Rogen Schneider Zoltán Kisfalusi Lehel Miriam "Miri" Linky Elizabeth Banks Solecki Janka Mezei Kitty Delaney, Zack munkatársa és producere Craig Robinson Kapácsy Miklós Kapácsy Miklós Lester, amatőr pornószínész Jason Mewes Rába Roland Bubi, amatőr pornószínésznő Traci Lords Németh Kriszta Böhm Anita Deacon, az operatőr Jeff Anderson Seder Gábor Stacey, amatőr pornószínésznő Katie Morgan Mezei Kitty Molnár Ilona Barry Ricky Mabe Pálmai Szabolcs Joó Gábor Brandon St. Randy, Bobby szeretője Justin Long Dányi Krisztián Bobby Long, volt osztálytárs Brandon Routh Nagy Ervin részeg vásárló Tyler Labine Földi Tamás Vári Attila Delaney felesége Tisha Campbell-Martin Sági Tímea Makay Andrea Jenkins Tom Savini Katona Zoltán Mihályi Győző Betsy, volt osztálytárs Jennifer Schwalbach Orosz Helga Mr. Surya Gerry Bednob Várday Zoltán Kassai Károly Zack II, volt osztálytárs Kenny Hotz Boros Zoltán

Jegyzetek

További információk

Kategória:2008 filmjei Kategória:Amerikai romantikus filmvígjátékok Kategória:Kevin Smith-filmek Kategória:The Weinstein Company-filmek Kategória:Pittsburghben játszódó filmek