Az Edmontosaurus a fejdísz nélküli hadrosaurida dinoszauruszok egyik neme. Az állat fosszilis maradványait Észak-Amerika nyugati részén fedezték fel a késő kréta kor késő campaniai–késő maastrichti korszakában, 73–66 millió évvel ezelőtt keletkezett kőzetekben. Az utolsó nem madárszerű dinoszauruszok egyike volt, amely együtt élt a Triceratopsszal és a Tyrannosaurusszal a kréta–tercier kihalási eseményt megelőzően.

Az Edmontosaurus az egyik legnagyobb kacsacsőrű volt, a hossza elérte a 12 métert, a tömege pedig 4 tonna körül lehetett. Számos jó állapotban megőrződött példány alapján ismert, melyekhez nem csak csontok, hanem egyes esetekben terjedelmes bőrlenyomatok és feltételezett béltartalmak fosszíliái is tartoznak. A hadrosaurina hadrosauridák közé sorolták be (az üreges fejdísz nélküli hadrosauridák alcsaládjába), és közeli rokonságban áll az Anatotitannal, de az is lehetséges, hogy a szinonimájának tekinthető.

Az Edmontosaurus hosszú és bonyolult taxonómiai története a 19. század végére nyúlik vissza. Olyan különböző nemekkel együtt sorolták be, mint a Claosaurus, a Thespesius, a Trachodon és a jól ismert, de mára érvénytelenné vált Anatosaurus, melyet jelenleg Edmontosaurusnak tartanak. Az első Edmontosaurus néven ismert fosszíliát a kanadai Alberta déli részén fedezték fel, az Edmonton-formáció alsó részén. A típusfajt, az E. regalist Lawrence Lambe nevezte el 1917-ben, azonban több más, korábban elnevezett fajt is az Edmontosaurus nembe soroltak be. Ezek közül a legismertebb az Othniel Charles Marsh által 1892-ben megalkotott E. annectens, amelyre éveken át Anatosaurus annectensként hivatkoztak. Egy kisebb, harmadik faj az E. saskatchewanensis nevet kapta. Az Edmontosaurus név jelentése 'Edmonton-gyík' és az Edmonton-formációra utal, ami napjainkban Horseshoe Canyon-formációként ismert.

Az Edmontosaurus Észak-Amerika nyugati részének nagy területén megtalálható volt. Fosszíliáinak elterjedése arra utal, hogy a partokat és partmenti síkságokat kedvelte. Növényevőként élt, és egyaránt képes volt két és négy lábon történő mozgásra. Mivel sok csontmederből ismert, azt gondolják róla, hogy csoportokban élt, és talán így is vándorolt. A fosszíliák bősége lehetővé tette ősbiológiájának részletes tanulmányozását, többek között az agyszerkezetének, táplálkozási módjának és kóros elváltozásainak vizsgálatát, melyek között egy olyan sérülés is szerepel, ami egy Tyrannosaurus támadását bizonyítja.

Anatómia bélyegkép|Az ember, az Edmontosaurus regalis és az E. annectens méretének összehasonlítása Az Edmontosaurusról több példány alapján készült részletes leírás. Más hadrosaurida dinoszauruszokhoz hasonlóan testes állat volt, hosszú, kétoldalt lapított farokkal, és a kacsáéhoz hasonló csőrrel ellátott fejjel. Más hadrosauridáktól eltérően a koponyáján nem volt üreges vagy tömör fejdísz. A mellső lábak nem voltak olyan nehéz felépítésűek, mint a hátsók, de elég hosszúak voltak ahhoz, hogy megtartsák vagy mozgassák az állatot. Az Edmontosaurus a legnagyobb hadrosauridák egyike volt: fajtól függően a felnőtt példányai elérték a 9 métert, de a nagyobbak 12–13 méteresre is megnőttek. A tömege körülbelül 4 tonna lehetett. Jelenleg az E. regalis a legnagyobb faj, de a helyzete megváltozhat, ha a nagyméretű hadrosauridát, az Anatotitan copeit az Edmontosaurus annectens példányának kezdik tekinteni, Jack Horner és kollégái 2004-ben tett javaslatának megfelelően (ezt a fosszíliát még más szerzőknek is meg kell vizsgálniuk). Az E. regalis típuspéldánya, a Kanadai Nemzeti Múzeum (National museums of Canada) NMC 2288 jelzésű lelete a becslés szerint 9–12 méter hosszú lehetett. Az E. annectens valamivel rövidebb volt. Két jól ismert, felállított példány, a Nemzeti Természetrajzi Múzeum (National Museum of Natural History) USNM 2414 és a Peabody Természetrajzi Múzeum (Peabody Museum of Natural History) YPM 2182 jelzésű lelete 8, illetve 8,92 méter hosszú. Azonban létezik legalább egy beszámoló egy jóval nagyobb lehetséges E. annectens példányról is, amely majdnem 12 méter hosszú. A E. saskatchewanensis kisebb méretet ért el, a teljes becsült hossza 7–7,3 méter.

