bélyegkép|jobbra|300px|Az 1924-es olimpián szereplő magyar csapat, Mándi Gyula jobbról az ötödik

Mándi Gyula, született Mandl Gyula (Budapest, 1899. július 14. – Budapest, 1969. október 18.) magyar válogatott labdarúgó, edző. 1959 és 1964 között az izraeli labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

Sportpályafutása Klubcsapatban Édesapja Mandl Ignác, édesanyja Schwarcz Eszter. Az Ékszerészeknél, majd a Ferencvárosban kezdte a pályafutását. Az MTK-ba öt játékosért cserébe érkezett. Mándi az MTK fénykorában olyan játékosokkal alkotott csapatot, mint Plattkó Ferenc, Guttmann Béla, Sebes Gusztáv, Kalmár Jenő, Schlosser Imre, Barátky Gyula és Sas Ferenc. Játéka stílust teremtett. Nem hatalmas előre rúgásokkal tisztázott, mint kortársai, hanem „észhátvédként” jó helyezkedéssel és rövid, ámde annál gyorsabb és pontos passzokkal indította társait. Kilencszeres bajnok és 324-szer lépett pályára. 1923-ban az év játékosa. Egy térdficam megtörte karrierjét 1924-ben, 1937-ben véglegesen visszavonult.

A válogatottban A válogatottban 31 mérkőzésen szerepelt. Németország ellen debütált Fogl Károly bekkpárjaként. Tagja volt az 1924-es olimpiai labdarúgó-válogatottnak;játszott mindkét mérkőzésen és így részese volt az „egyiptomi csapásnak”. Legjobb teljesítményét 1931. április 12-én a Svájc elleni mérkőzésen nyújtotta (6–2). A válogatottban 1934-ben szerepelt legutoljára.

Edzőként Visszavonulás után az Aranycsapat korszakában kezdett edzősködni, Sebes Gusztáv munkáját segítette. 1958-ban a brazil América FC edzője lett. Guttmann Béla és Kürschner Izidor után egy újabb egykori MTK játékosként kezdett munkába Dél-Amerikában. 1959 és 1964 között Izrael szövetségi kapitánya volt. 1960-ban az Ázsia-kupában az utolsó csoportkörig vezette a csapatot és ezüstérmes lett.

Sikerei, díjai Játékosként MTK / Hungária FC Bajnokság 9-szeres magyar bajnok:1919–20, 1920–21, 1921–22, 1922–23, 1923–24, 1924–25, 1928–29, 1935–36, 1936–37 4-szeres bajnoki ezüstérmes: 1925–26, 1927–28, 1930–31, 1932–33 Magyar kupa 3-szoros magyarkupa-győztes: 1923, 1925, 1932 2-szeres magyarkupa-ezüstérmes: 1930, 1935 1923-ban az Év Játékosa

Edzőként Magyar Népköztársasági Sportérdemérem ezüst fokozat (1951) Munka Érdemrend (1953) Mesteredző (1961) Magyar válogatott Olimpia: aranyérmes, 1952 (segédedzőként) Világbajnokság: ezüstérmes, 1954 (segédedzőként) Izraeli válogatott Ázsia-kupa: ezüstérmes, 1960 (edzőként)

Statisztika Mérkőzései a válogatottban

Jegyzetek

Források bélyegkép|Mándi (Mandl) Gyula születési anyakönyvi kivonata a zsidó hitközség anyakönyvéből.

További információk Török Ferenc: Mandula. Mándi Gyula. Fradi – MTK – Aranycsapat; Nyik-ki BT, Bp., 1999 Török Ferenc könyve

Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Az MTK labdarúgói Kategória:Az év magyar labdarúgói Kategória:Magyar labdarúgóedzők Kategória:Magyar olimpikonok Kategória:Az 1924. évi nyári olimpiai játékok labdarúgói Kategória:1899-ben született személyek Kategória:1969-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar bajnok labdarúgók Kategória:A Kozma utcai izraelita temetőben eltemetett személyek