Wolf Haas (Maria Alm, Ausztria, 1960. december 14. –) osztrák író, aki elsősorban bűnügyi regényeiről ismert. Ezek közül három elnyerte a Német Krimidíjat.

Élete Haas a Salzburg tartományban található Maria Almban nőtt fel, szülei felszolgálóként dolgoztak. A Salzburgi Egyetemen előbb pszichológiát tanult, majd németet és nyelvészetet. 1988 és 1990 között vendégtanárként Walesben, pontosabban Swansea-ban tanított az ottani egyetemen.

Ausztriába visszatérve szövegíróként kezdett dolgozni reklámügynökségeknél, mígnem végül megpróbálkozott azzal, hogy szabadfoglalkozású íróként keresse kenyerét.

1996 és 2003 között hét krimit írt, amelyek közül hatban Simon Brenner nyomozó a főszereplő. A Brenner-sorozat darabjai közül háromból film is készült, a főszerepben Josef Haderrel, és a teljes sorozatnak megjelent a magyar fordítása. Haas krimijeire a feszültség mellett jellemző a szatirikus társadalomkritika és a lakonikus humor is.

Bár 2003-ban bejelentette, hogy felhagy a krimiírással és Brenner sem fog szerepelni több műben, 2009 nyarán az író visszatért szeretett műfajához, a közkedvelt főszereplő pedig a porondra.

Fontosabb művei Ausgebremst – Der Roman zur Formel 1 (1998) Das Wetter vor 15 Jahren (2006) Verteidigung der Missionarsstellung (2012) Junger Mann (2018)

Brenner-krimik (Scolar krimik sorozat) Auferstehung der Toten (1996). Magyarul: Halottak feltámadása (Budapest, 2009, Scolar, , fordította: Bán Zoltán András) Der Knochenmann (1997). Magyarul: Csontdaráló (Budapest, 2009, Scolar, , fordította: Bán Zoltán András) Komm, süßer Tod (1998). Magyarul: Jöjj, édes halál! (Budapest, 2010, Scolar, , fordította: Bán Zoltán András) Silentium! (1999). Magyarul: Silentium! (Budapest, 2010, Scolar, , fordította: Bán Zoltán András) Wie die Tiere (2001). Magyarul: Mint az állatok (Budapest, 2011, Scolar, , fordította: Bán Zoltán András) Das ewige Leben (2003). Magyarul: Az örök élet (Budapest, 2011, Scolar, , fordította: Bán Zoltán András) Der Brenner und der liebe Gott (2009). Magyarul: A Brenner és a Jóisten (Budapest, 2012, Scolar, , fordította: Bán Zoltán András) Brennerova (2014)

Források Wolf Haas – Scolar Kiadó Alkotói adatlapja a Moly oldalán PORT.hu adatlap IMDb adatlap

További információk Wolf Haas (Perlentaucher) Wolf Haas – Krimi-Couch

Kategória:Osztrák költők, írók Kategória:Krimiírók Kategória:1960-ban született személyek Kategória:Élő személyek