Koponya bélyegkép|Az Edmontosaurus annectens koponyája a Smithsonian Múzeumban Egy kifejlett Edmontosaurus koponyája körülbelül egy méteres hosszúságot ért el, az E. regalisé volt a leghosszabb, az E. annectensé pedig a legrövidebb. A koponya oldalnézetből nagyjából háromszögletű, csontos fejdísz nem található rajta. Felülnézetből a koponya elülső és hátulsó része megnyúlt, a széles pofa egy kacsacsőrt vagy kanálfejet formáz. A csőr fogatlan volt, alul és felül pedig szaruval volt kibővítve. A szarucsőr felső részének főbb darabjai a Senckenberg Naturmuseumban őrzött mumifikálódott példány révén váltak ismertté. Ennél az egyednél a csőr lefelé irányuló, nem csontos része legalább 8 centiméterrel túlnyúlt a csonton. Az Edmontosaurus orrnyílásai meghosszabbodtak, és mélyen a felettük, alattuk és mögöttük levő csontos peremek között helyezkedtek el. Legalább egy példány (a senckenbergi), a szemüregeiben a ritkán fellelhető szklerotikus gyűrűkkel együtt őrződött meg. Egy másik ritkán megőrződő csont, a kengyel (a hüllők hallócsontja), szintén megtalálható az egyik Edmontosaurus példánynál.

Fogak csak a maxilláris csontban és a fogcsontban helyezkedtek el. A fogak folyamatosan cserélődtek, a kifejlődésük körülbelül fél évig tartott. Oszlopokban nőttek, melyek maximálisan hat darabot tartalmaztak, az oszlopok száma pedig az állat méretétől függött. Ismert fogszámok az egyes fajoknál: 51–53 maxilláris és 48–49 fogcsonti oszlop az E. regalis esetében (a felső állcsont fogai kissé keskenyebbek voltak az alsóknál); 43 maxilláris és 36 fogcsonti fog az E. annectens esetében; 52 maxilláris és 44 fogcsonti fog az E. saskatchewanensis esetében.

Koponya alatti (posztkraniális) csontváz bélyegkép|A madármedencéjű Edmontosaurus csípője A csigolyák száma eltér az egyes példányoknál. Az E. regalisnak 13 nyak, 18 hát, 9 csípő és ismeretlen számú farokcsigolyája volt. Az egyik példány, amit egyszer Anatosaurus edmontoni néven írtak le (és jelenleg azonosnak tartanak az E. annectensszel) egy további hátcsigolyával és 85 farokcsigolyával rendelkezett, de a rekonstrukciója mértéke nem ismert. Más hadrosauridák esetében csak 50–70 farokcsigolyáról számoltak be, emiatt úgy tűnik, hogy a csigolyák számát túlbecsülték. A hát elülső része lefelé hajlott, a nyak pedig felfelé ívelt, míg a hát további része és a farok vízszintesen állt. A hát nagy részét és a farkat elcsontosodott inak szegélyezték, melyek a csigolyák tövisnyúlványainál rostélyszerűen helyezkedtek el. Ez a felépítés a leírás szerint egyenesen tartotta az állat hátát és legalább a farka egy részét. Az elcsontosodott inak az értelmezés szerint megerősítették a gerincoszlopot a gravitációs erővel szemben, tehermentesítve a nagy, vízszintes gerincű állatot, amit egyébként nagyrészt a hátsó lábai és csípője tartottak meg.

bélyegkép|balra|Az Edmontosaurus csontváza az Oxfordi Egyetem Természetrajzi Múzeumában A lapockák hosszú, lapos, pengeszerű, a gerinccel nagyjából párhuzamosan elhelyezkedő csontok voltak. A csípő három részből tevődött össze: a láb ízülete feletti, meghosszabbodott csípőcsontból, az alsó hosszú, vékony rúdban végződő ülőcsontból és az elülső lemezszerű szerkezetté lapult szeméremcsontból. A csípő szerkezete meggátolta az állatot abban, hogy egyenes háttal álljon, mivel ebben a helyzetben a combcsont a csípőcsont helyett a csípőcsont és a szeméremcsont kapcsolódásának nyomódott neki. A csípőt kilenc összeforrt medencecsigolya tartotta.

