Spanyolrét Budapest XI. kerületének egyik Budaörssel határos városrésze.

Fekvése

Budapest délkeleti peremén, Budaörsi-hegy Budaörsi-medencére lefutó délkeleti lejtőjén, a Csíki-hegyek keleti vonulatának tagjaként kiemelkedő Rupp-hegy és Tűzkő-hegy között eredő időszakos folyású Spanyolréti-árok sekély völgyében helyezkedik el, közvetlenül Budaörs szomszédságában. A lejtőre a korábbi gyümölcsösök és hétvégi telkek helyére a 2020-as években épült lakópark.

A határai a következők: a Törökbálinti út Budapest közigazgatási határától, a Rupphegyi út, a Budaörsi út és ismét Budapest határa a Törökbálinti útig.

Közlekedés Budaörsi út: Fontos közlekedési útvonal, amely a városrész keleti határát jelöli. Rupphegyi út: A Rupp-hegy irányába vezető út, amely mentén sorakoznak a lakópark épületei. Spanyolrét út: A városrész egyik központi utcája, amelyről könnyen elérhetők a környező területek. Törökbálinti út: Ez az útvonal összeköti Spanyolrétet Budapest más részeivel, valamint Budaörssel.

A környéken élők számára régóta fennálló közúti forgalmi problémák megoldására kidolgozott tervezési és egyeztetési folyamatok lezajlását követően 2025 márciusában épült ki a Rupphegyi út Budaörsi úti torkolatában a jelzőlámpás csomópont. A beruházást a lakópark kivitelezője és a kerület vezetésének együttműködésében valósult meg.

Nevének eredete

Az eredetileg a német eredetű Spaniolwiese nevet viselte. Az 1847. évi budai dűlőkeresztelő során kapta a magyar nevét, amely az 1686-os Budai vár visszafoglalásához kapcsolódik. 300 fős spanyol és katalán kontingens érkezett a Szent Liga haderőihez, hogy részt vegyenek a török csapatok kiűzésében. A spanyol és katalán katonák voltak az elsők, akik a Budai vár északi falát berobbantották és először betörtek a várba. Sokan hősi halált haltak. Tettüket a Budai vár északi falán hatalmas kőpajzsok jelzik, spanyol és magyar felirattal. A háború előtt a felvonuló hadsereg spanyol katonái a ma Spanyolréten táboroztak.

A Rupphegyi út A Rupphegyi út és a Rupp-hegy elnevezése Rupp Györgyről származik, aki terménykereskedőként a 19. században birtokolta ezt a területet. Rupp György vagyonos ember volt, nagy múltú polgári família sarja, aki az 1873-as adójegyzék szerint Budapest egyik legnagyobb adófizetője volt. A Rupphegyi út jelenlegi nevét 1946. január 1-jén kapta, korábban 58. utcaként ismerték. archiv.budapest.hu

Története

Spanyolrét és környéke gazdag régészeti múlttal rendelkezik, amit számos ásatás és lelet bizonyít.

Újkőkori (neolitikum) település nyomai

2016-ban, az egyik lakóház építése előtt, eddig ismeretlen újkőkori lelőhelyet fedeztek fel Spanyolréten. A Budapesti Történeti Múzeum munkatársai az építkezés területén egy körülbelül 7000 éves település maradványait azonosították. A következő években további két társasház alapozásánál is végeztek feltárásokat, amelyek megerősítették a neolitikus település létezését. https://index.hu/belfold/2021/11/10/hetezer-eves-falu-romok-budapest/?token=5ab7831f04fdddb404db4ca799024a9c

Kelta és római kori leletek

Az elmúlt évek építkezései során Spanyolréten és a szomszédos Madárhegy Budaörs felé eső oldalán késő kelta és római császárkori lelőhelyeket tártak fel. A feltárások során Kr. u. I–II. századi kelta településnyomokat, például veremházakat, tároló- és szemétgödröket azonosítottak. Emellett egy észak–déli irányú út maradványait is megtalálták, amelynek szélén egy oltárkövet tartalmazó kisebb kőépület állt. https://pestbuda.hu/cikk/20210515_honfoglalas_kori_veret_es_kozepkori_ermek_kerultek_elo_egy_xi_keruleti_epitkezesen

Honfoglalás kori és középkori leletek

2021-ben, Spanyolrét és Madárhegy találkozásánál, a Rupp-hegyre felvezető területen, a lakópark építkezését megelőző feltárás során egy ötször öt méteres épület kőből rakott alapozását tárták fel. Az épület környezetében egy honfoglalás kori veret és középkori pénzérmék is előkerültek, jelezve a terület folyamatos lakottságát a különböző történelmi korszakokban. https://pestbuda.hu/cikk/20200606_romai_villagazdasag_kelta_elozmenyekkel_leleteket_talaltak_budaors_hataraban

Jegyzetek

Források Budapest teljes utcanévlexikona. Budapest, Dinasztia–Gemini, Budapest, 1998) Budapest lexikon Dr. Seifert Tibor - A főváros nyugati kapuja (Újbuda önkormányzata, 1998)

Kategória:Budapest városrészei Kategória:Budapest XI. kerülete