A mellső lábak rövidebbek, és a hátsóknál gyengébb felépítésűek voltak. A felkarcsont számára egy nagy kulcscsonti taraj biztosított izomtapadási pontot, a singcsont és az orsócsont pedig sima volt. A felkar és az alkar hasonló hosszúságot ért el. Az egyszerű csukló összesen két kis csontból állt. A kezeken négy ujj nőtt, a hüvelykujj hiányzott. A hasonló hosszúságú mutató, avagy a második, valamint a harmadik és a negyedik ujjat az élő állaton húsos anyag kötötte össze és borította be. A második és harmadik ujj egy-egy pataszerű végső ujjpercben (ungualban) végződött, amit a bőr eltakart. A rövid kisujj különvált a másik háromtól. A combcsont robusztus volt és egyenes, középtájon hátul egy feltűnő perem helyezkedett el rajta. Ez a taraj tapadási pontként szolgált az erőteljes, csípőhöz és farokhoz kapcsolódó, a combot (és vele együtt a hátsó lábat) hátrafelé mozgató izmok számára, amik az egyensúlyi szervként használt farok megtartásában is segítettek. A hátsó lábfejeken három ujj volt, a nagyujj és a kisujj hiányzott. A lábujjakon a karmok pataszerűen kiszélesedtek.

Bőr bélyegkép|Az AMNH 5060 jelzésű lelet: az Edmontosaurus annectens jó állapotban megőrződött példánya Az Edmontosaurus több példányát bőrlenyomatokkal együtt találták meg. Egyesek nagy nyilvánosságot kaptak, például a 20. század elején előkerült „Trachodon-múmia” vagy a „Dakota” névre keresztelt egyed, melyek közül az utóbbihoz fosszilizálódott bőrmaradványok is tartoznak. E leleteknek köszönhetően az Edmontosaurus pikkelymintázata a test nagy részén ismertté vált.

Az AMNH 5060, a „Trachodon-múmia” (mely a nevének megfelelően egy természetes módon létrejött múmia fosszíliája) jelenleg az E. annectens példányaként ismert. Bőrlenyomatok találhatók a pofája körül, a nyaka és a felső teste nagy részén, valamint a mellső és hátsó lábai egyes részein. A farok és részben a lábak erodálódtak a begyűjtést megelőzően, ezért ezek a területek ismeretlenek ennél a példánynál. Emellett a bőrlenyomatos részek bizonyos darabjait, például a nyaktarajt (lásd lentebb) és a kezeket a preparálás során véletlenül eltávolították. A példány egy kiapadt folyómederben száradt ki, egy övzátonyon vagy annak közelében. A lelőhely és a megőrződés körülményei alapján az állat egy elhúzódott aszály idején pusztult el, feltehetően az éhezés következtében. A kiszáradt tetemet nyilván egy hirtelen áradás temette be, körülvéve olyan finom szemcséjű üledékkel, ami még a bőr szerkezetét is megőrizte.

balra|bélyegkép|Az Edmontosaurus annectens hasának bőrlenyomata A bőr vékony volt, a felszínét kis, egymást nem fedő pikkelyek borították, a giláéhoz hasonlóan. A test nagy részén kétféle pikkely helyezkedett el: a kis, 1–3 milliméter átmérőjű hegyes vagy konvex, rendezetlen (alap) csomók és a nagyobb, lapos, sokszögű (fedő) csomók, melyek általában 5 milliméternél kisebb átmérőjűek voltak, de az alkaron a 10 millimétert is elérték. A fedő csomók alap csomókkal határolt füzérekbe rendeződtek, a két típust pedig átmeneti pikkelyek választották el egymástól. A test nagy részén a fedő csomókból álló füzérek körkörösek vagy oválisak voltak, míg a váll közelében, a felkaron egymással és a lapockákkal nagyjából párhuzamos sávokat alkottak. A füzérek általában a test felső felületén nagyobbak, alul pedig kisebbek voltak. A csípő feletti füzérek elérték az 50 centiméteres hosszúságot.

bélyegkép|A „Trachodon-múmia” az Amerikai Természetrajzi Múzeumban A fej bőrének lenyomatai a nagy orrnyílások közeléből származnak. Ezt a részt csomós lenyomatok helyett sima, lágy szövet borította, a koponya orrnyílása előtt pedig egy mélyebb terület helyezkedett el, nagyjából ott, ahol az orrlyuk lehetett. A nyakon és a háton középen egy puha taraj futott végig, amihez a csigolyatüskék felett egy sor ovális csomófüzér tartozott. Az AMNH 5060 jelzésű példány esetében sem a taraj magassága, sem a felső szegély elrendezése nem ismert, mert a felső rész a preparáláskor eltűnt. A taraj legalább 8 centiméter magas volt, és mozgás közben a testhelyzettől függően kisimult vagy összegyűrődött. Henry Fairfield Osborn szerint elég magas volt ahhoz, hogy egy másik füzérsor is elférjen rajta.